Hírfolyam
A topolyai szülészeten átmenetileg nem vezetnek le szüléseket
A topolyai Dr. Hadži János Egészségház közleménye szerint az egészségügyi intézményben június 8. és 15. között nem fognak szüléseket levezetni. Az intézmény tájékoztatása alapján ez a döntés átmeneti jellegű, és „előre nem látható személyi körülmények” – vagyis a...
Többet dolgozunk, de többszörösen kevesebb fizetést kapunk, mint az EU-s munkavállalók
A Szerbiában foglalkoztatottak szinte minden balkáni és európai szomszédjuknál többet dolgoznak, miközben a legkevesebbet keresik – derül ki az Eurostat legfrissebb adataiból. A legújabb kimutatások szerint a Szerbiában dolgozók 2025-ben átlagosan 40,6 órát dolgoztak...
A Balkán a modern történelem legnagyobb közlekedési forradalmának küszöbén áll
A projekt, amelyről éveken át csak mint távoli jövőről beszéltek, most olyan valósággá válik, amely tartósan megváltoztatja Délkelet-Európa térképét. A régió kulcsfontosságú fővárosait összekötő, és közvetlenül az Égei-tengerig húzódó nagysebességű vasútvonal...
A Budapest-Belgrád vasútvonal beruházását is átvilágítja a magyar kormány
A kormány a tegnapi ülésén sok kiemelten fontos döntést hozott - közölte Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon. A döntések között van a Budapest-Belgrád vasútvonal beruházásának az átvilágítása is. Döntöttek többek között a koronavírus-járvány idején...
Az új jelölési szabályok miatt egyes termékek forgalma felére visszaesett
Tavaly augusztus 1-jétől minden olyan tejterméket, amely pálmaolajat, pálmazsírt vagy más növényi olajokat és zsírokat tartalmaz, külön jelöléssel kell ellátni az üzletek polcain. A sárga háromszögben elhelyezett piros felkiáltójel, valamint a „Nem 100 százalékban...
Mégis, ki vagy te?
Május 23-án a belgrádi Slavija téren az egyetemisták szervezésében megtartották az eddigi legnagyobb nagygyűlést, állítólag ez volt a második legtömegesebb tüntetés Szerbiában Milošević bukása óta. Azok, akik attól tartottak, vagy abban reménykedtek, hogy a lázadás...
Bizonyos dolgokról hallgatni kell
A Vajdasági Magyar Újrakezdés a Facebookon a március 14-ei palicsi verekedés kapcsán írt bejegyzést, melyet teljes egészében és változtatás nélkül közlünk. A március 14-ei palicsi verekedés valódi áldozatai – Vajdasági magyar érdekképviselet kicsit másképp "A...
Nem változtak az üzemanyagárak
A következő hét napban változatlanok maradnak az üzemanyagok legmagasabb kiskereskedelmi árai Szerbiában. Ennek értelmében a dízel üzemanyag literenkénti ára továbbra is 222 dinár marad, a benzin literenkénti ára pedig 196 dinár lesz. Az üzemanyagárakat minden...
Hamarosan nyitnak a medencék Zentán és Adán
Június elsején hivatalosan is megkezdődött a nyár, a fürdőszezon azonban még nem indult be, hiszen hiába voltak májusban igazi nyarat idéző meleg napok, június elején visszaesett a hőmérséklet és egyelőre még nincs igazán strandidő. Ennek ellenére az újvidéki Sajmište...
Húsz éve kiáltotta ki függetlenségét az állam, mégsem lett nemzeti ünnep
Június 5-én pontosan húsz éve annak, hogy a szerb parlament elfogadta a függetlenség kikiáltásáról szóló határozatot, amellyel a Szerbia hivatalosan is szuverén állammá vált, valamint átvette a Szerbia és Montenegró Államközösség nemzetközi jogi jogutódlását. Bár a...
Kézigránátot dobtak egy családi házra
Súlyos robbanás rázta meg a hajnali órákban az újbelgrádi Nehruova utca környékét, amikor egy ismeretlen személy kézigránátot dobott egy családi házra. A Telegraf.rs első információi szerint a támadás hajnali 3:20 körül történt. A robbanás jelentős anyagi károkat...
Új szövetségi kapitány a pólóválogatott élén
A korábbi válogatott csapatkapitány, Vladimir Vujasinović lett a szerb férfi vízilabda-válogatott új szövetségi kapitánya – jelentette be a Szerbiai Vízilabda Szövetség. Egy hónappal azt követően, hogy Uroš Stevanović benyújtotta lemondását, a szerb válogatott...
Az EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozón nem fogadnak el közös nyilatkozatot
A tivati EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozón a résztvevők nem fogadnak el közös zárónyilatkozatot, noha ez korábban több hasonló rendezvényen bevett gyakorlat volt – értesült a Nova. Információik szerint a közös dokumentum elmaradásának egyik fő oka, hogy a régió egyes...
Vége az egyszer használatos kiszereléseknek Az Európai Unió új tilalmat vezet be az éttermekben
2026 augusztusától az Európai Unió egész területén – így Horvátországban is – az éttermek, kávézók és bárok vendégei változást tapasztalhatnak az ételek felszolgálásának módjában, írja a Nova. Ekkor lép hatályba az az új rendelet, amely megtiltja az egyszer...
Vučić számára a legrosszabb hír Montenegró uniós csatlakozása
Zlatko Vujović, a montenegrói politikatudomány-professzora szerint a Szerbia és Montenegró közötti viszony a közeljövőben várhatóan tovább romlik, és ennek egyik fő oka Montenegró gyors előrehaladása lehet az európai uniós csatlakozás felé. Véleménye szerint...
Zelenszkij a háború befejezésére kéri Putyint
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök este közvetlen találkozót javasolt Vladimir Putyinnak a háború befejezésének megvitatására – közölte az ukrán elnöki hivatal. Zelenszkij azzal vádolta orosz kollégáját, hogy hatalmon töltött 26 évének közel felét az Ukrajna...
Újabb határátkelő-blokádokra készülnek a kamionsofőrök
„A fuvarozókat és a gépkocsivezetőket érő folyamatos nyomás miatt a belgrádi Nemzetközi Közúti Fuvarozók Egyesületének igazgatótanácsa mai ülésén egyhangúlag úgy döntött, hogy a nemzetközi fuvarozásban működő szerb közlekedési ágazat fennmaradása érdekében ismét ki...
Rózsa Zsombor: Trianon a vajdasági magyarságot nem tudta megtörni
A nemzeti összetartozás napja alkalmából a Vajdasági Magyar Újrakezdés nevében Rózsa Zsombor is megosztotta gondolatait Trianonról. A Facebookon közzétett videó-bejegyzésében úgy fogalmazott, bár a Trianoni békediktátum szétszakította a magyar nemzetet, de a vajdasági...
Tarr Zoltán: Átvilágítjuk a határon túli szervezeteket
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Tarr Zoltán, Magyarország társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztere Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, ezen a napon határon innen és túl még jobban figyelünk egymásra és megéljük összekapcsolódásunk. Arra...
Rost Andrea: Fontos, hogy a határon túliak érezzék, összetartozunk
– Egy csodálatos megemlékezés volt a Kossuth téren felvonták gyönyörű zászlónkat és megmondom őszintén a egy kicsit a könnyeimmel küszködtem, azért mert Magyarország az egyetlen olyan ország talán a világon, amely saját magával határos: Trianon miatt leszakították...
Pásztor: Elindult a bizalomépítés és folytatódni fog Vajdaságban is megünnepelték a nemzeti összetartozás napját
A nemzeti összetartozás napjának vajdasági központi rendezvényét Királyhalmon rendezték meg, melyen Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke kijelentette, együttműködnek a mindenkori magyarországi kormányzattal, mert a Vajdasági Magyar Szövetség a közösség legitim parlamenti...
Vučić Tivatban: Azok a fiúk nem bűnözők voltak, hanem engem akartak támogatni Szerbia európai útjáról és a biztonsági helyzetről is szó esett a nyugat-balkáni csúcson
A montenegrói Tivatban kerül sor arra a csúcstalálkozóra, melyen az európai politika legfontosabb szereplői vesznek részt, köztük Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Emmanuel Macron francia államfő, Friedrich Merz német kancellár és António Costa, az...
Tudjuk, hogy tudjátok Értetlenkedés Forsthoffer Ágnes Facebook-bejegyzése kapcsán
Forsthoffer Ágnes, a magyar Országgyűlés elnöke a napokban Szerbiában járt. Belgrádban tárgyalt kolléganőjével, Ana Brnabićtyal, a köztársasági parlament elnökével, majd ezt követően Szabadkára látogatott, ahol találkozott Pásztor Bálinttal, a VMSZ elnökével és néhány...
Szinte egymást érik az erdőtüzek Magyarkanizsán
Két hete tart az erdőtüzek oltása Magyarkanizsa község területén, ahol a hivatásos tűzoltóegységek mellett az önkéntes tűzoltó-egyesületek tagjai is folyamatosan dolgoznak a lángok megfékezésén, írja a Vajdasági RTV. A lángok először a magyarkanizsai erdőkben, a...
A gázellátási szerződés meghosszabbításáról tárgyaltak
Dubravka Đedović Handanović, Szerbia bányászati és energiaügyi minisztere tárgyalást folytatott az Gazprom igazgatótanácsának elnökével, Alekszej Millerrel az oroszországi gázszállítások folytatásáról és a gázszektor beruházásairól. „A Balkáni Áramlat gázvezeték...
Az amerikai nagykövetség nyilvános felhívást tett közzé a Vaskapu 3 projektre
Az Amerikai Egyesült Államok szerbiai nagykövetsége nyilvános érdeklődési felhívást tett közzé a Vaskapu 3 (Đerdap) szivattyús-tározós vízerőmű építési projektjében való részvételre. Az eKapija szerint ez hivatalos lépést jelent a világ vezető mérnöki és pénzügyi...
Az EU Tanácsa jóváhagyta az egyedi tárgyalások megkezdését a roamingdíjak eltörléséről
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta az egyedi tárgyalások megkezdését Albániával, Bosznia-Hercegovinával, Koszovóval, Montenegróval, Észak-Macedóniával és Szerbiával az európai „Roam Like at Home” (Roaming, mint otthon) rendszer nyugat-balkáni országokra és területekre...
39,21 milliárd euróval tartozunk
Szerbia államadóssága 2026 áprilisának végén 39,21 milliárd eurót tett ki, ami a bruttó hazai termék (GDP) 41,5%-ának felel meg – közölte a Pénzügyminisztérium. Összehasonlításképpen: 2026 márciusának végén az államadósság 39,35 milliárd euró volt, ami a GDP 41,7%-át...
A professzort nem választották újra – 24 év után elveszíti állását a Bölcsészettudományi Karon
Az Újvidéki Egyetem Szenátusa csütörtökön nem választotta újra Vladimir Mihićet rendkívüli professzori pozíciójába, mivel a testület tagjainak többsége ellene szavazott. A Rektori Hivatal épületében tartott, közel háromórás titkos szavazáson nyolcan támogatták...
Jelentős támogatás érkezik a nyugdíjasoknak és a szociálisan rászorulóknak
Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke egy új, átfogó intézkedéscsomagot jelentett be, amely jelentősen megkönnyítheti a leginkább rászoruló társadalmi csoportok életét. A középpontban a gyógyszerárak csökkentése áll, de további támogatási formák is előkészítés alatt vannak...





























