A gazdák tiltakozása ma is folytatódik, Vajdaság-szerte több mint 20 helyen várhatók blokádok. Ma is felmerült, hogy lezárják az autópálya bizonyos szakaszait, de ennek megvalósítását későbbre halasztották. Így vasárnap “csak” a Belgrád-Szabadka autópályához vezető utakat, valamint Újvidék utcáit torlaszolják el a traktorok. Az útlezárások délelőtt kezdődtek és szürkületig tartanak.

A blokádok többsége reggel 9 és 10 óra között kezdődtek, és a tervek szerint szürkületig, azaz délután 4-5 óráig tart majd. A tüntetés szervezői a 021.rs-nek elmondták, hogy bár új levél érkezett a Földművelésügyi Minisztériumtól, a tiltakozáson részt vevő összes gazdaszervezet ülésén megvizsgálva azt a következtetést vonták le, hogy nincs előrelépés, és az igények nem teljesültek.