A legutóbb Goran Vesić infrastrukturális miniszter azt az ígéretet tett, hogy határidő előtt, vagyis még a választásokat megelőző héten megnyílhat Szabadkán a főúton keresztülhaladó aluljáró, Kern Imre, Szabadka alpolgármestere viszont a Pannon RTV-nek azt nyilatkozta, az időjárás nem kedvezett a kivitelezőnek, így a megnyitásra valószínűleg a jövő héten, december 22-én kerül sor.
A helyszínt megfigyelve akár azt is gondolhatná az ember, hogy az autósforgalom számára akár meg is nyithatna az út, hiszen kedden már a vertikális jeleket is felfestette az útra a Vojput és Kern is elmondta, hogy zajlik a  villanyrendőrök beállítása, összehangolása. Azt is hozzátette, hogy ez nem volt benne a tervben, de a végül a minisztériummal sikerült megállapodni, hogy ezt  is csinálják meg. 

Egyébként kétszer két sávos lesz a közúti rész, azzal, hogy most középen vannak a tartóoszlopok, ami biztonságosabbá teszi a forgalmat, a kerékpárút pedig a gyalogjárda szintjén van, így megkönnyítik a biciklizők dolgát is.

A vasúti aluljárón tizenegy sínpár van, ez azért volt szükséges, hogy a teherforgalmat leválasszák a személyforgalomtól.

Kern hozzátette, hogy a Majsai híd lezárására és a bontás megkezdésére – hiszen ennek a helyén is új híd épül majd, már december végén, de legkésőbb január elején sor kerülhet. Január végén pedig megnyílik a Koszovó utca a forgalom előtt.