Hírfolyam
Csütörtök éjféltől kampánycsend
A kampánycsend december 14-én, csütörtökön éjfélkor kezdődik, és december 17-én, este nyolc órákor ér véget. A kampánycsend ideje alatt tilos a médiában, és nyilvános összejöveteleken közzétenni a választási eredmények értékelését, a jelöltek, és programjaik...
A héten minden középiskolás megkapja a támogatást
Siniša Mali pénzügyminiszter szerdán bejelentette, hogy a hét végéig befejeződik a középiskolások állami segélyének kifizetése. Körülbelül 235 000 diákról beszélünk, és fejenként 10 000 dinárt fognak kapni - mondta Mali a Pink televízió vendégszereplésében. Mint...
Mától figyelmeztet az eUprava, ha okmányaink lejárnak
Új szolgáltatással bővült a szerbiai eUprava portál. A közigazgatási portálon fiókkal rendelkező szerb állampolgárok mától értesítést, emlékeztetőt kapnak arról, ha személyes dokumentumaiknak közeleg a lejárati ideje. Az állampolgárok SMS-ben, e-mailben vagy Viberen...
Több műsorhoz eddig képtelenség volt hozzáférni, ez változhat
Január 1-jétől teszt jelleggel elindul a nemzeti virtuális tér, amely lehetővé teszi a külhoni magyarok számára a magyar állam szolgáltatásaihoz és a közmédia adásaihoz való hozzáférést, jelentették be a hétvégén Visegrádon, ahol a Magyar Nemzeti Médiaszövetség...
Horgoson is ott maradnak a rendőrök
Magyarkanizsa községben tett kedden látogatást Dejan Luković tábornok, a rendőrség szerbiai igazgatójának helyettese. Elsőként a városházán tartott megbeszélést Fejsztámer Róbert polgármesterrel és Nebojša Rakić polgármester-helyettessel, majd terepszemlét tartott...
Nemet mondott Orbán a kárpátaljai magyar kérésre
Hiába kérték kárpátaljai magyar vezetők Orbán Viktort, hogy támogassa Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz, a miniszterelnök velük is azt közölte, hogy azt nem tartja időszerűnek, írta meg a 444.hu. Kárpátaljáról hétfőn írt öt magyar politikus közös levelet Orbán...
A Telex lefotózta mit rajzolgat Orbán a parlament ülésén
Miközben év végén alaposan belehúzott a parlament, és másfél óra alatt elfogadtak 22 törvényt, voltak politikusok, akik könyvet olvastak. Mások a telefonjukat nyomkodták, de olyan is akadt, aki rajzolós kedvében volt az ülésteremben. A Telexes fotós kollégának...
„Mi nem pártokat választunk vasárnap, hanem arról döntünk, hogy milyen társadalomban élünk majd”
A szerb fővárosban, Belgrádban tartotta meg kampányzáró rendezvényét a Szerbia az erőszak ellen ellenzéki koalíció kedden 18 órától. Többezer ember előtt tizenegyen szólaltak fel, s mindannyian azt hangsúlyozták, hogy a változás elkezdődött. A polgárokat végig arra...
Brnabić: Még a választások előtt kiderítjük, kik állnak a hamis bombariadók mögött
A hamis bombariadók körüli gondok megoldását sürgeti és elvárja, hogy kiderüljön, hogy kik állnak a hamis bejelentések mögött, nyilatkozta kedden Ana Brnabić kormányfő, aki szerint 72 órán belül megoldódik az ügy, vagyis még a választások előtt. Brnabić a B92-nek azt...
Menesztette a gazdasági minisztert a horvát kormányfő
Menesztette hivatalából Davor Filipović horvát gazdasági és fenntartható fejlődésért felelős minisztert, valamint a tárcavezető különtanácsadóját, Jurica Lovrinčevćet Andrej Plenković horvát kormányfő kedden, miután kiderült, hogy utóbbi állami és a kormányzati...
„A szabadságra éhesek az emberek, nem párizsi szalámira”
Rengett a Köztársaság tér Srđan Milivojević, a Szerbia az erőszak ellen parlamenti képviselőjelöltjének beszéde után. Az ellenzéki tömörülés kampányzáró központi rendezvénye 18 órakor kezdődött a fővárosban, Milivojević pedig azt mondta, hogy a választásokon való...
Jön a Szuverenitásvédelmi Hivatal Elfogadta a magyar kormány a szuverenitásvédelmi törvényt
Sokkal súlyosabb szankció vár a kampányban külföldi pénzt elfogadó pártokra, illetve létrejön a sokat kritizált Szuverenitásvédelmi Hivatal, miután az Országgyűlés elfogadta az erről szóló, szuverenitásvédelminek nevezett törvénycsomagot 140 szavazattal, 50 ellenében....
Szinte minimális az esélye, hogy fehér legyen a karácsony a jövőben a Dél-Alföldön
Az ünnepek közeledtével mindenki nagyobb figyelmet fordít az időjárás-előrejelzésre: vajon lesz-e hó idén karácsonykor? Kis Anna meteorológus, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa mutatja be háromféle modellszámítással, hogy tart a felmelegedés...
Földrengés várható Szerbiában, de nem tudni pontosan mikor
A múlt hétvégén négy alkalommal is rengett a föld Szerbiában, három pedig egy órán belül rázta meg az országot. Földrengést jegyeztek Borban, Majdanpekben, Petrovac na Mlavi településen. Ana Mladenović szeizmológus pedig a Nova Tv-nek azt nyilatkozta, hogy az adatok...
Kriptobányászat miatt született bírósági ítélet Szabadkán
A polgárok többsége még ma sem tudja, mik is valójában a kriptovaluták, bitcoinok, hogyan és hol lehet velük kereskedni. Köztudott, hogy többnyire „bányászattal” lehet hozzájuk jutni, és hogy az erre szolgáló gépek rendkívül drágák, és hatalmas mennyiségű áramot...
A gazdák még mindig a kormányra várnak
A mezőgazdasági minisztériummal májusban megállapodott hét vajdasági gazdaegyesület képviselői újabb megbeszélést tartottak Szabadkán, miután a Földművelésügyi Minisztérium bejelentette, hogy a többi egyesülettel megfontolják a mezőgazdaságra szánt költségvetési...
Ma van a dinár születésnapja
Szerbia ma ünnepli a szerb dinár bevezetésének 150. évfordulóját - írja a Blic. A szerb dinár mint nemzeti valuta 1873. december 12-én született meg az akkori Szerb Fejedelemség hivatalos fizetőeszközeként. „Ez a jubileum nemcsak jelentős történelmi eredményre utal,...
Tovább csökkent Vučić támogatottsága Már nem éri el a negyven százalékot sem
Az Új Szerb Politikai Gondolat legfrissebb felmérésének eredményei szerint a Szerb Haladó Párt jelenleg 39,8 százalékos támogatottsággal rendelkezik, míg a Szerb Szocialista Párt és az Egységes Szerbia koalíciója 8,9 százalékon áll. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg...
Már decemberben lezárhatják a Majsai hidat Szabadkán A jövő héten megnyílhat a Maksim Gorkij úti aluljáró
A legutóbb Goran Vesić infrastrukturális miniszter azt az ígéretet tett, hogy határidő előtt, vagyis még a választásokat megelőző héten megnyílhat Szabadkán a főúton keresztülhaladó aluljáró, Kern Imre, Szabadka alpolgármestere viszont a Pannon RTV-nek azt...
Belépő helyett cipősdoboz Jótékonysági koncert kedden a Népkörben - A hét végéig még fogadják a cipősdobozokat a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban
Ki ne hallott volna már a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium cipősdoboz-akciójáról, minden bizonnyal minden évben készülnek egy-egy dobozzal sokan. Amennyiben az idén még nem teltek meg a dobozok, nem késtünk el, hiszen a hét végéig még fogadják az...
Maglai: A VMSZ politikája sikertelen volt, szavazzanak a változásra! „Ideje volna, hogy a vajdasági magyar közösség ne álljon be többé a Šešelj vajda által képviselt ideológia mögé”
A szabadkai önkormányzat évi teljesítményét értékelte és a választásokon való részvétel fontosságára hívta fel a figyelmet keddi sajtótájékoztatóján Szabadka Polgári Mozgalma. Portálunknak Maglai Jenő elmondta, fontos, hogy a polgárok minél nagyobb számban az urnák...
A Vajdasági Onkológiai Intézet négy sugárgépe csaknem egy hónapja üzemképtelen
A Vajdasági Onkológiai Intézet hat sugárgépe közül négy már csaknem egy hónapja üzemképtelen, miután november 15-én egy tűzcsap meghibásodását követően eláradt az intézmény alagsora, ahol ezek a gépek is találhatóak. A sugárkezelésre váró betegek terápiáit a gépek...
Elkezdődik a Belgrád-Nagybecskerek-Újvidék autópálya építése
Kedden elkezdődik a Belgrád-Nagybecskerek(Zrenjanin)-Újvidék autópálya építésének előkészületei, szerdán pedig a Vajdaság Mosolya gyorsforgalmi út munkálatainak kezdését jelentették be. Ezzel megkezdődik a csaknem 300 kilométernyi gyorsforgalmi út építése, amely...
A hírműsorok kétharmadát Vučić uralta novemberben is
A szerbiai vezető hírműsorokban a politikai szereplőkről szóló 27 órás időtartama 37 százalékában Aleksandar Vučić államfőről volt szó. Az erről készített elemzésről Zoran Gavrilović a Társadalomkutatási Iroda (BIRODI) igazgatója számolt be. Gavrilović az N1...
Vučić: Szerbia nem csatlakozhat a BRICS-hez
Minden nap gondolkodik a Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és a Dél-afrikai Köztársaságot tömörítő BRICS szervezethez való csatlakozáson, de Szerbia számára ez jelenleg nem lehetséges – közölte Aleksandar Vučić államfő. A szerb elnök a Happy tévé műsorában...
Rakétatámadás ért egy norvég tartályhajót a Vörös-tengeren a jemeni partoknál
Rakétatalálat érte kedden korán reggel a Vörös-tenger és az Ádeni-öböl között a jemeni partoknál haladó norvég Strinda nevű tartályhajót - jelentette közösségi oldalán az amerikai hadsereg Központi Parancsnoksága. Azt írták, a manőverező robotrepülőgépet a jemeni...
Az allergia veszélyesebb lehet a dohányzásnál?
Bizonyos allergiák, például amit a földimogyoró vagy egyes tejtermékek váltanak ki, megnövelhetik a szív- és érrendszeri betegségek okozta halál kockázatát, mégpedig a dohányzásnál is nagyobb mértékben –derül ki a Science Daily által ismertetett tanulmányból. A...
Ibrahimović új szerepben tér vissza az AC Milanhoz
Zlatan Ibrahimović, az AC Milan júniusban visszavonult labdarúgója a RedBird magánbefektető vállalatnál operatív partnerként, a milánói klubnál pedig vezető tanácsadóként dolgozik a jövőben. A 42 éves ex-futballista a tervek szerint nagy szerepet vállal a sport- és az...
Ismét bombariadó több belgrádi iskolában
Kedden reggel több belgrádi általános iskola kapott bejelentést arról, hogy az épületben bombát helyeztek el. A Miroslav Antić, a Vasa Pelagić, a Vlada Akdsentijević valamint az Isidora Sekulić általános iskolákban volt bombariadó. A bejelentésről délelőtt a szülőket...
Bulgária elállt az orosz gázra kiszabott tranzitdíj bevezetésétől
Bejelentették hétfőn a bolgár kormánypártok: feladják az orosz gázt célzó energiahozzájárulás bevezetését – írta meg a Portfolio. Ez magyar és szerb szempontból is fontos, mert ebbe a két országba a Bulgárián át vezető Török Áramlaton keresztül érkezik az orosz gáz...





























