Hírfolyam
Petar Bajtajić – A valódi hősök ritkán kerülnek rivaldafénybe
Az ember elindul egy online fórumon publikált fotó nyomán. Aztán talál egy távoli rokont és egy elmondatlan történetet hősiességről, hazaszeretetről, bátorságról, a túlerőben lévő német haderővel való szembe szegülésről. A történet főhőse pedig megérdemli, hogy több...
Az MNT elnöke olyasmit cáfolt, amit a Vajdasági Magyar Újrakezdés nem is állított
A Vajdasági Magyar Újrakezdés szombaton újabb nyilatkozatot, közleményt adott ki a március 14-i palicsi incidens és a Magyar Nemzeti Tanács elnökének reakciója kapcsán. A VMÚ közleményét az alábbiakban változások nélkül közöljük: A tegnapi nap folyamán közzétett...
Vučić szalonnát és kulent evett Palicson és az európai értékekről beszélt (Videó)
Aleksandar Vučić szerb elnök Palicson tartózkodik, ahonnan közösségi oldalán mondott köszönetet a polgároknak az elmúlt 48 órában kapott támogatásért. „Visszatértem Szerbiába, és nem tudom elrejteni az örömömet. Az igazi európai értékek mellett szalonnával, kolbásszal...
A tiltakozó egyetemisták arra kérik az adaiakat, hogy szavazzanak a helyi járulék ellen
A blokáddal tiltakozó újvidéki egyetemi hallgatók arra szólították fel az adai polgárokat, hogy vegyenek részt a vasárnapi népszavazáson, és szavazzanak a helyi járulék meghosszabbítása ellen. Ada község polgárainak a referendumon arról kell dönteniük, hogy a helyi...
Egyelőre nem változik az üzemanyagok jövedéki adója
A szerb kormány ismét meghosszabbította a kőolajszármazékokra kivetett jövedéki adó ideiglenes csökkentéséről szóló döntést, ezúttal június 14-éig. Az eKapija beszámolója szerint eddig az időpontig a benzin jövedéki adója literenként 61,24 dinár, az ólommentes benziné...
Hajdújáráson talált új otthonra a Durindó és Gyöngyösbokréta (Fotók)
Idén Hajdújárás ad otthont a 62. Gyöngyösbokréta és 49. Durindó népzenei és néptáncos seregszemlének. A hétvégén zajló eseménynek mintegy 2500 fellépője van, akik a Kárpát-medence különböző szegleteiből érkeztek: a 2200–2300 vajdasági népzenész és néptáncos mellett...
Brnabić: Vannak fontosabb témák is a kormány elleni bizalmatlansági indítványnál
A kormány elleni bizalmatlansági indítványról szóló parlamenti ülésre akkor kerül sor, amikor erre lesz idő, vagyis amikor nem lesznek ennél a polgárok számára fontosabb témák – jelentette ki Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke. Mint mondta, a rendes ülésszak...
Brutálisan megvertek két fiatalt a fővárosban
Két fiatal sérült meg súlyosan egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt támadásban Belgrád belvárosában. A 18 éves N. M. egy ünnepségről tartott hazafelé, amikor valamivel éjfél után egy fiatalokból álló csoport feltartóztatta, majd minden előzmény nélkül...
A fapados légitársaságok korlátozása miatt drágulhatnak a repülőjegyek
A Kreni–Promeni mozgalom szerint a Szerb Polgári Légiközlekedési Igazgatóság által március végén elfogadott szabálymódosítások törvénysértők, korlátozzák a piaci versenyt, és végső soron a polgároknak kell majd többet fizetniük a repülőjáratokért. A mozgalom...
Csomagolási hiba miatt vontak ki fagylaltot a boltokból
Kellemetlen hír érte a fagylaltkedvelőket: Horvátországban megelőző intézkedésként többféle Ledo Quattro fagylaltot vontak ki a forgalomból, miután problémát találtak a csomagolásukkal kapcsolatban, írja a Slobodna Dalmacija. A döntést a fogyasztók biztonságának...
Mali: A többletbevételt a legalacsonyabb jövedelmű polgárok támogatására fordítjuk
A költségvetés módosítása az idén is szeptemberben vagy októberben várható annak érdekében, hogy az esetleges többletforrásokat oda irányítsák, ahol a legnagyobb szükség van rájuk – jelentette ki Siniša Mali pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes. Hozzátette, hogy...
Forgalomkorlátozás Újvidéknél az autópályán
Pénteken megkezdődtek az útburkolat-felújítási munkálatok az autópályán, az Újvidék-kelet csomópontnál a Szabadka felé vezető irányban – közölte a Putevi Srbije Közvállalat. Az Újvidék-kelet csomópontnál a forgalom az alábbi rend szerint halad majd: Szabadka irányából...
Magyar: Benyújtjuk a közmédia teljes átalakításáról szóló törvényjavaslatot
Jövő héten benyújtjuk az Országgyűlésnek a közmédia teljes átalakításáról szóló törvényjavaslatot. A cél a kiegyensúlyozott tájékoztatás. A hír szent, a vélemény szabad. Egy nappal korábban az MTVA bejelentette, hogy Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és...
„A szerbiai fiatalok eltávolodtak Európától, nem tudunk szabadulni az illúzióinktól”
Milan St. Protić történész szerint a szerbiai fiatal generációk eltávolodtak Európától, rámutatva arra is, hogy az egyetemi hallgatók egy olyan alkotmányra hivatkoznak, amely szerint Koszovó Szerbia elidegeníthetetlen része. „Illúziók rabjai vagyunk, és nem akarunk...
Repülőút, luxusszállás és napidíjak – százezer euró felett a tivati kiruccanás ára
Az Air Serbia Belgrádból induló charterjárata 87 férfival a fedélzetén szerdán szállt le a tivati repülőtéren. A montenegrói biztonsági szolgálatok azonban úgy értékelték, hogy olyan személyekről van szó, akik veszélyeztethetik Montenegró nemzetbiztonságát. Az utasok...
Đuro Café: Egy délután, amely megmutatta az összefogás erejét
A szabadkai Đuro Salaj Általános Iskola megkoronázta a iskolaév közelgő végét, amikor a „kisiskola“ udvarát átalakították egy igazi trópusi hangulatú kávézóvá, ahol a hatodikos és hetedikes gyerekek limonádét és smoothie-t készítettek és árultak a meghívott...
Konfúzió világszerte
Izrael tovább nyomul előre Libanonban. Benjamin Netanjahu miniszterelnök milliárdos segélyt ígért országa északi részének, amelyet a libanoni Hezbollah milícia ismételten támad. A kormány úgy döntött, hogy 13 milliárd sékelt (közel négymilliárd eurót) különít el „a...
Kreni-Promeni: A topolyai ivartalanítást olyan állatorvos végzi, aki ellen feljelentést tettek
A Kreni-Promeni mozgalom állatjóléti csapata aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a topolyai önkormányzati költségvetésből finanszírozott ingyenes ivartalanítást és chipelést Tóth Tibor állatorvos fogja végezni. Mint mondják, az állatorvos ellen tavaly több...
Szerbia nem használta ki az IPARD-program forrásait
Srbija Centar (SRCE) alelnöke, Slobodan Cvejić kijelentette, hogy Szerbia nem vette igénybe az Európai Unió mezőgazdaság-fejlesztési programját, az IPARD 1-et, az IPARD 2-ből pedig mindössze az eszközök 56 százalékát használta ki, így 76 millió euró kihasználatlan...
Távozik az MTVA hírhamisító vezérigazgatója
„Megkésve, de ma végre távozott az MTVA hírhamisító vezérigazgatója. Ugyanezt várjuk el a Duna Médiaszolgáltató vezetőjétől és a bukott rendszer még itt lévő kiszolgálóitól” – írta Magyar Péter a Facebookon. Az MTVA pénteken bejelentette, hogy Papp Dániel, a...
Fremond: Nem kívánta senki sem szőnyeg alá söpörni az ügyet
A Vajdasági Magyar Újrakezdés pénteken a Facebookon a március 14-ei palicsi verekedés kapcsán tett közzé egy bejegyzést, ebben többek között arról ír: szimpla politikai érdekek miatt a vajdasági magyar politikum elhallgatta a történteket. A bejegyzésre Fremond Árpád,...
Tarr: A bizonytalanok késedelmi kamat nélkül visszautalhatják a támogatást
A Novo Studium Kft. 500 millió forintos támogatásának visszavonását a mai napon jóváhagytam – jelentette be Facebook-oldalán Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter. A Telex korábban megírta, hogy ezt a pénzt Mága Zoltán hegedűművész...
Megszűntnek tekinti az Újrakezdést a Vajdasági Magyar Plénum elnöksége
Megszűntnek tekintik a VMP által kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. 04. 18-án jött létre Zentán és Zárónyilatkozatot adott ki – értesítette pénteken az Újrakezdés 27 alapító tagját és a nyilvánosságot a Vajdasági Magyar Plénum elnöksége. „A...
Új lendületet kaphat a Nyugat-Balkán uniós integrációja
Új lendületet kaphat a Nyugat-Balkán útja az Európai Unió felé: Montenegró jól halad, míg Szerbia megítélése vitatott, a régió többsége pedig lemaradásban van a reformokkal – jelentették az uniós médiumok a régió és az Unió vezetőinek tivati találkozójáról. Az...
Cáfolják az államfőt a Tivatból visszafordított charterjárat utasainak bűnügyi aktái
Bár Aleksandar Vučić elnök megpróbálta elbagatellizálni azt a tényt, hogy a Tivatból Belgrádba visszafordított repülőgép utasai között büntetőeljárás alatt álló személyek is voltak – azt állítva, hogy a 84 utasból mindössze ötről van szó –, az elérhető adatok azt...
Malter: A kritikus gondolkodás módszeres kiszorítása 2027-ben is folytatódhat
A Malter Egyesület (Vajdasági Magyar Alternatív Fórum) mély felháborodással fogadta a hírt, hogy az Újvidéki Egyetem Szenátusa 2026. június 4-én nem választotta újra rendkívüli egyetemi tanári címébe Vladimir Mihić professzort, az Újvidéki Bölcsészettudományi Kar...
Internetes és telefonos csalásokra figyelmeztet a Belgrádi Tőzsde
A Belgrádi Tőzsde újabb internetes és telefonos csalási kísérletekre figyelmeztette a polgárokat. A csalók hamisan a tőzsde képviselőinek, vagy a „helyi tőzsdéhez” köthető, állítólagos befektetési vállalatok munkatársainak adják ki magukat. A gyanútlan...
Hogyan költöttek el az óbecsei városvezetők 42 000 eurót 16 hónap alatt?
Amikor a közpénzek elköltését elemzik, a polgárok figyelme leggyakrabban a nagy infrastrukturális projektekre, az utcarekonstrukciókra vagy a tőkeberuházásokra irányul. Óbecse község reprezentációra és ajándékokra vonatkozó költségvetési dokumentumai azonban az érem...
Ingyenesen lehet ivartalaníttatni a kutyákat Topolyán
Topolya Község honlapján tájékoztatás jelent meg a kutyák ingyenes chipelésének és ivartalanításának a lehetőségéről, amelyre az idei költségvetésből egymillió dinárt különítettek el. Ezt a szolgáltatást azok a kutyatulajdonosok vehetik igénybe, akik bejelentett...
Mihić: Jelena Kleut és én nem a megtorlás végét jelentjük az egyetemen, hanem a kezdetét
Pénteken délben nyilvános előadást tartott az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara épülete előtt Vladimir Mihić, akit a Szenátus döntése alapján nem választottak újra rendkívüli tanári pozíciójába. A rendezvényről a 021.rs portál tudósított, melyen hallgatók,...





























