Hírfolyam
A diaszpórának nyújtott támogatások nem hozzák vissza az embereket
Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy támogatási projektet indítanak azon diaszpórában élők számára, akik vissza szeretnének térni Szerbiába. Részletesebben nem fejtette ki, hogyan fog kinézni ez a támogatás, de a szakértők ezt a lépést a választások előtti...
70 százalékkal emelkedtek az árak az Adrián
Horvátország továbbra is turisták millióit vonzza, de már nem az a „biztos választás”, mint ami éveken át volt. A német és osztrák sajtó arról ír, hogy a magas árak, az infláció és az erősödő konkurencia komolyan megtépázták Horvátország imázsát megfizethető nyári úti...
A nándorfehérvári diadal 570-ik évfordulója A magyar iniszterelnök is megemlékezett róla az Országgyűlésben
Idén július 22-én volt 570 éve, hogy a Hunyadi János várkapitány és Szilágyi Mihály kormányzó-hadvezér (Mátyás király nagybátyja) által vezetett magyar/szerb seregek 1456. július 22-én legyőzték a többszörös túlerővel Nándorfehérvárat (a mai Belgrád várát, amit annak...
Magyar: Szervezett bűnözői csoportban tevékenykedtek politikusok
Nem nyomozó, nem NAV-os, nem ügyész, és nem szeretne ítélkezni, de szerinte minden „szervezett bűnözői csoportnak” van vezetője – így reagált csütörtöki sajtótájékoztatóján Magyar Péter miniszterelnök, amikor azt kérdezték tőle: lát-e olyan ügyet, ami vezethet Orbán...
Vučić: Parlamenti választások még az idén, utána elnökválasztás
Aleksandar Vučić egy csütörtöki sajtótájékoztatón kijelentette: arra számít, hogy a parlamenti választásokra októberben vagy novemberben kerül sor, hozzátéve, hogy ez azt jelenti, hogy azokat szeptemberben vagy október elején írják ki. „Az év vége előtt mindenképpen...
Hogyan áll össze az Egyetemista Lista?
Jelenleg is folyamatban van az Egyetemista Lista összeállítása, amelyben országszerte több mint 80 plénum vesz részt – számolt be a Vreme hetilap. A lap értesülései szerint ebben az folyamatban az összes olyan kar és egyetem egységes, amely kezdetektől fogva részt...
Szoboszlai Dominik: Hogyan lett a világ egyik legjobb középpályása? A magyar futball csillagának útja a Liverpoolban
Szoboszlai Dominik neve ma már nemcsak a magyar futballrajongók számára cseng ismerősen, hanem a nemzetközi labdarúgás világában is komoly tényezővé vált. A 2000-ben Székesfehérváron született középpályás pályafutása az elmúlt években meredeken ívelt felfelé. A...
Újabb támogatás, ezúttal 316 ezer euró a zentai iskola tetőszerkezetének felújítására
A tartományi kormány jelentős anyagi támogatást hagyott jóvá a zentai Stevan Sremac Általános Iskola tetőszerkezetének helyreállítására és felújítására. A munkálatok finanszírozására 37,2 millió dinár, vagyis mintegy 316 ezer euró elkülönítéséről született döntés. Az...
Juhász: A VMSZ-nek köszönhetően elkezdődhet a fejlesztési projektek műszaki-tervezési dokumentációjának elkészítése
„Több vajdasági településen fejlesztések indulhatnak” - írta közösségi oldalán Juhász Bálint, a Tartományi Képviselőház elnöke. A bejegyzésből azonban egyértelművé válik, a fejlesztésekre még várni kell, ugyanis a felsorolásból kiderül, hogy a Vajdasági Regionális...
Villamosenergia-ellátás – a Duna alacsony vízállása ellenére sincs ok az aggodalomra
A szárazság és a Duna alacsony vízállása rendkívül kedvezőtlenül befolyásolja a Vaskapu 1 (Đerdap 1) és Vaskapu 2 (Đerdap 2) vízerőművek működését, és a jelenlegi helyzet alapján a dunai áramtermelés 2026-ban is a történelem leggyengébbjei között lesz. A Szerbiai...
Hivatalossá vált, kik lesznek jogosultak az üdülési utalványokra
A kormány a legutóbbi ülésén elfogadta a szerbiai üdülésre felhasználható ingyenes utalványokról szóló rendeletet. Siniša Mali pénzügyminiszter bejelentette, hogy 300 millió dinárt, mintegy 2,5 millió eurót különítettek el 30 000 darab, egyenként 10 000 dinár értékű...
Megharapta a rendőrt és bántalmazta a szabadkai partnerét
A 22 éves, jagodinai illetőségű szerb állampolgárt, A. S.-t hivatalos személy elleni támadással és családon belüli erőszakkal gyanúsítják, miután a montenegrói Kotorban a gyanú szerint megsérült egy rendőrt – megharapta a karját –, valamint fizikailag bántalmazta a...
Hétszáz sertés altattak el Szávaszentdemeteren
Szávaszentdemeter (Sremska Mitrovica) területének egy részén rendkívüli helyzet van érvényben az afrikai sertéspestis megjelenése miatt a mačvai Noćaj és Salaš Noćajski falvakban. A betegség terjedésének megfékezése érdekében eddig mintegy 700 sertést altattak el....
Az Itt érzem magam otthon kapta a filmkritikusok nemzetközi szövetségének díját a palicsi filmfesztiválon
A 33. Palicsi Európai Filmfesztivál egyik legnagyobb sikere Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című pszichológiai thrillere volt. A vetítés iránt is hatalmas volt az érdeklődés, a versenyprogramban szereplő alkotás pedig kiérdemelte a filmkritikusok nemzetközi...
Nem lesz elegendő a 15 ezer választási ellenőr, akiket az egyetemisták képeznek ki
Tizenötezer választási ellenőr nem elegendő a választások hatékony felügyeletéhez, mivel ez a létszám csupán a szavazatszámláló bizottságok kibővített összetételének biztosítására lesz elég, vélekedik Zoran Alimpić, a Belgrádi Városi Választási Bizottság tagja. A...
Csőtörés miatt bezár egy szabadkai egészségház
A vízvezeték-hálózaton keletkezett meghibásodás, valamint az emiatt szükségessé vált vízhálózatról történő lekapcsolás következtében a 8-as számú egészségház, amely a sándori Aksentije Marodić utca szám nélkül címen található, július 23-tól határozatlan időre bezár,...
Teljesen átépítenék Magyarkanizsa főterét
Teljesen átépítenék Magyarkanizsa főtér és a hozzá kapcsolódó közterületeket, írja az eKapija. A beruházás magában foglalja a gyalogosövezetek, a parkolók és a parkfelületek rendezését, valamint a teljes közmű-infrastruktúra korszerűsítését. Az önkormányzat által...
Diákotthon és sportpályák épülnek Magyarkanizsán
A magyarkanizsai önkormányzat megkapta a helyszíni feltételekről szóló határozatot egy diákotthon és sportpályák építésére a Magyarkanizsán található 10657-es helyrajzi számú kataszteri telken. A tervek szerint egy földszint + két emeletes (P+2) épület valósul meg,...
Egész Csantavéren nincs áram
A távvezetéken végzett munkálatok miatt július 23-án, vagyis ma 9 és 11 óra között szünetel az áramszolgáltatás Csantavér teljes területén, erről tájékoztatta a lakosságot a helyi közösség nem sokkal kilenc óra előtt. Az információk szerint az áramszünet 11 óráig tart...
Akármilyen régen járt le a jogosítványa, bármikor kérhet újat Sokan még mindig a régi, rózsaszín engedéllyel vezetnek
Bár a régi, papíralapú vezetői engedélyek cseréjének határideje már 2017-ben lejárt, Szerbiában még mindig több ezer autós őrzi pénztárcájában a régi, rózsaszín vezetői engedélyt. A Blic annak járt utána, hogy újra kell-e vizsgázniuk azoknak, akiknek már rég lejárt a...
Engedélyt kaptak az olajtársaságok a dízeltartalékok felhasználására
A Szerb Bányászati és Energiaügyi Minisztérium engedélyezte azoknak az olajtársaságoknak, amelyek kérelmet nyújtottak be, hogy felhasználják euródízel tartalékok egy részét a hazai üzemanyag-ellátás biztonságának fenntartása érdekében. Erről Dubravka Đedović...
Glišić szerint a blokádokat szervezők miatt lesz szakemberhiány
Az egyetemek blokádjai miatt Szerbia a következő években súlyos szakemberhiánnyal fog szembesülni, erről beszélt Darko Glišić közberuházási miniszter, aki szerint ezért az egyetemek vezetése a felelős. A leskovaci gyermekrendelő építkezésének bejárásán Glišić azt...
Az Interpol megtagadta, hogy nemzetközi körözést adjon ki az újvidéki aktivisták ellen Szerintük az ügy politikailag motivált, nemet mondtak Szerbiának
Az Interpol elutasította Szerbia kérelmét, hogy nemzetközi elfogatóparancsot adjon ki a STAV nevű csoport hat aktivistája ellen, akiket az alkotmányos rend elleni bűncselekmény előkészítésével gyanúsítanak. A döntés nem állítja le az Újvidéki Felsőbíróság előtt folyó...
Már biztos, hogy megdrágul az áram Csak átmeneti az inflációs enyhülés, ősszel minden megdrágulhat
Szerbiában júniusban lassult az infláció: az előző hónaphoz képest az árak mindössze 0,2 százalékkal emelkedtek, így az első félév végén az éves infláció 2,7 százalékot tett ki. Ebben döntő szerepet játszott a vártnál sokkal kedvezőbb mezőgazdasági termés. A...
Dačić továbbra is tagadja a hangágyú használatát
Ivica Dačić belügyminiszter ismét tagadta azokat az állításokat, amelyek szerint hangágyút (LRAD) használtak volna a belgrádi tüntetések során 2025. március 15-én, hozzátéve, hogy Szerbia készen áll eladni ezeket az eszközöket. „Olyan eszközökről van szó, amelyeknek...
A mopedtulajdonosok elálltak az útlezárástól Szabadkán
A szabadkai elektromosmoped-tulajdonosok ideiglenesen elálltak a Patrija hotelnél lévő kereszteződés lezárásától, miután megbeszélést folytattak Szabadka polgármesterével és a rendőrkapitányság vezetőjével. Szerdán a városháza előtt hatodik egymást követő napon...
Tisza 74, Fidesz 19
A ZRI Závecz Research július közepén készült felmérése szerint a biztos szavazók körében a Tisza Párt támogatottsága 74, a Fidesz–KDNP-é 19 százalék- ismertette Závecz Tibor és Hann Endre Krug Emília Szinten túl című műsorában, amiről a Telex írt. Júniushoz képest ez...
Bontják a szabadkai vasútállomás épületének egyes részeit – egyelőre belülről Megkezdődött a felújított épület felújítása
Kockázatosnak, esetenként életveszélyesnek minősítette a felügyelőség az Újvidék és Szabadka közötti gyorsvasút mentén felújított állomásépületeket, ezért kell a már felújított épületeket ismét felújítani. A topolyai, az újzsedniki és a naumovićevói vasútállomások,...
Lemondott a legfőbb ügyész
Szerdán benyújtotta lemondását Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész - írja a telex.hu. „Az igazságszolgáltatás, benne az ügyészség függetlenségének és tekintélyének megóvása a demokratikus intézményrendszer egyik alapja. Az ügyészség nem válhat politikai szereplők...
EDP: Vajon fél-e Vučić az utcákon lévő tömegről készült légi felvételek látványától?
Az Európai Demokrata Párt (EDP) szerdán közzétette a BIRN (Balkáni Oknyomozó Hálózat) azon kutatásának részleteit, amely a Szerbia feletti műholdas navigációs rendszer zavarásáról szól a tüntetések idején, és megkérdezte Aleksandar Vučić szerb elnököt, hogy vajon...





























