Szerző: Németh János

A fővárosi séta

A legnagyobb és immár egyetlen vajdasági magyar párt része ennek a hatalomnak nyolc köztársasági minisztériumi államtitkár és több tartományi segédtitkár révén, ezért kellett előre megszabott létszámban megjelennie a május 26-ai fővárosi tömeggyűlésen is, amelyet a hatalmi párt rendezett, és amelyet elmosott az eső.
Úgy járt a mostani hatalom, mint Miloševićék 1996 decemberében, amikor ugyancsak ellengyűlést, „kontramítinget” szerveztek. Szabadkáról ugyan magyarországi autóbuszokkal is szállították a minden bizonnyal itteni magyar tüntetőket, de erről egyetlen beszámoló sem látott napvilágot, a világhálón szorgalmasan jelentkező párttagok és aktivisták hallgattak. Az anyaországi autóbuszokról sem tudtak semmit, azok – egyes hírek szerint – egy magánszemély szervezésében érkeztek. Nyilván lottómilliomos lehetett, vagy az elhunyt gazdag amerikai rokon itteni örököse. Ha egyáltalán elmentek Belgrádba, ha nem csupán a mezei tagokat és szimpatizánsokat utaztatták.

Olvass tovább

A gyümölcs beérik

Tartott ez az értetlenkedés aztán később is, amikor már temettük az első két-három szabadkai kiskatonát, amikor egyre tragikusabb hírek érkeztek a horvátországi harcterekről, egyre komolyabb jelei voltak annak, hogy Szerbiából szabadcsapatok, ilyen-olyan gárdák tartalékos korú katonái és közismert bűnözők is gyakorlatoznak ezekben az egységekben, például Péterváradon, a várban, az akkor még névlegesen létező Jugoszláv Néphadseregben, annak létesítményeiben, eszközeivel, fegyvereivel. Aztán meg mentek a páncélosok át a Dunán, miközben virágcsokrokat szórtak rájuk. Film- és videófelvételek őrzik a kor- és kórdokumentumként is bizonyító erejű felvételeket.
A különböző alakulatok tagjaival, akik szinte azonos egyenruhát viseltek, a vasúti és buszpályaudvarokon találkozhattunk. Ők voltak a hétvégi harcosoknak nevezett „hazafiak”, akik vasárnap este érkeztek vissza a kiruccanásokról komoly zsákmányokkal, színes tévékkel, hűtőszekrényekkel, aranyakkal, ékszerekkel, devizákkal és egyébbel felpakolva. Hét-nyolc évvel később, az egykori déli tartományban történtek nyomán ugyanezzel a látvánnyal találkozhattunk a pályaudvarokon.

Olvass tovább

Kedvesék

Több okból is meglepetést okozott két évvel ezelőtt mifelénk egy hivatalból érkezett levél, egyrészt azért, mert a vándorszínészek előadásának, illetve turnéjának betiltását kezdeményezte (javasolta), másrészt a hangvétele miatt. A pártelnök kedveskedő hangnemben írt a vajdasági magyarok parlamentje akkori elnökének: „Kedves Jenő!” – áll többször is megszólításként az irományban, holott a téma és maga a kommunikáció is megkívánná, hogy a tisztsége alapján Elnök úr szerepeljen abban a hivatalos levélben, akkor is, ha baráti beszélgetésben tegeződnek a felek, ha egykoron együtt pisáltak a homokozóban, különösen a levél súlyos, történelmi és kultúr- meg politikatörténeti tanulságokkal bíró tartalma miatt.

Olvass tovább

Orwell az autópályán

A három és fél évtizeddel ezelőtti népgyűlések Koszovó kapcsán, az ott zajló események miatt szerveződtek, majd Vajdaságban folytatódtak, és végül Belgrádban értek véget. Pontosabban az ottani nagy népgyűlést követően rövid szünet állt be, hogy aztán minden folytatódjon. Jómagam egy koszovói kisvárosban, Vučitrnben tartott ilyen tömeges összejövetelen szembesültem először ezzel a jelenséggel. Helyszíni beszámolómban le is írtam, hogy „mintegy 500 helybeli lakos tüntetett a városka főterén”.

Több, az akkori Jugoszlávia különböző lapjainak szerkesztőségéből érkezett kollégámmal együtt becsültük meg a résztvevők számát, hogy aztán másnap a belgrádi Politika címoldalon elolvashassuk: ötezres volt a tömeg. Engler Lajos, a néhai kosárlabdázó, amúgy kitűnő külpolitikai szakíró, a Magyar Szó egykori Jó reggelt című rovatában reagált az eltérésre. Valami olyat írt, hogy „ifjú kollégája még nem jött rá, miszerint nem a saját szemének, hanem a hivatalos kormánysajtónak kell hinnie”. Ugyancsak ez idő tájt jelent meg a Dolgozók című hetilapban a Kísértet járja be Vajdaságot című rövid, de találó kommentár a tartományban zajló népgyűlésekkel kapcsolatban. Emlékezetem szerint Vlaovics József volt a szerzője.

Olvass tovább

A bangúziai parlament

Az új évszázad egyik szenzációjának képei csütörtökön, azaz ma egy hete az esti órákban terjedtek a világhálón és a világ különböző tévétársaságainak hírműsoraiban. Szerbia Népképviselőházából érkeztek a felvételek, amelyekhez hasonlókat eddig csak egzotikus országok parlamentjeiből láthattak világszerte. Nálunk is. Most már „hazai anyag” is rendelkezésünkre áll.

Olvass tovább

Tiszteletlenek a Tisztelt Házban

A személyeskedés, a sértegetés, a minősítgetés mindennapos, bármi legyen napirenden, bárhogy is érvelnek az ellenzékiek, akik között ugyancsak akadnak olyanok, akik felkapják a vizet, és hasonlóképpen reagálnak a becsmérlő szavakra. Legutóbb már majdnem tettlegességre is sor került, amikor az egymás zakójának gallérját ráncigáló két honatyát néhány józanabb társuk az utolsó pillanatban szétválasztotta. Jött aztán a hab a tortán: az ellenzéki képviselő hölgyek sértegetése, megalázása, amire nem reagált az ülést vezető házelnök, kijelentve, hogy „semmit sem láttam, és nem is hallottam”. Nyilván csak a tévékészülékek előtt ülő szavazópolgároknak éles a látása, vagy megfelelő a szemüvege.

Olvass tovább