Vajdaságot nem lehet megérteni cirillül?

Amint az várható volt, Vladan Vukosavljević kulturális miniszter és csapata úgy döntött, hogy lecseréli a régi ágyakat a nem működő bordélyban. Azzal az eszement, fasiszta színezetű/elemeket tartalmazó ötlettel rukkoltak elő, hogy az írásbeliséget, oktatást és kultúrát olyan megtorló intézkedésekkel mozdítsák elő, amelyek azzal fenyegetnek, hogy tetemes pénzbüntetést rónak ki hazánk polgáraira, ha a latin betűs írást használják.

Szerencsétlen módon történt mindez épp július 31-én, azon a napon, amikor 1945-ben Vajdaság önálló politikai entitásként megalakult. Minderről napok óta semmi érdemlegeset nem hallani a szerb közszolgálati médiában, a Demokrata Párt esetlenül nyilatkozott a témában, a Vajdasági Mozgalom már sokkal összefüggőbben, de ahhoz, hogy ezek az álláspontok is értelmet nyerjenek, elengedhetetlen, hogy a polgárok értsék őket.

Vajon értik-e őket?

* * *

A nemzeti öntudattal rendelkezők Szerbiában ugyanazon a módon és ugyanolyan eredménnyel védelmezik a cirill betűs írást, mint több évszázados otthonaikat Kninben. Nincs bennük egy szemernyi érzék sem az őket körülvevő világ iránt, a nemzeti tűz őrzői hiszik, hogy a szerb írásbeliség, alkotó tevékenység és felvilágosultság akkor nyeri el méltó helyét, ha a „többiekkel” puskairányzékon vagy a pénztárcájukon keresztül számolnak le. A cirill betűs írás mindenképp védekező helyzetben van, mert – csakúgy, mint az összes többi nyelv – él, és a megváltozott társadalmi körülmények függvényében folyamatos átalakuláson megy át. Szörnyen egyszerű és sekélyes azt állítani, hogy „eltűnőben van”, mivel a cégnevek latin betűsek és az elektronikus kommunikáció a médiában szintén a latin betűs írást használja. Sokkal nehezebb felfogni, hogy az emberek kizárólag gazdasági érdektől vezérelve használják a latin betűs írást, legyen szó adott esetben egy babušnicai pizzázóról vagy egy kosmaji instagram csillagocskáról.

A „hogy az egész világ megértsen” elve elsősorban gazdasági, nem pedig történelmi, hitoktatási vagy földrajzi szempont. A cirill betűs írást az iskolában tanítják. Dolgozatokat írnak cirill betűvel és az állami intézmények hivatalos kommunikációjában használják. Jelen állás szerint első számú állami és hivatalos írásmód, de az, hogy mennyire lesz világviszonylatban releváns és élő, csak attól függ, hogy milyen művek íródtak/íródnak vele. Akad-e olyan bolond, aki azt reméli, hogy lesz újabb Nobel-díjas szerb író egy olyan helyzetben, amikor az oktatás, a kritikus hang és a tág látókör majdhogynem alkotmányellenes tevékenységnek számít? Hogy megértsük, hogy az ép agyféltekétől jobbra csoportosult politikusok számára miért fontos, hogy a cirill betűs írás állítólagos eltűnésével riogassanak bennünket, elegendő körülnéznünk és belekukkantanunk a 2011. évi hivatalos népszámlálási adatokba.

* * *

Szerbiában a felnőtt lakosság közel 35 százaléka csupán általános iskolai vagy még alacsonyabb végzettséggel rendelkezik. Harmincöt százalékunk nem képes felfogni semmit, ami igényesebb a focinál vagy a valóságshowknál! Kézenfekvő lenne arra számítani, hogy a miniszter és csapata ezzel a problémával foglalkozzon, mert ez szinte egy kulturális népirtással egyenlő, de ők ezt nem teszik meg. A rosszindulatú értelmezés szerint nem teszik meg azért, mert a felvilágosulatlan/tudatlan embereket könnyebb irányítani. A jóindulatúbb verzió szerint a funkcionális analfabéta szavazók nem képesek felfogni az oktatás és írásbeliség fontosságát, és a miniszternek közérdekű problémára kellene megoldás keresnie, miközben veszélyeztetné saját pártkatonai érdekeit.  A félírástudó embert nem fogja elkápráztatni a parlamenti képviselő felvilágosító tevékenysége. Kétmillió ember Szerbiában nem tud követni egyetlen olyan filmet sem, amelyben a karakterek vagy a bonyodalom ambivalensek. Kétmillióan közülünk nem tudnak érzelmileg azonosulni egyetlen színházzal sem, kivéve a bábszínházat. Kétmillió ember nem képes arra, hogy nevessen vagy sírva fakadjon olyan verssorokon, amelyek nincsenek szó szerint lefordítva. Kétmillió ember csupán a lecsupaszított, útszéli humoron tud nevetni, amelyben morzsája sincs az iróniának, a szarkazmusnak, a mögöttes értelemnek, a szimbolikának, az utalásoknak és párhuzamoknak.

Kétmillió látszólag normális embernek Szerbiában kalapácsból van a lelke és minden értelmi és érzelmi problémát kalapácsként él meg. Aleksandar Vučić Szerbiájában ezt nem tekintik problémának, és ezeknek az embereknek a legalantasabb érzelmekkel, öngyilkos politikával és nemzeti önfényezéssel hízelegnek. Ezt kitűnően értik.

* * *

Szerbiában a népszámlálás rendkívül laza, szerény kritériumai szerint a lakosságnak csupán egyharmada digitális (számítógépes) írástudó. Tizenöt százalék az állítja magáról, hogy digitálisan félírástudó, és ezek a legveszélyesebbek. Ezek szedik össze a vírusokat, kártékony szoftvereket, veszik fel a kapcsolatot anyagi gondokkal küzdő nigériai hercegekkel és ok nélkül megbabrálják a Microsoft vezérlőpultját.

Így is szavaznak. A funkcionális analfabéta a végletek embere, vagy tehetetlen, vagy agresszív. Ez a szerb kormány számára teljesen elfogadható, ilyen emberekkel vette magát körül és az ilyenekre számít.

A félértelmiségiek, funkcionális analfabéták Szerbia lakosságának több mint a felét teszik ki, és ez csupán egy konzervatív becslés, mivel ilyen irányú felmérés még nem készült. Ez a miniszter számára nem fontos, az a fontos, hogy cirillül vagyunk buták és írástudatlanok. Minden második ember képtelen arra, hogy felfogja a szövegkörnyezetet, kritikus szemmel olvassa az egyes tartalmakat meglátva bennük a következetlenségeket és felfedezze a logikai mechanizmusokat, amelyeket a szavak diktálnak.

A lakosság fele egyáltalán nem érti a cirill betűs írást. Minden második személy annak a fő kincstárnoknak a túsza, akinek a ládájában a misztikus, szent cirill írás lapul, amelyre csak a ćosićok, bećkovićok vagy azoknak a háborúknak a kirobbantói méltók, amelyekben sem ők maguk, sem pedig gyerekeik nem fognak részt venni.

Ötven százalékunk nem tudja szépen, szabatosan papírra vetni érzelmeit, reményeit, ötleteit és félelmeit. Szerbiában minden második ember képtelen arra, hogy önállóan megszervezze és berendezze életét egy felfelé ívelő pálya mentén, ezért a minisztérium úgy döntött, hogy megbüntet mindenkit, aki a latin betűs írást merészeli használni. Nálunk a közvélemény nem folytat párbeszédet, a provokatív alkotó tevékenység incidensnek számít, és minden próbálkozás arra, hogy a múltban megleljük az érték szikráit, véres galagonyakaróvá válik valakinek a kezében.

Ezt hozzák rendbe, hölgyeim és uraim, az embereket pedig hagyják úgy írni, ahogy akarnak, és a cirill betűs írás fel fog virágozni.

Mi mást jelenthet, hogy Palma kólót táncolt a turistákkal a görög tengerben, mint funkcionális analfabetizmust, és mi mást jelenthet az egész joghurtforradalom utáni vajdasági narratíva, mint egy csomó olyan embert, aki képtelen megérteni a mások és a másképp gondolkodók törekvéseit.

* * *

Ami pedig Vajdasághoz vezet bennünket.

Kétmillió ember fizikailag nem tudja megérteni, miért akarunk törvényhozó, bírósági és végrehajtó hatalmat, és nem tudja megmagyarázni, mit képvisel és mire szolgál a hatalom eme három szintje.

Egyharmadunk nem érti, és sosem fogja megérteni, hogy Vajdaság miért sokkal inkább az 1945-ös entitás, mint az 1918-as.

Kétmillió ember őszintén hiszi, hogy a vajdasági önigazgatás minden formája és a saját pénzeszközök ellenőrzése, a saját gazdaság és az átkozott írásmód kiváláshoz vezetnek. Ők azt hiszik, hogy a Nenad Čanakra szavazó két ezrelék politikailag és társadalmilag veszélyesebb, mint a tartomány lakosságának háromnegyedét alkotó etnikai szerbek, amelyek egyharmada nem tud bánni az elvont fogalmakkal. Minden harmadik ember számára Szerbiában felfoghatatlan, hogy Vajdaságban nem nemzeti kisebbség, hanem egyformán értékes, lényeget alkotó (konstitutív) nemzet a szerb, a magyar, a horvát, a szlovák, a román, a ruszin és a zsidó, és miért nem lehet az alkotmány ebben a formában sohasem érvényes Vajdaságban. Ők nem értik, miért van Vajdaságnak két egyenrangú írásmódja.

35 százalékunk úgy véli, hogy a különbözőség rossz dolog, amely elkerülhetetlenül vitát, megosztottságot és háborúkat szül.

Kétmillió ember továbbra sem érti, hogy Vajdaságot és a vajdaságiasságot nem pusztán a tanyák, a mákos és a kútágasok jelentik, hanem az alapító nemzetek nyelvén íródott művészeti alkotások. Ez pedig írásmód nélkül nehezen menne.

Szerbia egyharmada egyáltalán nem érti a történések okait, jelentőségét és következményeit, sem a mozgatóerőt, amelyet az a promóciós videó illusztrál, amelyben Mihajlo Pupin kezet fog az amerikai elnökkel.