Hírfolyam
A költségvetési hiány az év első hat hónapjában 51,6 milliárd dinár volt
Szerbia költségvetési hiánya idén a január–júniusi időszakban 51,6 milliárd dinárt tett ki – közölte kedden a Pénzügyminisztérium. Júniusban 48,1 milliárd dináros többletet (szufficitet) jegyeztek. Júniusban a bevételek összege 276,9 milliárd dinár volt, ebből az...
Zöld Baloldal: Vajdaság víz nélkül marad, de ez nem sorscsapás, hanem hanyagság következménye
A Bezdánnál történelmi mélypontra süllyedt Duna vízállása, valamint a Zomborban, Kúlán és Verbászon kihirdetett rendkívüli helyzet rámutatott a Vajdaság mezőgazdaságától és természeti környezetétől függő vízgazdálkodási rendszer évtizedes elhanyagolására – közölte a...
Az alacsony vízállás miatt leállhat a krškói atomerőmű
A Krškói Atomerőmű (NEK) arról tájékoztatta az illetékes intézményeket, hogy közelednek azok a körülmények, amelyek miatt a Száva folyóval kapcsolatos környezetvédelmi korlátozások miatt csökkenteni kell a reaktor teljesítményét. A legrosszabb esetben az erőmű...
Vučić: Montenegró a Vihar megemlékezésére küldött képviselőt, de a szerb áldozatokéra nem
Aleksandar Vučić szerb elnök bírálta a montenegrói kormány döntését, hogy képviselőt küld a horvátországi Kninben megrendezett Vihar hadművelet évfordulójának megemlékezésére, miközben – mint mondta – a bosznia-hercegovinai Mrkonjić Gradban a szerb áldozatok emlékére...
Több mint húsz állatvédő szervezet követeli az állatjóléti törvény tervezetének visszavonását
A szerbiai állatvédő szervezetek az állatjólétről szóló törvény tervezetének visszavonását követelik, mert véleményük szerint egyes javasolt megoldások nincsenek összhangban az európai uniós előírásokkal. Azt is kifogásolják, hogy egyes rendelkezések gyakorlatilag...
Ötvenezer euró értékben foglaltak le luxuscikkeket a Béreg–Hercegszántó határátkelőn Ruhákba csomagolt értéktárgyakat találtak
A Vámigazgatóság csempészet elleni osztályának munkatársai a rendőrséggel együttműködve július 31-én a Béreg határátkelőnél csaknem 50 ezer euró értékű, be nem jelentett értéktárgyakat fedeztek fel - az esetről azonban csak hétfőn számolt be honlapján a hatóság. Az...
A polgárok több mint 90 százaléka üzletláncokban vásárol
A szerbiai lakosság több mint kétharmada, 71,5 százaléka naponta vagy legalább hetente egyszer valamelyik üzletláncban szerzi be a szükséges termékeket. Ha a naponta vagy legalább hetente egyszer élelmiszert vásárlók arányához hozzáadjuk azoknak az arányát is, akik...
Kokanović: Itt az ideje, hogy az ügyvédek utcára vonuljanak
Čedomir Kokanović, a Belgrádi Ügyvédi Kamara (AKB) igazgatóbizottságának tagja kedden kijelentette: napról napra egyre több ok szól amellett, hogy az ügyvédség határozottan felemelje a hangját, és utcára vonuljon. A Szerbiában egyre gyakoribb ügyvédek elleni...
Szakszervezet: Katasztrofálisan rossz az új oktatási törvény javaslata
A Szerbiai Oktatási Dolgozók Független Szakszervezete (NSPRS) kedden közölte, hogy a közoktatási rendszer alapjairól szóló törvény módosításának és kiegészítésének tervezete, amelyet az Oktatási Minisztérium tett közzé, katasztrofálisan rossz. A szakszervezet...
„Szerbia vagy maffia?” címmel szerveznek diáktüntetést Palánkán
A blokáddal tiltakozó egyetemi hallgatók augusztus 16-án, vasárnap tüntetést szerveznek Palánkán a tavalyi incidensek évfordulója alkalmából. A demonstrációra szóló felhívásban felidézték a 2025. augusztus 11-i és 12-i eseményeket, amikor – állításuk szerint – Palánka...
Palicson, Újvidéken és Belgrádban már délelőtt 36 fokot mértek
Kedden 11 órakor Palicson, Újvidéken és Belgrádban mérték a legmagasabb hőmérsékletet Szerbiában: a hőmérők 36 Celsius-fokot mutattak. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet adatai szerint egy fokkal hűvösebb, 35 Celsius-fok volt Zomborban, Nagybecskereken,...
Késnek a bérek, veszélyben a vetőmagtermelés – segítséget kér a Mezőgazdasági Intézet
Az újvdéki Mezőgazdasági és Növénytermesztési Intézet (Institut za ratarstvo i povrtarstvo) szakszervezetének képviselői nyílt levelet nyújtottak át az elnöknek az intézet szerintük drámai pénzügyi helyzete miatt. Az N1 riportere szerint a dolgozók arra hívják fel a...
Szakszervezet: Az oktatási törvény módosítása előtt társadalmi egyeztetésre van szükség
Az oktatási és nevelési rendszer alapjairól szóló törvény módosítási javaslata kapcsán Nikola Ćurčin, a Szerbiai Oktatási Dolgozók Független Szakszervezetének (NSPRS) alelnöke szerint a változtatások az oktatás lényegét érintik, és megfelelő társadalmi egyeztetés...
Ingyenes szerb nyelvtanfolyam indul a magyar nemzeti közösség leendő rendőrei számára
Az EBESZ szerbiai missziója három hónapos, ingyenes szerb nyelvi tanfolyamot szervez a magyar nemzeti közösség tagjai számára. A képzés elsősorban azoknak szól, akik érdeklődnek a Rendőrségi Alapképzési Központba (Centar za osnovnu policijsku obuku) való beiratkozás...
A hőség növeli az ételmérgezések kockázatát
A magas nyári hőmérséklet jelentősen növeli az élelmiszerek romlásának és az ételmérgezések kialakulásának kockázatát, ezért a hatóságok fokozott ellenőrzéseket végeznek a termelésben, a kereskedelemben és a vendéglátóhelyeken. Ljiljana Ivanjac, az Állategészségügyi...
Felháborodást váltott ki a miniszter javaslata az újvidéki gimnáziummal kapcsolatban
Dejan Vuk Stanković oktatási miniszter korábban úgy nyilatkozott, hogy az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium problémáinak egyik lehetséges megoldása az lenne, ha az intézményt visszaadnák a Szerb Ortodox Egyháznak, amely annak idején alapította az iskolát. A...
Vigyázat, medve a horvát autópályán!
A hétvégi és a hétfői megnövekedett forgalom után kedden is erős forgalomra lehet számítani a horvát autópályákon a turisztikai központok felé vezető szakaszokon, valamint egyes határátkelőhelyeken. A Horvát Autóklub (HAK) a járművezetőket arra figyelmezteti és kéri,...
A migránsok 80 százaléka Észak-Macedónián át érkezik Szerbiába
A Szerbiai Menekültügyi és Migrációs Főbiztosság adatai szerint 2026-ban eddig 2 766 migránst regisztráltak az országban, ami 46 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nemzetközi Migrációs Szervezete (IOM) legfrissebb...
Megbecsülni sem lehet, hogy mennyit költenek a haladók a Szerbia győz kampányra
Az Albánia Palota épületére kifeszített Szerbia győz (Srbija pobeđuje) feliratú molinó körül kialakult botrány – amelynek során madarak rekedtek a reklámfelület mögött – megerősítette, hogy a kampány mögött a Szerb Haladó Párt (SNS) áll. A közvélemény és a madárvédő...
Óvatosságra intik a járművezetőket a rendkívüli hőség miatt
A Szerb Autó-Motor Szövetség (AMSS) a napokban várható hőhullám és a rendkívül magas hőmérsékletek miatt fokozott óvatosságra figyelmezteti a közlekedőket. A szervezet szerint a nagy meleg nemcsak a közlekedésbiztonság szempontjából jelent fokozott kockázatot, hanem a...
320 ezer eurós tartozás miatt ismét zárolták a zentai közvállalat számláját
Július végén ismét zárolták a zentai Elgas közvállalat folyószámláját: a Szerb Nemzeti Bank hivatalos adatai szerint a vállalat tartozása augusztus 4-én 37,5 millió dinár, vagyis mintegy 320 ezer euró. A 2026-os évben ez az ötödik alkalom, hogy zárolják a zentai...
Miért olyan alacsony idén a Duna vízállása?
Az idei rendkívül alacsony dunai vízállás fő oka az Alpokban elmaradt tartós hótakaró, a gyors hóolvadás és a hónapok óta tartó csapadékhiány. A szakértők szerint augusztusban nem várható jelentős javulás, és a helyzet rendeződéséhez Európa-szerte kiadós esőzésekre...
Összegyűlt a pénz, a 22 éves édesanya megkezdheti a gyógykezelést
Sikerült összegyűjteni a teljes összeget a 22 éves, zentai származású Tamás Borbálának a gyógykezelésére, ami azt jelenti, hogy a mindössze huszonkét éves, négygyermekes édesanya augusztus harmadikán már el is indult az édesanyjával a németországi gyógykezelésre. A...
Delić: Nem a gyógyszerek lettek olcsóbbak, hanem a polgárok önrésze csökkent
Dragan Delić, a Szerbia Központ (Srce) elnökségi tagja bírálta azt a kommunikációt, amely a gyógyszerek alacsonyabb áráról szól, miközben valójában a polgárok által fizetendő önrész csökkent. A Srce közleménye szerint Delić rámutatott, hogy a hatalomhoz közel álló...
Klimatológus: A mai éghajlat csak előjele annak, ami a következő évtizedekben vár ránk
A hőmérsékleti szélsőségek az emberi tevékenység által kiváltott klímaváltozás következményei – mondta az Insajdernek Vladimir Đurđević klimatológus, a belgrádi Fizikai Kar professzora. Đurđević hangsúlyozza, hogy ez a folyamat visszafordíthatatlan, nincs lehetőség a...
Jön a hullócsillag-szezon
Az év legsűrűbb csillagászati napján, augusztus 12-én éjjel tetőzik majd a Perseidák hullócsillagraj, de ugyanezen a napon részleges napfogyatkozást is meg lehet majd figyelni. Augusztus egyik legismertebb csillagászati látványossága a Perseida meteorraj, tagjai...
Ebben a városban 50 fokot mértek
Az egész Szerbiát elérő hőhullám teljes erejével lecsapott Čačakra is. A magas hőmérséklet kiürítette a város utcáit: a délutáni órákban a szigorúan vett belváros egyik hőmérője még az 50 Celsius-fokot is elérte, ami hűen szemlélteti, mennyire elviselhetetlen volt a...
Pro tipp: Hogyan NE(!) nyírja ki a rekkenő hőségben a klímáját!
Egymást érik a hőkupoláról és energiaválságról (pontosabban az energetikai rendszerek válságáról) szóló cikkek a médiában. Meg persze a szembeötlő tényeket vadul tagadó, összeesküvéselmélet-hívő baromságok a Facebookon, és akkor még – az anyaországi közéletre...
Néhány hajó zátonyra futott Gombosnál és Bezdánnál
A Duna rendkívül alacsony vízállása miatt három hajó futott zátonyra a gombosi kikötőnél, egy pedig Bezdánnál – közölte az Építési, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium. Hozzátették, hogy a legénységek biztonságban vannak, ellátásuk biztosított, és...
Strandröplabda-bajnokság a Tisza-parton
2026. augusztus 8-án 14 órai kezdettel a péterrévei Tisza-parton strandröplabda-bajnokság lesz, amelyre várják a résztvevők jelentkezését. A csapatok létszáma 3 fő, az alsó korhatár 14 év, a nevezési díj pedig 500 dinár csapatonként. A mérkőzések két nyert szettig...




























