Kelj fel, kelj fel, Debóra!
Bírák könyve, 5.–12.
Igazat kéne tenni! Vakok vagy gonoszak
a bírák? A szabadrablás a földnek felét
a kalmároknak adta, kik ülnek naphosszat
hamis mérlegek felett, s mérik eledelét
a másik fél világnak; lecsipkedve felét
az emberhez termelte terménynek s más jónak.
Igazat kéne tenni! Vakok és gonoszak
a bírák, kik maguk követik el a rosszat,
hogy nem állítják reá parázsra vagy hóra
a kalmárt, világcsalót. – Kelj fel hát, Debóra!
Kelj fel hát, ős bíró, nagy, ítélkező asszony!
Se a selyem, csipke vagy bársony ne marasszon
a hamisak oldalán. Mert ordas-hangokat
üvölt minden tájon a becsapott szegények
megkorbácsolt serege. A kifosztott lélek
csűrje üres, – lisztje sincs mese-pogácsának.
Üresen jár szekere, abrakot lovának
Nem ád, csak az ostornyél, hogyha nekifárad
a terének s meg-megáll a küllőkön száradt
sárral, földdel omlani – boldogtalan állat!
Cserefával nem tüzel; tüzeli a rossz kór,
ha megdermedt lábain zsugorodó bocskor
a szegényt nagybetegen földhöz vágja olykor.
Kelj fel értük, Debóra, igazságos asszony,
egyiptomi keselyűk csapata riasszon
szét a kalmárok hadán, akik adnak-vesznek
árut, testet, lelkeket, amíg maguk keshedt
bársony-gúnyán, gyékényen pénzre telepesznek.
A hollónak eledelt nyújt a puszta döggel;
mért nem adózik az úr csak egy kicsit többel
annak, aki árkot ás, földet túr, vagy csépel;
zsákot cipel, verset ír, birkózik a géppel,
avagy bánya rejtekén félmeztelen testtel
küzd a szénnel, sötéttel, mint tanító-mester
a kisdiák elméjén, hogy tudást fakasszon.
Kelj fel értük, Debóra, igazságos asszony!
