Hírfolyam
Zoran Đinđićre emlékeztek Belgrádban
A Demokrata Párt (DS) küldöttsége, élén Srđan Milivojević pártelnökkel, szombaton, Zoran Đinđić születésnapján – aki 1952-ben ezen a napon született – virágot helyezett el a belgrádi Új temetőben az Érdemes Polgárok Sétányán a 2003-ban meggyilkolt néhai szerb...
Zomborban mérték a legmagasabb hőmérsékletet
Szerbiában szombaton 13 órakor Zomborban mérték a legmagasabb hőmérsékletet, 37 Celsius-fokot. Egy fokkal kevesebbet, 36 fokot mértek Palicson, Újvidéken és Nagykikindán – derül ki a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet adataiból. Belgrádban, Nagybecskereken,...
Nikezić: A gyógyszerárak csökkentésével Vučić a polgárok kárára támogatja a gyógyszercégeket
A Szabadság és Igazságosság Párt (SSP) alelnöke, Dušan Nikezić úgy véli, hogy az egyes gyógyszerek árának szombati csökkentésének leginkább a gyógyszergyártó cégek örülhetnek. Mint fogalmazott, az állam „megtéríti számukra az árkülönbözetet, így Szerbia valamennyi...
Több mint három és fél százalékkal növekedett a hazai össztermék
Szerbia bruttó hazai termékének (GDP) reálnövekedése az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához képest 3,6 százalékos volt – közölte a Köztársasági Statisztikai Intézet. Az első negyedévben a GDP növekedése 3 százalékos volt. A 2026-os köztársasági...
Ukrajna elsüllyesztette a Roszatom egyik hajóját a Fekete-tengeren
Eltalálta és elsüllyesztette két ukrán drón a Roszatom orosz atomenergia vállalat egyik teherhajóját szombatra virradó éjszaka a Fekete-tengeren – közölte szombaton a cég vezetője a Telex beszámolója szerint. A támadásról szóló bejelentést Volodimir Zelenszkij ukrán...
Huszonegy hónapja omlott le az előtető: A polgárok csendben emlékeznek, felelős továbbra sincs
A blokáddal tiltakozó egyetemi hallgatók, az újvidéki polgári gyűlések és a székváros lakosai szombaton az újvidéki vasútállomás előtti kereszteződésben gyűltek össze, hogy megemlékezzenek a tragédia 21. hónapjáról. A nagy hőség ellenére sokan eleget tettek a...
Vučić: Jelentősen megemelnénk az orvosok fizetését
Aleksandar Vučić szerb elnök a Pirot melletti Temska faluban tett látogatása során kijelentette, hogy javasolni fogja a vidéki területeken dolgozó orvosok fizetésének 15 vagy 20 százalékos emelését. Mint mondta, ez az egyetlen módja annak, hogy biztosítani lehessen az...
Mikor kell az örökösöknek adót fizetniük, és mikor mentesülnek teljesen? Sokan csak a határozat kézhezvétele után ismerik meg a szabályokat
Lakás, ház, föld vagy más vagyon öröklése gyakran felveti azt a kérdést, amelyet sok polgár csak az öröklési eljárásról szóló határozat kézhezvétele után tesz fel: kell-e adót fizetni az örökölt vagyon után? A válasz nem minden esetben ugyanaz. Minden attól függ, hogy...
Mától drasztikusan olcsóbbak a gyógyszerek: Akár 40 százalékkal is csökkenhetnek az árak
Szerbia polgárai augusztus elsejétől, azaz mától jelentősen alacsonyabb áron vásárolhatnak meg számos gyógyszert a patikákban. Az állam átvállalta a költségek egy részét, így a következő egy évben 10–40 százalékkal csökken a gyógyszerekhez kapcsolódó önrész, vagyis a...
Több mint tíz kilométeres sorok alakultak ki a horvát autópályán a tenger felé
A legnagyobb torlódások az A1-es Zágráb–Ploče–Karamatići autópályán alakultak ki, írja a Večernji list. A Horvát Autóklub (HAK) figyelmeztetése szerint megnövekedett a forgalom a tengerpart irányába vezető fontosabb utakon, valamint egyes határátkelőkön is. Arra is...
Fiatalkorú mostohafia gyilkolta meg az ismert sebészt
Megrázó családi tragédia történt a Versec melletti Károlyfalván (Banatski Karlovac): otthonában meggyilkolták dr. Aleksandar Ilić 42 éves, ismert és elismert sebészt. A Blic értesülései szerint a 14 éves fiú késsel végzett 42 éves mostohaapjával. A lap nem hivatalos,...
Vučić: Ha a Duna tovább apad, végünk van, Vajdaságban a legsúlyosabb a helyzet
Ha a Duna vízszintje további 30 centiméterrel csökken, az komoly problémákat okozhat – figyelmeztetett Aleksandar Vučić szerb elnök. „A Duna teljes hosszában továbbra is hajózható, de egyes szakaszokon már annyira sekély, hogy kerülőútvonalakat kell kialakítanunk. Az...
Egyetlen kötelező intézkedést sem vezettek be a munkavállalók védelmére a hőhullám idején
Szerbiában a jelenlegi hőhullám idején sem vezettek be egyetlen konkrét, kötelező érvényű intézkedést sem a munkavállalók védelmére – mutatott rá Mario Reljanović munkajogi szakértő. Hozzátette, hogy jelenleg minden a Köztársasági Rendkívüli Helyzetek Törzsének...
A spanyol hatóságok szerint a legtöbb migráns Ceutából visszament Marokkóba
Spanyol kormányzati tisztviselők szerint a Marokkóból a spanyol fennhatóságú Ceutába érkezett mintegy 50 ezer ember közül több mint 48 300-an már visszatértek Marokkóba, írja a 444.hu. A spanyol kormány ceutai képviselete közölte, hogy a határ spanyol oldalán eddig 57...
Ma akár negyven fok is lehet
Szerbiában ma napos, rendkívül meleg idő várható, a legmagasabb hőmérséklet helyenként a 40 fokot is elérheti – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Gyenge, illetve mérsékelt erősségű keleti és délkeleti szél fúj, a Košava által érintett területeken és a...
A nemi erőszakkal fenyegető rezsimpárti személyek ellen tüntettek Karlócán
Karlócán pénteken megtartották a „Karlócaiak az erőszaktevők ellen” elnevezésű tiltakozást, amelyet azt követően szerveztek meg, hogy egy helyi aktivistát nemi erőszakkal fenyegettek meg. A szolidaritási megmozdulás a Karlócai Gimnázium előtt kezdődött, majd 19.52-kor...
Elnöki gurítástól a FIFA elgurult ötletéig Átlapoztuk a világsajtót
Néhány hónappal az amerikai kongresszusi választások előtt Donald Trump újra előhozakodott régi hazugságával a 2020-as elnökválasztás elveszítése miatt, és ügyeskedéssel próbálja biztosítani pártja novemberi győzelmét. Londonban új miniszterelnök van, Kijevben pedig...
Keresőkutya találta meg a bőröndbe rejtett nő holttestét
Ivica Dačić belügyminiszter pénteken közölte, hogy rendőrségi szolgálati kutya találta meg a Vizelj vízicsatornában az orosz nő holttestét rejtő bőröndöt, az követően, hogy a török állampolgárságú férfit elfogták. Egyúttal megdicsérte a Rendőrségi Brigádot, valamint a...
„Európai úton vagyunk egy Európa-ellenes kormánnyal”
Aleksandar Roknić, a Danas napilap szerkesztője az N1-nek nyilatkozva kijelentette, hogy a hatalom nyilvánvalóan nem mond le arról, hogy megosztott állapotban tartsa Szerbiát, és „bizarr helyzet”, hogy egy Európa-ellenes kormánnyal haladunk az európai úton. Az EBESZ...
„Az egyetemisták győznek” – Máltán is kihelyezték a támogatói üzenetet (Fotó)
A Szerb diaszpóra „Málta a hallgatók mellett” elnevezésű kezdeményezésének tagjai az Exit Spiral fesztivál kezdete előtt a vallettai erődítmény falaira helyezték ki az „Az egyetemisták győznek” feliratú molinót, támogatásukról biztosítva az egyetemista mozgalmat. Az...
Méregdrága órát, gyűrűt és táskát akart két nő becsempészni az országba
A Vámigazgatóság csempészet elleni osztályának munkatársai a rendőrséggel együttműködve 2026. július 28-án és 29-én a Nikola Tesla repülőtéren 18 ezer euró értékű, be nem jelentett luxuscikkeket találtak. A zöld ellenőrzési sávban végzett részletes átvizsgálás során...
Magyar Péter: Kedden vagy szerdán teljesen leállhat a Paksi Atomerőmű
Kedden vagy szerdán teljesen le kell állítani a Paksi Atomerőművet, ha tovább csökken a Duna vízszintje – erről beszélt Magyar Péter miniszterelnök a péntek délutáni, Pakson tartott rendkívüli sajtótájékoztatón. Az eredetileg délután három órára meghirdetett...
Az OFAC augusztus 28-áig meghosszabbította a NIS működési engedélyét
Az amerikai Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatal (OFAC) augusztus 28-áig meghosszabbította a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyét – értesült a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS). Az új engedély lehetővé teszi a NIS számára a működés folytatását, vagyis...
Újabb hőhullám kezdődött, augusztusban akár 40 fok is lehet
Újabb hőhullám kezdődött csütörtökön Szerbiában, a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) figyelmeztetése szerint pedig hosszan tartó és erős lesz. Már 13 órakor elérte a hőmérséklet a 37 Celsius-fokot, 15 órakor pedig Ćupriján 38 fokot mértek. A 18 órakor...
Vučić: Valószínűleg Putyinnal és Magyar Péterrel is tárgyalok a NIS-ről
Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette, hogy arra számít, a következő napokban véglegesítik a Szerbiai Kőolajipari Vállalatról (NIS) szóló megállapodást. Elmondta, hogy a NIS-ről valószínűleg Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és Magyar Péter magyar miniszterelnökkel...
Pályázat indult a legjobb vajdasági termékek és szolgáltatások minőségi védjegyére
A Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság pályázatot írt ki a „Legjobb Vajdaságból” minőségi védjegy használati jogának megszerzésére. A projekt célja a vajdasági minőségi termékek, szolgáltatások és rendezvények népszerűsítése, valamint ismertségük erősítése...
Đedović Handanović: Vannak arra utaló jelek, hogy a NIS megkapja a szükséges engedélyt
Dubravka Đedović Handanović bányászati és energiaügyi miniszter kijelentette, hogy vannak arra utaló jelek, hogy a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) megkapja az amerikai adminisztrációtól a működési tevékenységek folytatásához szükséges engedélyt. Hozzátette, hogy...
Bőröndbe rejtve találták meg egy fiatal nő holttestét egy fővárosi csatorna közelében
A rendőrség őrizetbe vette a 25 éves K. E.-t, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte egy 28 éves nőt, majd a holttestét bőröndbe tette, egy csatornához szállította, és ott elrejtette – közölte a szerb belügyminisztérium (MUP). A belügyminisztérium Belgrádi...
A VMSZ pánikszerűen tart az Újrakezdéstől, a magánélet kiteregetésével akarnak karaktergyilkolni?
A Vajdasági Magyar Újrakezdés egy névtelen levélről számolt be a közösségi oldalán. Mint a VMÚ írja, először nem is vették komolyan, ám a benne leírtak sajnos gyorsan valósággá váltak. „A levél írója – arra hivatkozik, hogy a VMSZ elnökségi üléséről származnak az...
Folyamatban van az újvidéki vasútállomás két szárnyának helyreállítása
Az újvidéki vasútállomáson folyamatban van az A és D szárny helyreállítása. A munkálatokat a belgrádi Bricken és N-ING cégek, valamint az újvidéki Szerkezetvizsgáló, Állapotfelmérő és -helyreállító Intézet végzik - írja a 021.rs. Az újvidéki állomáson kívül ez a...




























