Hírfolyam
Már a valódi emberek valódi fotói tűnnek kamunak Legalábbis azokhoz képest, amiket a mesterséges intelligencia képes létrehozni
Komoly problémát okozhat a jövőben, hogy a mesterséges intelligencia a megtévesztésig élethű képet képes generálni fehérbőrű emberekről, a színesbőrűeknél már más a helyzet-foglalta össze a HVG.hu. Úgy tűnik, hogy elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor a mesterséges...
Az év eleje óta 431-en haltak meg közlekedési balesetben
Az év eleje óta 431-en haltak meg közlekedési balesetben, közülük tízen gyerekek, valamint csaknem 3000 ember súlyosan megsérült – mondta Slaviša Lakićević, a Közlekedésrendészeti Igazgatóság vezetője. Rámutatott arra, hogy a belügyminisztérium, valamint más...
Véradási akció Vajdaságban
A Vajdasági Vérátömlesztési Intézet csapatai a következő héten folytatják a vérgyűjtést Vajdaság-szerte. Az akció hétfőn, november 20-án kezdődik, és egész héten tart majd. Az apatini könyvtárban 9 és 12 óra között várják a véradókat, kedden, november 21-én, a kaboli...
Magyarország csoportelsőként, Szerbia -másodikként jutott ki az Eb-re
A magyar válogatott győzelemmel, a szerb pedig döntetlennel harcolta ki a jövő évi Európa-bajnokságon való szereplést: Magyarország Budapesten 0:1-ről fordított és 3:1-re győzött Montenegró ellen, Szerbia pedig Leskovacon 2:1-es hátrányban volt Bulgária ellen, de...
Zentai távhőguta
A kedves olvasó próbálja meg elképzelni a következőket: bemegy egy zentai boltba, vagy a benzinkútra, megveszi a szükséges árut, fizet és hazamegy. Kisvártatva pedig kezdenek érkezni hozzá a külön számlák a fenti kereskedelmi vállalatoktól. Az egyik számlán az az...
Elhunyt DJ Palotai Elhunyt Palotai Zsolt, az egyik legismertebb magyarországi DJ
Hatvankét éves korában elhunyt az egyik legismertebb magyar underground dj, Palotai Zsolt. A művész halálhíréről barátai és kollégái számoltak be a közösségi médiában. Többen is a hazai DJ-szakma legnagyobbjaként, az underground egyik motorjaként hivatkoztak rá. Az...
Eddig négy listát hirdettek ki a tartományi parlamenti választásokra
További három választási listát hirdetett ki ma a december 17-i vajdasági parlamenti választásokra a Tartományi Választási Bizottság. A Szerbiai Szocialista Párt és az Egységes Szerbia koalíciójának választási listája Ivica Dačić - Szerbia miniszterelnöke elnevezéssel...
2026-ra elkészül a Nemzeti Labdarúgó Stadion
A Belgrádhoz tartozó Surčinban 2026. december 1-jéig elkészül az új nemzeti stadion, jelentette ki ma Zaječarban Aleksandar Vučić szerb elnök, aki Aleksander Čeferin, az UEFA elnökének társaságában megtekintette a Kraljevica stadiont. Arra a kérdésre, hogy mikor...
Aki kávézik, kisebb eséllyel lehet koronavírusos
Egy új laborkísérlet-sorozat szerint a kávé gátolja a koronavírus sejtekbe jutását – hívja fel a figyelmet egy új tanulmányra az Egészségügyi szakirodalmi tallózó nevű szakmai Facebook-csoport bejegyzése. Az in vitro (azaz nem embereken, hanem laborkörülmények között...
Újra lesz újévköszöntés Szegeden
Újra lesz újévköszöntő a szegedi Széchenyi téren. A szeged.hu-nak Rácz Attila, a Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, december 31-én ismét megrendezik a bulit a Széchenyi téren, mely korábban a járvány miatt elmaradt. Éjfél előtt a 3+2 Zenekar...
Katari kormányfő: már csak kisebb akadályok állnak a túszok elengedése előtt
A Hamász által elrabolt izraeli túszok elengedéséről szóló megállapodás már csak "kisebb, főleg gyakorlati és logisztikai" kérdéseken múlik - jelentette ki a katari miniszterelnök vasárnap, anélkül, hogy bármiféle menetrendet közölt volna a túszok elengedéséről. A...
Ketten meghaltak viharban kidőlt fák miatt Bulgáriában
Ketten életüket vesztették a hétvégén a Bulgáriára lesújtó heves viharokban, amelyek sok fát kidöntöttek és áramszüneteket okoztak főleg a keleti tengerparti vidékeken. Szombaton este Várnában egy 43 nő halt meg, amikor rádőlt egy fa. A helyszínre siető mentők közül...
Idén még ez is tovább drágulhat
A sertéshús ára az elmúlt években jelentősen, 2021-ben 19,7 százalékkal, 2022-ben 26,3 százalékkal nőtt, míg szeptemberben 17,7 százalékos éves emelkedést regisztráltak a szakértők. A Szerb Nemzeti Bank elemzésében rámutat arra, hogy mi befolyásolja ezen árak...
Szerbiában nagyjából 100 iskolában nincs tisztességes mosdó
Naponta ezer gyerek hal meg a világon a rossz higiéniával összefüggő betegségekben, mert nincs egészségügyi vécéjük – figyelmeztet az UNICEF. Az Egyesült Nemzetek Szervezete szerint a világ népességének körülbelül a felét fenyegeti halálos betegség emiatt. A rossz...
Mérföldkő
Pásztor István október 30-án bekövetkezett halálával az egyik legjobb politikusát veszítette el a Vajdaságban élő legnagyobb számú kisebbség. A tartományi parlament elnöke a Vajdasági Magyar Szövetség első embere volt 2007-es megválasztása óta, így az is mindenki...
Drága lesz az idei narancs
Kedvezőtlen időjárási viszonyok, a növény különböző betegségei –többek között ezek miatt csökkent szinte felére a narancstermelés a világ egyes pontjain. A narancslét is érinti a drágulás, ennek tőzsdei ára ugyanis 1966 óta most a legmagasabb. Zoran Rajić, a zemuni...
Vasárnap is útlezárásokra kell számítani Tart a gazdák tiltakozása
A gazdák tiltakozása ma is folytatódik, Vajdaság-szerte több mint 20 helyen várhatók blokádok. Ma is felmerült, hogy lezárják az autópálya bizonyos szakaszait, de ennek megvalósítását későbbre halasztották. Így vasárnap “csak” a Belgrád-Szabadka autópályához vezető...
Đoković bejutott a torinói Masters döntőjébe
Novak Đoković bejutott a torinói évzáró mestertorna döntőjébe. A világelső teniszező az elődöntőben a vártnál könnyebben, két szettben 6:3, 6:2-re legyőzte a spanyol Carlos Alcarazt egy óra és 29 perc alatt. Đoković a kilencedik vb-döntőjét játszhatja, ebből hatot...
Minden tizedik szerbiai gyermek szegénységben él
Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) kampányt indított a közelgő ünnepek alkalmából. A szervezet arra szólított fel mindenkit, magánszemélyeket és az üzleti szférát, hogy tanúsítsanak szolidaritást a gyermekek iránt. A világszervezet gyermekalapjának közlemény szerint...
Hétfőn nem működik az autópálya fizetőkapuja Topolyánál
Építési munkálatok miatt november 20-án, hétfőn lezárják a forgalom elől az autópályán a fizetőkaput Topolyánál. A lezárás reggel 7 órakor kezdődik és a Szabadkától Belgrád felé haladó sávra vonatkozik. Az alternatív fizetőkapu a 20 kilométerre lévő bácsfeketehegyi...
Luxuscikk kelt el 130 ezer euróért
Az olaszországi Grinzane Cavour városában megrendezett 24. Fehér szarvasgomba Világaukción a legdrágább darab egy 1004 grammos minta volt, amelyért rekordösszeget 130 ezer eurót ajánlott egy hongkongi vevő. Az összeget egyébként humanitárius szervezetnek ajánlják fel....
„A hat-hét éves gyereket ráteszik a futószalagra…” A karakterformálás felelőssége
Királyhalmán nőttem fel, ahol a tanítókon, a tanárokon és az egy szem orvoson kívül ritkán lehetett látni egyetemet végzett embert. Kivéve Matyi bácsit, a könyvtárost. Illetve igazából csak önkéntes könyvtárost, a nyugdíjba vonulása előtt ugyanis egyetemi tanár volt,...
Csökkenhet a használt autók árszabása?
Németország az egyik legnagyobb piac, ahonnan használt autókat importálnak Szerbiába, a legkeresettebb a Volkswagen. Most a németországi használtautó piacon beállt árcsökkenés miatt felmerülhet a kérdés, hogy ezek a behozatali használt autók olcsóbbak lesznek-e...
Nagyon megugrott a halálos kimenetelű kanyarós megbetegedések száma
Világszerte 40 százalékkal megemelkedett tavaly a halálos kimenetelű kanyarós esetek száma, mert a koronavírus-járvány ideje alatt drámai mértékben csökkent a beoltottak száma – derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentéséből. Ez a rendkívül fertőző...
Január elsején újabb 500 ezer utalványt osztanak ki a jogosultaknak
Meg kell találni a módját annak, hogy a nyugdíjasoknak meghosszabbítsák a megmaradt 40 ezer üdülési utalvány felhasználását – közölte Aleksandar Vučić államfő, amikor szombaton ellátogatott Banja Koviljačára a felújított Podrinje szállodába. – Találják meg a módját...
Meghalt Csomós Mari, a Nemzet Színésze
80 éves korában meghalt Csomós Mari színművész, a Radnóti Színház tagja és a Nemzet Színésze – közölte Facebook-oldalán a Radnóti Színház. Csomós Mari 1943. szeptember 25-én született a Sárospatak melletti kis faluban, Vajdácskán. 1961 és 1965 között végezte el a...
Az ISIS egyik merényletre készülő tagját kapták el a szarajevói repülőtéren
Merényletre készülő ISIS-terroristát fogtak el a boszniai hatóságok a szarajevói nemzetközi repülőtéren. A 2013 óta Szíriában harcoló Adnan Ćatić a hazájába való visszatérés után terrorcsoport szervezését és támadások végrehajtását tervezte. Ćatićról az Állami Nyomozó...
Uniszex törülközőszoknya a menő divat?
Megint polgárpukkasztós kedvbe jött a Balenciaga, ezúttal egy olyan szoknyát dobtak piacra, ami úgy néz ki, mint egy törülköző. Az ára: 925 dollár, a divatház 2024-es tavaszi-nyári kollekciójának részeként debütált a párizsi divathéten. Aki nagyon trendi akar lenni,...
Tragédia Bácsföldvárnál
Szombaton 17 óra körül az Újvidék-Óbecse közötti úton, Bácsföldvár közelében két személyautó és egy traktor ütközött egymásnak, miután az egyik gépkocsi kigyulladt. Az elszenvedett sérülések miatt az autó sofőrje a helyszínen életét vesztette. A másik autót egy...
Kihívó nélkül, ismét Orbán Viktort választották a Fidesz elnökének
A Fidesz jubileumi, 30. kongressszusán újabb 2 évre választott elnököt, és ahogy 2021 novemberében, úgy most is a hivatalban lévő pártelnök, Orbán Viktor volt az egyetlen jelölt a pozícióra. Így újraválasztása nem volt kérdés, csak az, hány százalékos támogatottsággal...





























