Hírfolyam

Ezek a legnépszerűbb fürdők hazánkban

Ezek a legnépszerűbb fürdők hazánkban

A nyári szezonban a legtöbb belföldi turista Vrnjačka Banjába és Sokobanjába látogatott a 2014-től 2022-ig tartó időszakban – derül ki a Köztársasági Statisztikai Intézet (RZS) adataiból, amelyet a Szerbiai turizmus trendjei című kiadványban publikáltak, tájékoztat a...

bővebben
”Miként őrizzük meg a nyár folyamán az eddigi tüntetési kedvet?” Szeptembertől ismét a teljes tömeget várják az utcákra

”Miként őrizzük meg a nyár folyamán az eddigi tüntetési kedvet?” Szeptembertől ismét a teljes tömeget várják az utcákra

Néhány hét és egy sor hiba után a kormánynak sikerült egyfajta kontrollt kialakítania a helyzet felett, és most úgy viselkedik, mint a korábbi tiltakozási hullámok idején, figyelmen kívül hagyja a a tiltakozásokat annak érdekében, hogy azok maguktól abbamaradjanak –...

bővebben
Szombattól lezárják az aluljárót, és a kereszteződést is Július 1-től a Patria és a Lidl közötti szakaszhoz érkeznek a munkálatok

Szombattól lezárják az aluljárót, és a kereszteződést is Július 1-től a Patria és a Lidl közötti szakaszhoz érkeznek a munkálatok

A vasúti felüljáró felújítása miatt július 1-től lezárják a város két részét összekötő közlekedési főútvonalat, a Makszim Gorkij utcát. A Belgrád-Budapest gyorsvasút részét képező útszakasz építése ugyanis az új Városháza melletti aluljáróhoz érkezett, az építkezés...

bővebben
Megkezdődtek a felvételi vizsgák

Megkezdődtek a felvételi vizsgák

Hétfőn elkezdődtek a felvételi vizsgák a szerbiai egyetemekre. Az első iratkozási időszak július 13-án ér véget, ekkor hirdetik ki a szeptemberi jelentkezési időszakra még megmaradt helyeket. A Belgrádi Egyetemre az első beiratkozási időszakban 31 karra összesen...

bővebben
Torlódások a belgrádi reptéren

Torlódások a belgrádi reptéren

Várakozás, tömeg és torlódás alakult ki a belgrádi Nikola Tesla reptéren a közösségi médiában megjelent képek és videók alapján. Az elmúlt napokban a szerb fővárosban is megmutatkoztak a légi szermélyszállításban már tavaly jelentkező gondok. a reptéren idén 40...

bővebben
Van-e cápa az Adriai-tengerben?

Van-e cápa az Adriai-tengerben?

Az egyiptomi cápatámadás után rengetegen kíváncsiak lettek, hogy az Adriai-tengerben fenyegeti-e a fürdőzőket a cápaveszély. Bár cápák tekintetében az afrikai és az ausztrál tengerpartok veszélyesebbek, azért az Adriai-tengerben is megjelennek a ragadozók különböző...

bővebben
Mikor érkezik a júniusi nyugdíj?

Mikor érkezik a júniusi nyugdíj?

A Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap elkészítette és közzétette a júniusi nyugdíjak folyósításának ütemtervét, amely tartalmazza a legidősebb állampolgároknak járó ellátmány kifizetésének időpontjait. A júniusi nyugdíjat az iparosoknak július 4-én...

bővebben
Jobb kéz, bal kéz

Jobb kéz, bal kéz

A beharangozott választásokra visszatérve, a legbiztosabb jel, hogy az államelnök egy, a nemzethez intézett látványos kiáltványban komoly fizetésemelést és a nyugdíjak kétszeri, szerinte nagyon is érezhető növelését helyezte kilátásba. Mint már annyiszor, nem győzte hangsúlyozni, hogy az átlagkereset, illetve a legidősebbek havi járandósága egyre jobban fog – euróban! – közelíteni a fejlettebb országokéhoz. Arról azonban egy szót sem ejt, hogy mennyire elég a hétszáz euró dinárértéke, hiszen a hivatalosan is bevallott infláció jóval tíz százalék felett van, a polgárok azonban nap mint nap tapasztalják, hogy a drágulás ennél lényegesen nagyobb. Ez azonban kísértetiesen hasonlít a félrelépő feleség felhördülésére, akit a férje in flagranti talált: „Kinek hiszel? Nekem vagy a szemednek!?”

Szó sem róla, az esetleges fizetés- és nyugdíjemelés ellen aligha van az érintettek közül bárkinek kifogása, de talán nem árt belehallgatni az éppen időszerű hírekbe, amelyek arról tudósítanak, hogy fél Szerbiában a szakadatlan esőzések igen komoly kárt okoztak. Utakat, hidakat mostak el, tönkretették a vetéseket, sőt, nem kevés helyen még a lakóházakat sem kímélték.

bővebben
Szerbiában is földrengés volt

Szerbiában is földrengés volt

Földrengés volt hétfőn 19:40 körül Kraljevo térségében, közölte Köztársasági Földtani Intézet. A rengés a Richter-skála szerinti 3-as erősségű volt. Az Euromediterrán Szeizmológiai Központ tájékoztatása szerint a rengés 2 kilométeres mélységben történt. ⚠Preliminary...

bővebben
Őseink nyomában Bajsán (fotók)

Őseink nyomában Bajsán (fotók)

A hétvégén Bajsán rendezték meg a III. Délvidéki Ősök Napja nevet viselő rendezvényt: az elvárásoknak megfelelően ismét tartalmas programokkal és nagyszámú érdeklődővel számolhattak a szervezők. A táltos dobolás után, Kókity Erika, a Bajsai Művelődési Egyesület elnöke...

bővebben