A Szabad Magyar Szó szerkesztősége fontosnak tartja, hogy teret és lehetőséget adjon a fiatal, újságírás iránt érdeklődő pályakezdőknek. Ennek szellemében indítjuk útjára UGRÓDESZKA című rovatunkat, bízva abban, hogy egyre több fiatal kap kedvet ahhoz, hogy nálunk ugorjon bele ebbe a nehéz, de gyönyörű hivatásba.
Légy te is a munkatársunk, írj nekünk!
Napjainkban számtalan fiatal küzd önbizalomhiánnyal. Ennek rengeteg oka lehet. De ki tehet erről, hogyan lehetne ezt a problémát orvosolni, és melyik korosztály a leginkább érintett? Ezekre a kérdésekre már Kispéter Andreával, a szegedi Bűnmegelőzési Központ vezetőjével közösen keressük a választ.
Kispéter Andrea immár húsz éve dolgozik főállásban tanárként egy szegedi szakmunkásképző és szakközépiskolában, azaz napról napra találkozik ezzel a témával, arról nem is beszélve, hogy a Bűnmegelőzési Központban való tevékenykedése során gyakran ennek a problémának a gyökerével szembesül, amikor egy-egy eset a szeme elé tárul.
- Olyan munkahelyeken dolgozik, amelyeken nem feltétlenül „átlagos” élethelyzetből való gyerekek vannak egy csoportban. Ön szerint mennyire jellemző rájuk az önbizalomhiány?
– Az önbizalom hiánya mindig is jellemző volt a kamasz korosztályra, hiszen annyi változás történik körülöttük és bennük, amelyekhez alkalmazkodniuk kell. Meg kell találniuk a helyüket egy új közösségben, majd az életben. Az elmúlt években az jelentett nagy változást, ahogyan az ezzel kapcsolatos problémákra reagálnak a fiatalok. Azt mindenki érzékeli, hogy az erőszak látványosan terjed. Az iskolában természetesen mindig voltak és lesznek konfliktusok, de ezek mennyisége sajnos növekszik. A megoszlása tapasztalatom szerint nem változik, azaz verbális és fizikai erőszak egyaránt megjelenik. Az elmúlt években ez kiegészült az internetes zaklatással. Az agresszivitás forrása gyakran éppen az önbizalom hiánya, amit vannak, akik ezzel lepleznek, mások viszont éppen az önbizalom hiánya miatt válnak áldozattá. A fiatalok ebben az életkorban választanak magatartásmintákat, és ezeket a mintákat követik az osztályközösségben, és a tanárokkal, diáktársakkal való viselkedésükben is. A kirekesztés is gyakori, ami szintén köthető az önbizalom hiányához. Ennek oka bármi lehet (tanulmányi eredmény, külső, viselkedés, anyagi helyzet). Az iskolai teljesítménnyel kapcsolatos nagyfokú szorongás is erősíti az önbizalomhiányra való hajlamot.
- Melyik az a korosztály, amelyre leginkább jellemző ez a probléma?
A probléma sajnos nem korlátozódik a középiskolára, általános iskolában is jelen van, különösen a felső tagozatban. Az agresszió különböző formái nagymértékben hozzájárulnak az önbizalomhiány kialakulásához, különösen azok a megnyilvánulási formák, amelyek nem annyira nyilvánvalóak, de éppen ezért nagyon veszélyesek, mert ezekre nem tudnak felfigyelni a pedagógusok, sokszor a közvetlen környezet sem veszi észre. A legkönnyebben az aktív és direkt erőszakot látjuk meg, de a passzív és indirekt agresszió legalább olyan veszélyes. Ezeket azonban ritkán vesszük észre, sokáig maradhatnak lappangó állapotban.
- Melyek az agresszió leggyakoribb formái ennél a korosztálynál, és miről ismerhetőek fel?
Fizikai aktív direkt: ütés, rúgás, lökdösés.
Fizikai aktív indirekt: a tanuló társait mások bántalmazására biztatja.
Fizikai passzív direkt: a tanuló megakadályozza egy társát, hogy végrehajtson egy tevékenységet.
Fizikai passzív indirekt: megakadályozza egy társát, hogy odébb menjen, elé áll, nem engedi ki a teremből.
Verbális aktív direkt: sértegetés, gúnyolódás.
Verbális aktív indirekt: rosszindulatú pletykákat terjesztenek valakiről.
Verbális passzív direkt: nem hajlandóak valakihez szólni, válaszolni a kérdéseire.
Verbális passzív indirekt: nem szólalnak fel a kirekesztett osztálytárs védelmében, nem segítenek neki.
- Mik a lehetséges következményei ezeknek az agresszióknak?
– Az érzelmi reakciók mutatják legjobban az erőszak megjelenését egy osztályban. Ezek a harag, a düh, a dac, a gyűlölet és a bosszúvágy. Mivel ezek nem minden esetben verbalizálódnak, fontos, hogy a pedagógusok figyeljék ezeket a reakciókat. A terrorizálás és kirekesztés aktív és direkt tevékenység, ezért kiszűrése nagyon egyszerű, mert tapasztalataim szerint nagyon látványosan valósul meg. Az osztályteremben, tanórán és a szünetekben is elkülönülten láthatjuk a tanulót. Gyakran tesznek rá megjegyzéseket, nem hallgatják meg, ha szeretne beszélni, a véleményét nem veszik figyelembe. A bántalmazott fiatalok esetében gyakori a tanulási nehézség, a bizonytalanság, a visszahúzódó magatartás. De előfordulhat, hogy a fiatal agresszióval válaszol, és olyan helyzetekbe keveredik, amikor erőszakkal védekezik, vagy továbbadja az agressziót egy gyengébb társának. A bántalmazottban lejátszódó pszichés folyamatok közül súlyos esetben a rettegés, vagy akár halálfélelem is megjelenhet, szerencsére eddigi pályám során ilyen esettel nem sokszor találkoztam. A terrorizált fiatal nehezebben tud megbirkózni a stresszel, bizalmatlan, az iskolán kívül is nehezen barátkozik, önbizalma teljesen elveszik.
- Mennyire jellemző, hogy egy önbizalomhiányos fiatal a félelmei miatt egy teljesen más hivatást, szakmát, és ezáltal életpályát választ magának, miközben van benne tehetség az adott területhez?
– Az egyéni példamutatás jelenti a legjobb megoldást azoknak a fiataloknak, akik nem tudják, merre induljanak az életben. Ez azonban sokszor meghaladja a környezet lehetőségeit. Sem otthon, sem az iskolában, sem a baráti körben nem találnak sok esetben a fiatalok olyan személyeket, akik hitelesek számukra, és követendő példát jelentenek. A Z generációra általában is jellemző, hogy önismeretük, és ezáltal önbizalmuk nem elég erős. Ez köszönhető annak is, hogy az internet és a közösségi hálózatok lehetőséget adnak alternatív személyiségek kialakítására, ahol olyanná válhatnak a fiatalok, amilyenné szeretnének, és nincs szükség arra, hogy a valóságban is küzdjenek a céljaikért. Így inkább a kudarcok elkerülését választják a kemény munka helyett, és a könnyebb utat választják. Ez természetesen ahhoz vezet, hogy nem alakulnak ki a megküzdési képességeik, és akár az egész életüket befolyásoló döntések esetén is azt választják, ahol kevesebbet kell dolgozniuk a cél eléréséhez. A pályaválasztást is befolyásolja ez a szemlélet, 14-15 évesen nagyon kevés fiatalnak vannak elképzelései arról, milyen szakmát szeretnének választani, az iskolai kudarcok pedig azokat is elbizonytalanítják, akik eredetileg szerettek volna továbbtanulni. Az önismeret hiánya miatt sokan hagyják, hogy a szülők döntsenek helyettük, vagy egyszerűen csak sodródnak, nincsenek hosszú távú terveik.
