Szerző: Kocsányos Pálma

Létrehozni és fejleszteni – vagy szétverni?

Persze, szép dolog az állami kitüntetés egy másik állam részéről, csakhogy a boszniai Szerb Köztársaság nem állam. Ez az a kiindulópont, amelyet a magyar fél egyszerűen figyelmen kívül hagyott. A másik dolog pedig, amelyről Budapesten nem akartak tudomást venni, hogy a „boszniai Szerb Köztársaság Érdemrendje láncon” kitüntetést eddig megkapta például (a teljesség igénye nélkül) Slobodan Milošević, Irinej pátriárka, Vojislav Koštunica, tavaly pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök – akinek jóérzésű ember a közelébe nem megy, amióta agressziót követett el Ukrajna ellen. A kitüntetést „külföldi állami vezetők kaphatják meg rendkívüli teljesítményükért, amelyet a boszniai Szerb Köztársaság létrehozása és fejlesztése érdekében tettek”.

Olvass tovább

Vajon hányan bújnak még el az asszonyok szoknyája mögé?

Egyszerre nagyon könnyű és nagyon nehéz megérteni, miért mondott le a magyar politikai élet egyik legnépszerűbb alakja, Novák Katalin a köztársasági elnöki tisztségből, s hogy miért követte őt ezen az úton a Fidesz egyik leginkább rajongott csillaga, Varga Judit.

Könnyű, hiszen egy pedofilbotrány rázta meg alapjaiban azt a rendszert, amely saját állítása szerint a gyermekek védelmét helyezi politikája középpontjába. És nehéz, hiszen egy úgy felépített rendszerben, mint amilyet az orbáni Magyarországon látunk, hibába eddig nem igazán bukott bele senki.

Ráadásul azok, akik a magyar közmédiából tájékozódnak (M1 és társai), az első, az egész üggyel kapcsolatos információt csak egy hete láthatták a képernyőkön, egy furcsa miniszterelnöki megszólalásban, amelyben Orbán Viktor egy TikTok-videóban közölte, hogy alaptörvény-módosítást fog kezdeményezni annak érdekében, hogy „gyermekek ellen szándékosan elkövetett bűncselekmények” tettesei soha ne részesülhessenek elnöki kegyelemben.

Na puff!

De ez most miért téma? – kérdezheti az M1 lelkes nézője.

Olvass tovább

Hogyan ronthatunk még tovább a helyzeten?

Mindez kicsit kevésbé tudományosan a következőképpen hangozhatna: elnyomott, megzsarolt, halálra rémített itt mindenki, az emberek behúzódnak a saját kis vackukba, ki sem merik dugni az orrukat, nem akarják, nem is képesek már megismerni a másikat, mert attól is csak rettegnek. Saját kis sértettségüket ápolgatják, mindent abból vezetnek le, és mindent arra vezetnek vissza, hogy a másik milyen sérelmet okozott nekik, ezért aztán úgy gondolják, hogy ők is minden rosszat elmondhatnak, s ha van hozzá erejük, akár meg is tehetnek mással, másokkal, elvégre így az igazságos.

Esik szét ez az ország, ezúttal nem az államhatárok mentén, hanem a különböző társadalmi csoportok törésvonalán.

És ezt a hatalom, a nagybetűs országos, a kisbetűs helyi egyaránt erőszakkal próbálja kezelni. Az ígérgetésen túl van már mindenki, az sem hiszi el, aki mondja; akinek mondják, az meg végképp nem. Az aprópénzzel való szájbetömés még itt-ott működik, de a tuti recept a fenyegetés, a megfélemlítés, a megbélyegzés mindenkivel szemben, aki nem úgy gondolkodik, ahogy a nagy- és kisbetűs hatalom szerint gondolkodni kell. És akkor tágra nyílt szemmel csodálkozunk, hogy nahát, a középiskolások „náculnak”…

Olvass tovább