Szerző: Vataščin Péter

Requiem a Vajdasági Magyar Symposionért

Itt pedig el is érkeztünk a következő lépcsőfokhoz az MNT-hez képest. Az elmúlt évtizedben történtek csúnya dolgok a vajdasági ég alatt, néhány helyütt újra kéne gondolni bizonyos személy(zet)i kérdéseket. Nem tisztogatásra, karatergyikosságra vagy egzisztenciális ellehetetlenítésre gondoljunk, Isten ments! Ne váljunk mi is a pásztori VMSZ-szé! Hanem a szerencsésebb esetekben arra, hogy egyszerűen hagyjuk dolgozni az embereket. Hogy például ne menjenek a telefonok a szerkesztőségi gyűlések előtt, amelyek hatására stábok mennek piszkálni bizonyos, a pártnak fontos ügyeket. Vagy hogy választások alkalmával ne x darab szervezet mögé bújva járja a tartományt a Pásztor & co. És itt erről, az alkalmazott módszerekről most egy vaskos tanulmányt írhatnánk…
Összegezve: a symposion vezértémájának a pásztori VMSZ visszanyesésének kellene lennie. Nem pusztítóan, hanem szelíden, bízva a résztvevők bölcs belátásában és jóindulatában. A pártnak (amely ellen az ismert történeti kockázatok miatt nem szabad helyet adnunk holmi jakobinus hévnek) mindössze arra kéne köteleznie magát, hogy végre valahára megtalálja a helyét a vajdasági magyar társadalomban, közösségben, hasznos s a maga módján nélkülözhetetlen munkával töltvén el azt az időt, amely számára megadatott.

Olvass tovább

Vajdasági magyar politika a lemenő nap fényében

A vajdasági magyar ellenzék megroppanásával a VMSZ irányítását lassacskán átvevő fiatal generáció megnyugodhat: lesz munkája. Olyan, leginkább politikusokról van itt szó, mint Pásztor Bálint, Fremond Árpád (nehogy valaki azt gondolja, hogy neki a Magyar Nemzeti Tanácshoz lesz csak köze ezentúl, őt oda helytartónak küldték), Kovács Elvira, Juhász Bálint és a többiek. Jó eséllyel a ő műsorukat fogjuk nézni a következő húsz vagy akár harminc évben – úgy, ahogy a 90-es évek elején rendezkedhetett be a választópolgár Kasza Józsefre vagy az ő nemzedékénél fél generációval fiatalabbakra gyakorlatilag egészen máig.

Olvass tovább

Pártközösség

A másik példa a Hét Nap online kiadásában november 16-án közölt „Mennyien vagyunk?” című újságírói kommentárra vonatkozik, amelyben többek között az áll, hogy a 40 000 Magyar Összefogásra leadott szavazat „életigenlés”. Az említett számnak csaknem a kétszerese, nagyjából 75 ezer, a választói névjegyzékre feliratkozott ember nem szavazott november 13-én, így adja magát a kérdés: ők ezzel a „halálra” szavaztak? S mi a helyzet azokkal, akik talán még Vajdaságban élnek magyarként, de nincsenek rajta ezen a listán?
Jelentéstani értelemben tehát jócskán, évek óta folyamatban van azok verbális kirekesztése a közösségből, akik nem tapsolnak a VMSZ-nek. Úgy is mondhatnánk ezek alapján: a jó vajdasági magyar a VMSZ-re szavaz, ők alkotják a közösséget. Erről árulkodnak a teljességet sugalló választási szlogenek, a kampányok során használt szókészlet is.

Olvass tovább

Kétélű turizmus

Az egykor félreeső helyeken elfekvő, a jugoszláv időkben a nyugalom oázisának számító kempingeket sűrűn teleépített utak, utcák, apartman- és hoteltömbök veszik körül ma már. Mindennek tetejébe pedig nyilvánvalóan nem valamely közvállalat vagy közösség tulajdonát képezik a különösen az elmúlt 10–20 évben gombamód szaporodó épületek – hanem magántulajdonban vannak.

Olvass tovább

Migrációs útvesztő

Másodsorban vállalni kéne a sokat hangoztatott felelősséget… Másképp miért „részesei“ a hatalmi koalícióknak? A zsákmány és a domíniumok elosztásáért? Ennyi? Ha a polgármesteri posztok, a VKT-elnökségek, a tartományi parlament vezetése vagy épp az államtitkári tisztségek nem elegek ahhoz, hogy a szerbiai vezetést kor- és észszerűbb megoldásokra sarkallja a migrációpolitikában, akkor el kell mondani, hogy ennyit tudunk, többre nem futja, bocs.

Olvass tovább

Mi és ki felelős a vajdasági magyar problematikumért?

Figyelemreméltó írást közölt június 12-én személyes blogján Bozóki Antal torontáltordai ügyvéd „Nyílt levél a Vajdasági Magyar Szövetség Elnökségéhez és a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságához“ címmel. Az írásban nem kevés indulat van. Bozóki többnyire valóságszagú kontúrokkal festi meg Torda képét (ahova a házasságomnak köszönhetően engem is fűznek rokoni és személyes szálak), pontosabban annak hanyatlását az elmúlt 40 évben. Legalábbis nehéz lenne bármit jót is sejteni a 70-80 százalékos népességcsökkenés mögött.

Olvass tovább

Mi a barátság haszna?

E sorok írójának Pásztor István még 2013-ban azt nyilatkozta a csúrogi emlékművek felavatása után, hogy most már a történészekre hárulnak a további teendők, a politika megtette a magáét. A csúrogi „főhajtásban” ugyan még a legcinikusabb tekintet is talált némi megnyugtató mozzanatot, de vajon azóta közelebb kerültünk-e a „hideg” és a „még hidegebb napok” feldolgozásához? Elegendő volt-e az, ami megtörtént az ügyben? Vagy a mélyben inkább továbbra is ellentétek izzanak?

Olvass tovább

Eleven kísértetek

Arról beszélt nekem, hogy őszintén sajnálja a magyar áldozatokat, de a dögtemetőnél emelt emlékművet nem ők kapták, hanem a magyar fasiszták. Ez csak egy példa, ám világosan jelzi, hogy mennyire tehetetlen lehet a politika a társadalomban tenyésző s ott gyökeret vert különféle álláspontokkal szemben. Vajon érdemes-e erőltetni egy újabb lépést, amíg az ellenzők egy kritikus része ennyire nem érti a másik oldalt?

Olvass tovább