Hírfolyam
Vučević: Februárban megalakul az új képviselőház
Meg kell várni, hogy a Köztársasági Választási Bizottság hivatalosan is kihirdesse a december 17-i választások végső eredményét, ezt követően 30 nap alatt kell megalakulnia a köztársasági képviselőháznak – nyilatkozta Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke a...
Választási remények világszerte? Izgalmas évnek nézünk elébe a nemzetközi sajtó szerint
Milyen politikai változások várhatók az új évben, ez a kérdés foglalkoztatta leginkább a világsajtót az elmúlt héten, hiszen mintegy 64 országban, plusz az Európai Unióban is választásokra kerül sor, ami a világ összlakosságának mintegy 49 százalékát érinti és az...
Az óév utolsó hetében több mint kilencezer influenzaszerű megbetegedést regisztráltak
A december 25. és 31. közötti héten Szerbiában 9143 influenzaszerű megbetegedést regisztráltak, közölte a Batut közegészségügyi intézet. Közleményük szerint az említett héten az influenza-vírus aktivitása közepes intenzitású volt. - A legtöbb fertőzöttet a nullától...
A víz minősége megfelelő Palánkánál
Haladék nélkül számolják fel Palánkánál a műtrágyát szálló uszály elsüllyedése következtében történt környezetvédelmi baleset következményeit – ezt követeli az illetékesektől Zoran Pašalić polgári jogvédő, aki az esetről sürgős jelentést kér a Környezetvédelmi...
Szivácon fosztogatott a kúlai álarcos rabló
A kúlai rendőrállomás munkatársai fogták el M. V. (2003) kúla környéki lakost, aki rablás bűntettével alaposan gyanúsítható, közölte a belügyminisztérium. A gyanú szerint a fiatalember Szivácon álarcban, késsel fenyegetve rabolta ki egy meg nem nevezett cég női...
Előzetesben marad a tömeggyilkos fiú apja
A belgrádi Felsőbb Bíróság 60 nappal meghosszabbította V. K., a belgrádi Vladislav Ribnikar Általános Iskolában tömeggyilkosságot elkövető fiú édesapjának előzetes letartóztatását. A gyanúsított több mint 10 év börtönbüntetést is kaphat. A férfit a közbiztonság ellen...
Durva baleset történt Újvidéken
Súlyos közlekedési baleset történt pénteken este Újvidéken a Becskereki úton Káty irányába, írja a Blic. A helyszínen készült képek tanúsága szerint két személyautó ütközött össze és totálkárosra tört, az úttestet teljesen beborította a járművekről leszakadó törmelék....
Liga a hadkötelességről: Šešelj tanítványai uralkodnak, a polgárok félnek az újabb háborúktól
A Vajdasági Szociáldemokrata Liga – Vajdaságiak (LSV) párt pénteken azt üzente, hogy a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetéséről szóló bejelentés az uralkodó párt újabb trükkje, amivel a problémákat igyekszik elkendőzni. A párt közleménye szerint a haladók Vojislav...
Szamárköhögés-járvány van Belgrádban
Szamárköhögés-járvány sújtja Belgrádot, de a betegség Szerbia-szerte terjed, december 31-ig 909 esetet jegyeztek fel – írja az MTI szerb lapok hírei alapján. A legtöbb megbetegedést a szerb fővárosban, valamint a nyugat-bácskai régióban regisztrálták. Belgrádban a...
Újabb bírálat Németországból: A választásokat sürgősen felül kell vizsgálni, az EU-nak lépnie kell!
Michael Roth, a német Bundestag külpolitikai bizottságának elnöke azt mondta, Aleksandar Vučić nem fogadja el az építő jellegű kritikákat, hanem inkább összeesküvés elméleteket terjeszt. Roth a rezsimhű bulvárlap, az Informer címlapján megjelent szalagcímre reagált,...
Tavaly több millióan utaztak a Sólyommal
2023-ban a szerbiai vasutakon összesen több mint hétmillió utas utazott, közülük mintegy három és fél millióan a Belgrád és Újvidék közötti járaton. A Srbijavoz vállalat megbízott igazgatója, Ivan Bulajić a Tanjugnak elmondta, hogy az emberek kezdenek visszatérni a...
Az állam megfeledkezett a májusi lövöldözések túlélőiről, pedig sokan egy életre rokkanttá váltak
Jovan Ranković (21) csak egyike azoknak a fiataloknak, akik a május 4-i tömegmészárlás során súlyos sérüléseket szereztek. Jovan több lövést kapott a jobb kezébe, a végtagból csaknem nyolc hónap után távolították el a vállát és a könyökét tartó fémrudat, most pedig...
Đukić Dejanović: Sok változást vezettünk be az iskolai rendszerben
Slavica Đukić Dejanović, az immár csak technikai mandátumban működő szerb kormány oktatási minisztere szerint Szerbiában az oktatás nevelői funkciójának megerősítése érdekében változtatásokat vezettek be az iskolarendszerben. A miniszter a Tanjugnak elmondta, hogy az...
Vučević: A kötelező katonai szolgálat állami érdek, szó sincs háborús készülődésről
Miloš Vučević védelmi miniszter szerint a kötelező katonai szolgálat visszaállításáról szóló kezdeményezés csupán az állam védelmi érdekeit szolgálja, és nem háborús készülődésről van szó - írja a 021.rs. „Széleskörű nyilvános vitát akarunk nyitni erről a kérdésről,...
Sokaknak nincs gyerekszobája, generációk élnek egy fedél alatt
A Balkánon hagyományosan több generáció él egy háztartásban, és az utóbbi években a magas ingatlanárak miatt egyre többeknél ismét szükségletté vált a többgenerációs együttélés. Az Eurostat adatai szerint a montenegrói háztartások a legnépesebbek, míg a ciprusi...
Az alacsonyan és magasan szakképzett munkaerőből is hiány van Szerbiában
A szerbiai gazdaság munkaerőhiánnyal küzd, és számos szakterületen az alacsonyan és magasan szakképzett munkaerőből is hiány van. Ezzel a problémával gyakorlatilag mindegyik iparág szembesül – a fém-, a textil, a vendéglátó-, az építő- és a vegyipar is – közölte...
Pásztor Istvánnak ítélték oda posztumusz a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Aranyplakettjét
Pásztor Istvánnak ítélték oda posztumusz a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Aranyplakettjét, tudatja a Pannon RTV. A közlemény szerint „az elismerést egy olyan személy nagyságának ajánlja, a díjjal egy olyan nagy ember életműve előtt tiszteleg, aki ösztönösen...
Ökológiai katasztrófa lehet a dunai balesetből?
A Környezetvédelmi Minisztérium a Környezetvédelmi Ügynökséggel közösen figyeli a helyzetet a Dunán Palánk közelében, ahol elsüllyedt egy uszály 1000 tonna műtrágyával a felszínén. Az illetékes Tartományi Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Titkárság vízügyi...
Így néz ki egy hegyi patak Szerbiában
Nem kell ahhoz külföldi uszálynak elsüllyedni, hogy tragikus állapotba kerüljenek Szerbia vizei. A Vrnjačka Banja közelében található patak, amely egykoron gyönyörű látványt nyújtott, mostanra horrorisztikus képet fest. Az emberi nemtörődömség következménye, hogy mára...
Szoboszlaié a legszebb gól
A Liverpoolt erősítő Szoboszlai Dominik találatát választották az angol labdarúgó Ligakupa negyeddöntőinek legszebb góljának. A sorozat közösségi oldalának bejegyzése alapján a magyar válogatott csapatkapitányának West Ham United elleni, harminc méterről a hosszú alsó...
Közös nyilatkozatban állt ki a családokért a magyar, a szerb és a bolgár államfő
Közös újévi nyilatkozatban állt ki a családok fontosságáért a Családbarát Elnökök Hálózata. A Novák Katalin magyar, Aleksandar Vučić szerb, és Rumen Radev bolgár köztársasági elnök által jegyzett nyilatkozatban azt írták: a Családbarát Elnökök Hálózata minden év...
Minden harmadik Szabadkán kötött házasság vegyes
Tavaly Szabadkán összesen 739 pár kötött házasságot, ami 164-el kevesebb, mint 2022-ben, és minden harmadik házasság vegyes, erről beszélt a Subotica.com-nak Kobrehel Aranjka anyakönyvvezető helyettes. - Összesen 240 vegyesházasság köttetett, a leggyakrabban ezek...
Hétfőtől üzembe helyezik az „új” buszállomást Magyarkanizsán
Január 8-án megkezdi működését az autóbusz-állomás Magyarkanizsán az IDEA áruház mellett. Az általános iskola melletti, úgynevezett szabadkai megálló megszűnik, ott többé nem parkolnak és nem is állnak meg az autóbuszok, írta meg a pannonrtv.com. A könyvtárnál...
Ennyibe kerül az üzemanyag délutántól
Pénteken 15 órától a szerbiai kutakon 194 dinár lesz az eurodízel literje, a benzin pedig 175 dinár lesz literenként, tudta meg a Blic Biznis. A múlt hét óta érvényes árakhoz viszonyítva az eurodízel egy dinárral lett olcsóbb, a benzin ára pedig változatlan...
2024 szökőév – miért 29 napos idén a február?
2024 szökőév lesz, így februárban egy nappal többet kell dolgozni ugyanazért a bérért. A szökőév olyan év, amelyben egy extra napot adunk a naptárhoz, hogy korrigáljuk a csillagászati és naptári év közötti eltérést. A szökőév a Gergely-naptár csillagászati és civil...
Csalók kérhetik a lakcímét SMS-ben
Újabb sms-csalásra figyelmeztet a Szerbiai Posta. Az elmúlt napokban többen is jelezték, hogy a Szerbiai Posta nevében üzenetet kaptak, miszerint csomagjuk érkezik és emiatt kérik, hogy igazolják lakcímüket, mivel a szöveg szerint, hiányzik az átvétel címe. Az...
Szerbia elismerte a koszovói rendszámtáblákat
Koszovó kormánya elfogadta azt a javaslatot, amelynek értelmében a jövőben nem ragaszt matricákat a Szerbiából érkező járművekre. Ez a döntés a jó viszonyokról tanúskodó dokumentum, közölte a kormány Pristinában. Hozzáteszik, a döntésre azt követően került sor, hogy a...
Péntektől aktív a “Ne hívj!” adatbázis
Pénteken, január 5-én már aktív a “Ne hívj” címet viselő regiszter, közölte a szerb Bel- és Külkereskedelmi Minisztérium. Arról az adatbázisról van szó, amelybe mindazok bejegyezhetik az adataikat, akik nem szeretnék, hogy telefonon kínáljanak nekik árut vagy...
Dráma a Dunán – Hídnak ütközött egy veszélyes anyagokat szállító hajó Palánkánál
Hajnali két óra tájban a híd tartóoszlopának ütközött egy román hajó Palánkánál. A határátkelő közelében történt baleset következtében az uszály szinte azonnal süllyedni kezdett és pillanatok alatt víz alá került. A román hajó ezer tonna műtrágyát szállított, a teljes...
Észak-Korea több mint kétszáz lövedéket lőtt Dél-Korea irányába
Észak-Korea több mint 200 tüzérségi lövedéket lőtt a tengerbe pénteken dél-koreai szigetek közelében. Dél-Korea evakuálta két szigetét, miután Észak-Korea tüzérségi lövedékeket lőtt a tengerbe a közelben – írja a Reuters. A védelmi minisztérium nem erősítette meg,...




























