Hírfolyam
Ranka Kašiković tévépárbajra hívta ki Ana Brnabićot
Szerdán a szerb parlamentben is elhangzott a szabadkai Ranka Kašiković neve, akit munkahelyi zaklatás ért azután, hogy megtagadta a Szerb Haladó Párt egyik korábbi nagygyűlésén való részvételt. A Gerontológiai Központ dolgozóját Ana Brnabić kormányfő emlegette, és úgy...
Agyimplantátum segítségével újra jár egy lebénult férfi
Elektronikus agyi implantátumok segítségével ma már újra jár egy lebénult férfi: a hollandiai Gert-Jan Oskam egy tizenkét évvel korábbi biciklibaleset óta mozgásképtelen volt – írja az MTI brit sajtóértesülések alapján. Az agyi implantátumok a gerincén lévő második...
Popović: Az Informer úgy kapott televíziós engedélyt, hogy nem tesz eleget a törvényes feltételeknek
Judita Popović, az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) tagja a sajtónak megerősítette, hogy a testület engedélyt adott az Insajder tim nevű cégnek - amely az Informer bulvárlapot is üzemelteti - hogy kábeltelevíziós csatornát indítson. Hozzátette, azt...
Így zaklatják a polgárokat a haladók, hogy menjenek el a kontramítingre
„Kaptam egy listát, és azt mondták, kezdjem el sorban hívogatni az embereket. Délután egy-két óra körül. A Telekomban dolgozok és szabadnapot kaptam” – így kezdi a beszélgetést az Aleksandar Perićként a Szerb Haladó Párt nagybecskereki tagjaként bemutatkozó férfi, aki...
Meghalt Tina Turner
Hosszan tartó betegség után 83 éves korában elhunyt Tina Turner amerikai énekesnő – jelentette be a szóvivője. Turnert svájci otthonában érte a halál.
Tízből két amerikai tudós azt állítja, már volt valamilyen tapasztalata az ufókkal
Meglepően sok rangos tudós látott már ufót, vagy ismer olyasvalakit, aki azt állítja, hogy van ilyen tapasztalata. Nagy az érdeklődés is a körükben még több, a témában végzett vizsgálat iránt, írja TECH rovatában a hvg.hu. Az ufókról sok minden juthat az emberek...
Nagybecskerek másodszor tüntetett az erőszak ellen
Szerdán Nagybecskereken másodszor tartottak erőszakellenes tüntetést, így támogatva az azonos céllal zajló belgrádi tömegtüntetéseket. A szervezők szerint a becskereki polgárok azt üzenik, hogy ellenzik a társadalomban tetten érhető erőszakot. Több száz hely polgár...
Az Informer szerint szerdán ismét ítéletidő sújtott le Újvidékre
Az Informer bulvárlap szerdán (2023. május 24-én) azt írta, hogy Újvidéket ma ismét elöntötte a víz. A rezsimhű lap szerint a tartományi székvárosban viharos szél pusztított, jelentős mennyiségű csapadék hullott, többek közt jég is, ami elverte Újidéket. Az Informer...
Seka Aleksić lesz a bántalmazott verbászi roma kislány kísérője a ballagáson
Seka Aleksić ismert szerb énekesnő, a Twitteren közölte, hogy ő lesz a kísérője annak a verbászi kislánynak, akit társai verbálisan bántalmaztak. - Mia, a verbászi kislány és szülei mindenkit üdvözölnek és rendkívül boldogok, amiért ballagásán én leszek a kísérője –...
Tévéműsor sugárzásához kapott engedélyt az Informer
Az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) szerdai ülésén döntés született, hogy az Insajder tim d.o.o. cég, amely az Informer bulvárlapot üzemelteti, kábeltelevízión és IPTV-ne keresztül továbbított médiatartalmak gyártásához kapott engedélyt, tudta meg az...
Óbecsén soron kívüli orvosi ellátást ígérnek azoknak, akik elmennek a haladópárti „kontramítingre”
A Szerb Haladó Párt (SNS) lázasan készül a május 26-ai ellentüntetésre: meghatározták a kvótákat, autóbuszokat szerveztek, nyomást gyakorolnak a polgárokra, és egyes szállítmányozó cégek arról értesítették a polgárokat, hogy aznap nem indítanak buszjáratot. Az SNS...
Figyelmeztetés az EU-ból: Még Ukrajna és Moldova is előbb uniós tag lehet, mint Szerbia
Míg Ukrajna nagy léptekben hajtja végre az európai uniós tagsághoz szükséges reformokat, addig a nyugat-balkáni országok lemaradásban vannak és fel kellene gyorsítaniuk ezeket a reformfolyamatokat, nyilatkozták a Beta hírügynökségnek meg nem nevezett brüsszeli...
UNICEF: Szerbiában tovább növekedett a szegénységben élő gyerekek száma
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Gyermekalapja (UNICEF) rámutatott, hogy 2022-re Szerbiában 13,8 százalékra nőtt a szegénységben élő gyerekek számaránya, ami azt jelenti, hogy újabb 28.000 gyermek került az abszolút szegénységi küszöb alá – hangzott el a...
A kereskedelmi miniszter szerint Szerbia legyőzte az inflációt
Szerbiában az árak növekedése megállt és azok már enyhén csökkenőben vannak, jelentette ki Tomislav Momirović kereskedelmi miniszter és úgy fogalmazott, egy éven át ádáz küzdelmet folytattunk az behozott inflációval, amit mostanra sikerült legyőzni. - Nehéz, az...
Wagner-vezér: Az ukrán hadsereg a világ egyik legerősebbje
Jevgenyij Prigozsin, a Wagner orosz zsoldoscsoport vezetője kedden Konsztantyin Dolgov Moszkva-barát orosz bloggernek adott interjút – írja a CNN. Prigozsin szerint az ukránok „rendkívül jól szervezettek, magasan képzettek és a hírszerzésük a legmagasabb szinten van,...
Elhunyt Miocs József
A Paulinum Püspöki Klasszikus Gimnázium és Kisszeminárium rektor-igazgatója Msgr. art. m. Miocs József, címzetes apát, pápai prelátus 2023. május 24-én a Szabadkai Közkórházban életének 82., papságának 55. évében szentségekkel megerősítve hazatért az Úrhoz. A temetés...
Gyenge biztosítékok – téves cím(ké)zés Bozóki Antal válasza Balla Lajos olvasói levelére
„A stílus maga az ember”! Georges-Louis Leclerc de Buffon Balla Lajos, a Szabad Magyar Szó (SZMSZ) oldalán szólt hozzá a blogomon közölt „utolsó (??) két irományomhoz”. (Remélem nem ez a kettő az „utolsó”. Talán lesz még!?) Az „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem...
Krk strandjain fizetős lesz a zuhanyzás
A Krk városi strandjain lévő zuhanyok használatáért az idei nyártól fizetni kell majd, így döntöttek a városi tanács tagjai. A hat zuhany alatt fél perc 20 centbe fog kerülni. Az illetékesek közleménye szerint a döntést nem anyagi megfontolásból hozták meg, a céljuk...
Elvették egy diák mobilját, bosszúból felgyújtotta a kollégiumot
19 gyerek halt meg egy kollégiumban kitört tűzben Guyanában hétfőn. Most az is kiderült, mi volt a tűz oka: az egyik lánytól elvették a telefonját, ő pedig ezért bosszúból felgyújtotta az épületet. A 14 éves lánynak egy idősebb férfival volt kapcsolata (a férfit most...
Autópályán lasszóval kapott el egy tehenet egy cowboy (videóval)
Egy michigani autópályán elszabadult tehenet fékezett meg lasszójával egy cowboy. A lasszózásról felvétel is készült, mert mire a cowboy a helyszínre ért megmenteni az autósokat a tehéntől és a tehenet az autósoktól, addigra már a rendőrség is ott volt, és felvette...
Csúcsra jutott a társadalmi megosztottság
A jelenlegi politikai helyzet a társadalmi megosztottság csúcsát jelenti – jelentette ki Miloš Bešić, a Politikatudományi Tanszék professzora. „A társadalmi megosztottság mélyül. Ez nem etnika, nem faji, nem osztálymegosztottság, hanem hatalomra és ellenzékre történő...
Đilas: Ez a haladók végének a kezdete
A Szerb Haladó Pártnak megállíthatatlanul vége lesz – ezt nyilatkozta a Danasnak Dragan Đilas, a Szabadság és Igazságosság Pártjának az elnöke. „Azok, akik erővel uralkodnak, csak az erőtől félnek, mert nem értik meg, hogy nincs nagyobb erő az emberek tömeges és békés...
Lagzi Lajcsi kacsazsíros teát iszik
Nagyon keveset eszik, egyre gyengébb Lagzi Lajcsi – írja a Blikk. A lapnak az ügyvédjén keresztül üzent a zenész, aki azt állítja, hogy egyre rosszabb állapotban van, csak pépes ételeket képes megenni. A Lagzi Lajcsi néven ismert Galambos Lajosnak április végén...
Vučić: Mi nem mondjuk majd azt, hogy „bibibí, nézzétek már mennyien vagyunk”
Reális lehetőségnek tartja az előrehozott választásokat, és az általa vezetett Szerb Haladó Párt péntekre összehívott nagygyülésén a polgárokkal szeretne beszélni a problémákról Aleksandar Vučić. Szerbia köztársasági elnöke a Szerbiai Rádiót és Televízió vendégeként...
Pénzt is ígérnek a pénteki tüntetés „önkéntes” résztvevőinek
Kedd délután az újvidéki Duna parkban egy ismeretlen nő 4000 dinárt ajánlott azoknak, akik elmennek pénteken a Remény Szerbiája elnevezésű belgrádi tömeggyűlésre. A hírt több szemtanú is megerősítette a 021.rs portálnak. A nő feljegyezte az érdeklődők adatait, akiknek...
A kannabisz olaj és a gasztritisz
Gőzerővel folynak a kutatások az ígéretesnek tűnő CBD olaj kapcsán azon elváltozások és betegségek összefüggéseiben, amelyek szempontjából eredményes segítségnek bizonyulhat ez a nagyszerű készítmény. Mi is az a kannabisz olaj? Bár kevesen tudják, magának a kannabisz...
CBD olajat szeretnél, de nem tudod, hogyan válassz?
Ha már te magad is eljutottál arra a szintre, hogy mások tapasztalatait hallva és olvasva úgy döntöttél, hogy te magad is kipróbálod a CBD olajat, akkor az út egyik felét már meg is tetted. Jöhet a másik. Ugyanis egyből rengeteg kérdés merül fel azt illetően, hogy...
Elsősorban az általános és középiskolát végzettek hagyják el az országot
Téves felfogás, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkező munkavállalók elhagyják az országot, vagyis, hogy Szerbia az agyelszívásnak nevezett problémával szembesül. Ez hangzott el Belgrádban a „Ki hagyja el Szerbiát és ki tér vissza” című találkozón, amelyet a...
Szinte mindene oda lett a tűzben, egyedül nem tud talpra állni
A jó szándékú emberek segítségét kéri a horgosi Monostori Ilona, akinek március végén égett le házának nagy része, szinte a ház összes helyisége használhatatlanná vált. A 61 éves horgosi asszony havi jövedelme mindössze 12 ezer dinár. A tűz március 31-én, este kilenc...
Káromkodott a papagáj, amikor meg akarták menteni
B.szd meg, apa! Nem megyek le! – így kiabált egy fa tetejéről Carlos, a kétéves papagáj, amelyikhez a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálatot riasztották néhány nappal ezelőtt Pécelre – írja a Blikk. Carlost a kerten belül röptették a gazdái, egyikük karjáról a másikra...





























