Hírfolyam
Folyamatban van a belgrádi fiatalkorú tömeggyilkos kihallgatása
A belgrádi felső ügyészségen zajlik a Vladislav Ribnikar Általános Iskolában tömeggyilkosságot elkövető fiatalkorú K.K. kihallgatása, aki az apja ellen folytatott büntetőeljárásban tesz tanúvallomást, közölte a Tanjug hírügynökség. A kisfiút tanúként hallgatják ki az...
Átadta követeléseit az éhségsztrájkoló egyetemista
Dimitrije Dimić, a niši Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója hétfőn éhségsztrájkba kezdett, ma pedig a Köztársasági Elnöki Hivatal Főtitkárságának átadta a „Szerbia az erőszak ellen” tiltakozás követeléseit, egyúttal találkozót kért Aleksandar Vučić szerb államfőtől...
Az Isztriai-félszigeten is hajmeresztő árak vannak
Az Il Corriere della Sera olasz újság újságírója Rovinjba látogatott, majd beszámolt a horvát turizmussal kapcsolatos tapasztalatairól. „A cseresznye kilója 20 euróba, egy gombóc fagylalt 3,50 euróba kerül. Eljöttünk, hogy megnézzük, úgy van-e, ahogy mondják, hogy...
Szerbiában a kamerás megfigyelést nem szabályozza törvény
A Szabad Európa Rádió (RSE) újságíróinak felmérése szerint az elmúlt öt évben Szerbia-szerte egyre több helyen vezettek be videokamerás megfigyelést. Az útkereszteződésekben felbukkanó kamerák azonban egy sor olyan rendőrségi törvény elfogadása előtt lettek...
Nem kell pánikolni a kánikula miatt, szokjunk inkább hozzá
Az elmúlt napokban szinte pánik alakult ki Szerbiában a kánikula és a viharok miatt. Szerbia leghíresebb meteorológusa, Nedeljko Todorović szerint azonban nincs helye a pániknak. „Ez csupán egy egyszerű nyári meleg, indokolatlan emiatt pánikolni. Másrészt sokan...
Minden idők legsikeresebb női előadója lett Taylor Swift
12 listavezető albummal zenetörténelmet írt Taylor Swift a Billboard 200-on. Az összes női előadót megelőzte, és letaszította a trónról Barbra Streisandot, aki korábban tartotta ezt a rekordot. Július 7-én jelent meg a 2010-es Speak Now című album felújított,...
Ki a legnagyobb földbirtokos Szerbiában?
Petar Matijević újvidéki üzletember a róla elnevezett húsipari vállalat mellett egy több mint 70 céget tömörítő cégcsoport tulajdonosa, továbbá Szerbia legnagyobb földbirtokosa. Matijević összesen 33 ezer hektár mezőgazdasági területet művel, amelyből 28 ezret...
Üzenetküldéssel bővülhet a Threads
A Facebookot és Instagramot is tulajdonló Meta július 6-án indította el a legújabb közösségi felületét Threads néven – a cél a jelek szerint az Elon Musk uralma alatt egyre inkább küszködő Twitter legyőzése. A szolgáltatás erősen indult, öt nap alatt sikerült 100...
Hivatalosan csaknem 10 ezer civil halt meg az ukrajnai háborúban
Több mint ötszáz nap telt el azóta, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, azóta 9287 civil vesztette életét a háborúban, közöttük 537 gyerek. A sebesültek száma 16.384, közöttük 1117 gyerek. Mivel ezek csak a megerősített információk, a tényleges számok valószínűleg...
Sok a vízbefúlás Szerbiában
A szerbiai csendőrség búvárait június óta 14 esetben riasztották, és ennyi holttestet hoztak a felszínre. Azoknak a száma, akik ebben az időszakban tóba vagy folyóba fulladtak, ennél is nagyobb lehet, mert fulladás esetén más szolgálatok is végeznek mentést. A vízbe...
Egy év alatt 61 százalékkal nőtt a külkereskedelmi deficit
Szerbia külkereskedelmi forgalma 2022-ben 66 milliárd euró volt, és éves szinten 17 százalékkal nőtt, de a külkereskedelmi deficit meghaladta a 12 milliárd eurót, ami 61,2 százalékos növekedés az előző évhez képest – közölte a Köztársasági Statisztikai Intézet. A...
Đoković csalódott volt, ezért törte össze az ütőjét
Novak Đoković nyolcezer fontos pénzbüntetést kapott a wimbledoni szervezőktől, amiért a spanyol Carlos Alcarazzal szemben elveszített fináléban összetörte az ütőjét, amikor dühében eltalálta a hálótartó faoszlopot. A 23-szoros Grand Slam-bajnok egyébként nem anyagilag...
A budai villából kiruccanó politikus okítja a vajdasági magyarokat Végel László Facebook-kommentárja
Felkapta a fejét Németh Zsolt az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, miután betekintést nyert a határon túli magyarság létszámának drámai csökkenésébe. Ennek fele sem tréfa! Ezekután a nemzetpolitika feladata a következő időszakban az lesz – jelentette ki –,...
A képviselő-testület titkárának a lemondását is követeli az ellenzék
„Zenta községben, ugyanúgy, mint más a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt által vezetett önkormányzatban számos törvénytelenség fordul elő, s a zentai önkormányzat törvénytelenségeinek nagy részéért a községi képviselő-testület titkára, Igor Stojkov a...
Holnap szupercellás vihar érkezik
Mára 33-37 Celsius fokos hőséget jósolnak Szerbiában a meterológusok, holnaptól viszont változás várható. Szerdán az ország déli részén várható 34-38 fokos hőség, helyenként akár 40 Celsius fokkal is, de északon és Szerbia középső részén 4-7 fokkal alacsonyabb lesz a...
Az illegális objektumok is kaphatnak vizet és áramot
Azoknak, akik nem legalizált lakóépületekben élnek, lehetőségük lesz rácsatlakozni a vízvezetékekre és a villanyhálózatra – várhatóan így fog módosulni az objektumok legalizálásáról szóló törvény. Goran Vesić építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter...
Angliába igazol Kerkez Miloš
Az angol elsőosztályban játszó AFC Bournemouth-ba igazol Kerkez Miloš - írta ki szokásos Here we go-ját Fabrizio Romano. A 19 éves, szerb-magyar kettős állampolgárságú, magyar válogatott labdarúgót a holland AZ Alkmaartól szerezte meg az új csapata. Kerkez a holland...
Tűzgömb világította meg az eget az Egyesült Államok fölött (Videó)
Több kamerának is sikerült rögzítenie azt a pillanatot, amikor az amerikai Louisiana állam déli része fölött, az éjszakai égbolton egy meteorit suhant át múlt még pénteken, írta a hvg.hu. A szemtanúk zöldes-kékes fényről beszéltek. https://youtu.be/qqdruLWmmd0 A...
Megszületett Dér Heni második gyermeke
Megszületett Dér Heni második gyermeke, számolt be az énekesnő az Instagramon. Közösségi oldalán azt írta, a kislány néhány napja született meg és a Blanka nevet kapta. Az énekesnő férje Bakos Gergely séf - akit a tévénézők A Konyhafőnökben láthattak 2019 tavaszán –...
Halálsikollyal felérő számok Balla Lajos elemzése a népszámlálási adatok alapján (1. rész)
Amikor megjelent a 2022-es népszámlálási adatok legújabb kötete (Nemzeti hovatartozás, községek és városok szerinti adatok), azonnal átlapoztam, de figyelmesen át is olvastam minden olyan részt, amely az itt élő magyar nemzeti közösségre, városaira és községeire...
Két busz ütközött Csehországban: Egy ember meghalt, legalább hetvenen megsérültek
Két busz ütközött össze Brnonál a D2-es autópályán, az egyik a szlovákiai Turancaré volt. A felvidéki Napunk portál úgy tudja, egy ember meghalt, hetvenen pedig megsérültek, közülük tizennégyen súlyosan. A cseh rendőrség szerint az áldozat az egyik busz vezetője. A...
Több mint hatvan fokos volt ma az újvidéki járda
Egy újvidéki hölgy az Instagramon tette közzé, hogy a tartományi székvárosban a Szabadság téren járda hőmérséklete 60,7 Celsius fokos. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) hivatalos adatai szerint Újvidéken ma 37 fok volt a csúcshőmérséklet, ám mint...
Komoly eredményeket mutat egy kísérleti Alzheimer-gyógyszer
Hétfőn mutatták be az amerikai Eli Lilly gyógyszergyártó kísérleti Alzheimer-gyógyszerének legfrissebb teszteredményeit, amely szerint donanemab nevű szer az Alzheimer-kór korai stádiumában lévő betegek 60 százalékánál lassította a kór előrehaladását. A kezelés...
Egy hét alatt tizenegy személy sérült meg a szabadkai balesetekben
Az elmúlt héten a szabadkai rendőrséghez tartozó körzetben 14 baleset történt, a tűzoltóknak pedig 24 alkalommal kellett terepi beavatkozáshoz kivonulniuk. Július 10. és 16. között 14 közlekedési baleset történt Szabadka térségében. Kilenc balesetnek volt sérültje,...
Slobodan Milošević unokáját javasolja Dačić a Szerbiai Szocialista Párt főbizottságába
A Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöke, Ivica Dačić közölte, az SPS főbizottságának következő üléseén javasolni fogja, hogy a bizottság munkájába kapcsolják be Slobodan Milošević unokáját, az ifjabbik Marko Miloševićet. Milošević a bizottság ülését megelőzően azt...
Kiderült, ki veszi bérbe a palicsi aquaparkot
Hétfőn a Palics Park kft. irodahelyiségeiben bontották fel azt a beérkezett pályázatot, amely az aquapark bérbeadásával kapcsolatos közbeszerzésre érkezett, írja a Danas. A vállalat közleménye szerint a bizottság megállapította, hogy a kiírásra egy ajánlattevő...
Már két tűzoltó is meghalt a kanadai erdőtűzben
Szombaton belehalt sérüléseibe a kanadai tűzoltó, aki az Északnyugati területeken keletkezett erdőtűz oltása közben szenvedett balesetet, írja a 444.hu külföldi sajtóhírek alapján. A haláleset csak néhány nappal azután történt, hogy a 19 éves Devyn Gale szintén...
Háromtól ötvenezer eurós állami támogatásra pályázhatnak kezdő és fiatal vállalkozók
A gazdasági minisztérium pályázatot tett közzé vissza nem térítendő támogatás odaítélésére a kezdő és fiatal vállalkozások fejlesztését célzó 2023-as program keretein belül, írja a Blic Biznis. A pályázatra olyan vállalkozók, illetve mikro- és kisvállalkozások...
Hiába volt fegyvere, nem tudta kirabolni a pénzváltót
A belgrádi rendőrök nagy erőkkel keresnek egy férfit, aki vasárnap 16 óra körül Zimonyban megpróbált kirabolni egy pénzváltót. A tettes pisztollyal a kezében ment be a pénzváltóba, de zsákmány nélkül távozott, írja a szerb sajtó. - Amint meglátta a rablót, a...
Egy több mint nyolcezer eurós gyémántgyűrűt foglaltak le a belgrádi repülőtéren
A belgrádi Nikola Tesla repülőtéren dolgozó vámosok július 14-én az egyik utas kézipoggyászában egy vadonatúj gyémántgyűrűre bukkantak, aminek becsült értéke 8500 euró. A szabálysértésre akkor derült fény, amikor a zöld ellenőrző ponton – ami azok számára van...





























