Slavica Đukić Dejanović, az immár csak technikai mandátumban működő szerb kormány oktatási minisztere szerint Szerbiában az oktatás nevelői funkciójának megerősítése érdekében változtatásokat vezettek be az iskolarendszerben.

A miniszter a Tanjugnak elmondta, hogy az olyan eseményeket, mint a Vladislav Ribnikar általános iskolában történt tragédia, nem lehet előre megjósolni vagy teljesen megakadályozni, de az iskolán kívül is felügyelni kell a gyerekek viselkedését.

„Amit a tanév elején vállaltunk, az nagyon is indokoltnak tűnik, és továbbra is az iskola nevelő szerepének erősítésére kell törekednünk. Erények elsajátítása, a gyerekek magatartásának irányítása, ennek közös feladatunknak kell lennie” – mondta Đukić Dejanović.

A pedagógusok szeptember elseje óta nagyon kitartóan dolgoznak

„Azon dolgoztak, hogy többet beszéljenek a gyerekek mentális egészségéről, a családokról, ahonnan származnak, az értékrendről. Arról, hogy a gyerekeknek mennyire fontos empátiát fejleszteniük magukban. Ezek azok a nevelési feladatok, amelyeken ebben a tanévben nagyon kitartóan dolgoztak a pedagógusok, és ezt nagyon köszönöm nekik” – mondta Đukić Dejanović.

Össze kell hangolni az iskolát és a családot, a tanár és a szülő törekvéseit

„A szülők végtelenül szeretik gyermekeiket, és gyakran nem objektív a nézőpontjuk. A nyílt szülői értekezletek bevezetésével olyan témákról tudnak beszélgetni a tanárok és a szülők, mint például, hogy a testi egészség mennyire fontos és milyen nagymértékben hozzájárul a gyermek jó szellemi működéséhez, és a testmozgást a szülőknek és a tanároknak is támogatniuk kell, ilyen témák felől haladunk az összetettebb témák irányába” – mutatott rá a miniszter.

A tanári létszámhiány világjelenség

„Különösen a természettudományos tárgyakból és az idegennyelvekből van tanárhiány. Az elmúlt évben ösztöndíjat adtunk azoknak a hallgatóknak, akik a hiányszakmákra jelentkeztek, de további ösztönzőkre van szükség” – mondta az illetékes miniszter.

Magasabb fizetésre lenne szükség

„További fizetésemelésekre, folyamatos képzésekre, nem elegendő óraszám esetén pedig az állam vállalta garanciákra van szüksége a pedagógusoknak, mindezek irányába meg kell tenni a kezdő lépéseket” – értékelte Đukić Dejanović és hozzátette, amint az államnak lenne rá elegendő forrása, az óvodai nevelést is kötelezővé kellene tenni, ami kulcsfontosságú lenne a gyermekek korai társadalmi integrációja szempontjából.