Ha már nem leszünk eme ég alatt
eltünnek jeleink, titkos kódjaink…
szerelmünk titkos nyelve.
Pedig milyen folyékonyan beszéltük…
Te meg én.
Elfelejtődik minden közös pillanatunk,
mert a szerelem nem kő,
nem hagy nyomot.
Másvalaki fogja,
valahol Asunsioban,
Rómában, Oszlóban, az északi sarkon…
Esetleg éppen itt, az utcánkban, beszélni ugyanazt a nyelvet,
a miénkhez hasonlót.
Ugyanilyen pillekönnyedén
ugyanilyen édes-gügyén.
Olvass ajkamról ajkaddal
Így nem lesz elhibázott szó
megértjük egymást.
Nem kívánkozom el, így a vége felé,
amikor már csak néhány lépésem maradt.
Bartha György fordítása
