Miloš Vučević védelmi miniszter szerint a kötelező katonai szolgálat visszaállításáról szóló kezdeményezés csupán az állam védelmi érdekeit szolgálja, és nem háborús készülődésről van szó – írja a 021.rs.

„Széleskörű nyilvános vitát akarunk nyitni erről a kérdésről, és arról, hogy ha a katonai szolgálatot visszaállítanánk, akkor az legfeljebb négy hónapra szóljon. A Szerb Hadsereg és a Védelmi Minisztérium mind a szakértők, mind a nyilvánosság véleményére kíváncsi” – mondta Vučević.

Kijelentette: a Szerb Hadsereg vezérkarának komoly szakmai dokumentációja van arról, hogy miért, és hogyan kellene újra bevezetni a kötelező katonai szolgálatot.

„Egy meghatározott időn belül felkészítenénk a laktanyákat az újoncok fogadására, ha ismét lesz kötelező katonai szolgálat. Szerbia költségvetésére nézve világos kerettel dolgoznánk” – mondta a miniszter.

Vučević, aki egyben a Szerb Haladó Párt elnöke is, úgy értékelte, hogy Szerbia békés, de a béke és a stabilitás megőrzése érdekében figyelemmel kell kísérni a térség, valamint Koszovó és Metóhia helyzetét.