Hírfolyam
Viharos szél és trópusi meleg – ez vár ránk péntektől
Gyenge esővel kezdődhet a csütörtök reggel és rövidebb záporok a délután folyamán is kialakulhatnak, de egyre melegebb lesz az előttünk álló napokban. Olyannyira, hogy pénteken egyes helyeken a hajnali hőmérséklet nem megy 20 Celsius-fok alá, közölte közösségi oldalán...
Megint külföldieket toboroz az orosz hadsereg, ezúttal szerbeket
Oroszország tavaly több olyan intézkedést is bevezetett, amivel külföldi katonákat csábítana a hadseregbe. Szerbiában ugyanakkor törvény tiltja, hogy az állampolgárok külföldi konfliktusban részt vegyenek, írja összefoglalójában a Euronews. Több száz szerb katonát...
Eltűnt egy zombori gimnazista
Eltűnt a 15 éves Matej Balaž. A zombori gimnazista szerdán 19 óra tájban kijött az iskolából és azóta nem látták, nem ment haza, írja a Blic. A közösségi oldalakon lévő felhívásból kiderül, hogy Matej fekete szabadidőruhát viselt és fekete iskolatáskája van....
Martina
Nehezen jönnek a szavak. Gombóc a torkomban, csak gyűlnek a könnyek a szememben. Nem is fogalmazható meg könnyen az, ami forrong bennem, és még nagyon sokunkban ma, amikor ezek a sorok születnek. Október 18-a van. Az a nap, amikor a gyámhatóság elvette Martinát a...
Cáfol a MÁV, de megerősítette: a jövő héten nem indul személyvonat Szabadka és Szeged között Nem is tippelnek arra, mikor indulhat el valóban a vonatforgalom
Ami biztos: a hangzatos ígéretek ellenére mégsem indul el október 23-án a Szabadka-Szeged között közelekedő személyvonat. Korábban maga Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere jelentette be augusztus 20-i Facebook-posztjában, hogy „következő nemzeti ünnepünkön,...
Az Európai Bizottság szigorítaná a vízummentes beutazásra vonatkozó szabályokat az illegális migráció visszaszorítására
Az Európai Bizottság szigorítaná a vízummentes beutazásra vonatkozó szabályokat az illegális migráció visszaszorítására - közölte az uniós bizottság szerdán az MTI szerint. A brüsszeli közlemény kiemelte, a változó geopolitikai környezet új kihívásokat teremtett a...
Plüssjátékokkal vonultak fel a topolyaiak, így tiltakozva, amiért kiszakították Martinát az Ozorák családból (Fotók)
Mintegy száz topolyai gyűlt össze szerdán 17 óra után Topolya központjában a főpostánál, hogy támogatásukról biztosítsák az Ozorák családot és a kis Martinát, akit ma a családtól elszakított a szociális védelmi központ, tudósít a Magločistač. A jelenlevők gyorsan...
Közel a megállapodás, hogy a fővárosi választáson egy nagy ellenzéki lista induljon
A Moramo, a Zöld-Baloldali Front és a Ne davimo Beograd szervezetek alkotta koalíció belgrádi képviselő-testületi frakciójának vezetője, Dobrica Veselinović kijelentette, az európai beállítottságú ellenzéki pártok közel kerültek a megállapodáshoz, hogy a fővárosi...
Több mint hét tonna kokaint találtak egy banánszállítmányban egy belga kikötőben
Az antwerpeni kikötőben dolgozó vámosok több mint 7,7 tonna kokaint találtak egy banánszállítmányban, amelynek piaci értéke 345 és 462 millió euró közé tehető, közölte a holland rendőrség. A kábítószert egy közös, belga-holland művelet során foglalták le, miután a...
„Az ügyészség indítson nyomozást Miloš Vučević ellen!”
Az újvidéki ellenzéki pártok egy csoportja, a Szabadság és Igazságosság Párt (SSP) és a Vajdasági Progresszív Párt indítványozták, hogy az ügyészség indítson nyomozást a tartományi székváros volt polgármestere, a Szerb Haladó Párt jelenlegi elnöke, Miloš Vučević...
Eltemették Sólyom László volt köztársasági elnököt
Végső nyugalomra helyezték Sólyom László volt köztársasági elnököt szerdán a Fiumei úti sírkertben. Az Alkotmánybíróság első elnökét a nemzeti emlékhely 10-es parcellájában, felesége mellé helyezték örök nyugalomra római katolikus szertartás szerint, írja az MTI....
Tepić: A szerbiai diktátor úgy döntött, teljes médiasötétséget vezet be
Marinica Tepić, a Szabadság és Igazságosság Pártja (SSP) alelnöke szerint jó, hogy két vitatott paragrafust eltávolítanak az elektronikus médiáról szóló törvénytervezetből, de mint mondja, „nem bízik a rezsimben". A politikus feltette a kérdést, hogy vajon kik azok a...
Putyin osztozik Vučić aggodalmában
Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte, hogy futólag beszélt Aleksandar Vučić szerb elnökkel – írja a Sputnik. „Vučić aggódik a régióban és a Szerbia körül kialakult helyzet miatt. Osztjuk az aggodalmát” – mondta Putyin. Aleksandar Vučić szerb elnök is elmondta a...
A szabadkai bírónőt nem érdekli, hogy a munkahelyi zaklatásnak voltak-e politikai okai
A szabadkai felső bíróságon szerdán folytatódott az a per, amelyet Ranka Kašiković, a Gerontológiai Központ dolgozója indított az intézmény igazgatónője ellen, munkahelyi zaklatás miatt. Amint arról korábban írtunk, Kašiković elmondása szerint felettese azután kezdte...
Szabadka-Szeged: Még az is kérdéses, hogy november végéig elindulnak-e a személyvonatok
Ez sem jött össze a MÁV-nak, csak november végén indulhatnak el a személyvonatok Szeged és Szabadka között – írja a szeged.hu. A portál szerint a vasúttársaság így meghazudtolta Szijjártó Pétert. Hozzánk hasonlóan a szeged.hu (is) kereste a MÁV-ota személyszállítás...
Épségben hazaértek Szerbiába a Velencében megtámadott diákok
A sérült fiú jól van, az orvos jelentése szerint könnyű testi sérülésről van szó, a rendőrségi jelentést nem kaptuk meg az esetről - nyilatkozta Ana Gajić, a Belgrádi Fogtechnikai Szakközépiskola igazgatója az iskola diákjainak velencei kirándulása során történt...
Idő előtt visszafizetné a banki kölcsönt? Ezekre kell odafigyelni
A korai hiteltörlesztés a megfelelő információk birtokában jó lehetőség. A Blic utánajárt, hogy vajon melyek azok a tényezők, amelyekre nem árt odafigyelni, mielőtt megszabadulnánk fennálló tartozásunktól. A hitel előtörlesztése két módon történhet A kölcsön teljes és...
Tiltakozó séta és petíció Topolyán, Martináért
Délután öt órakor tiltakozó megmozdulást tartanak a topolyaiak a Városháza és a rendőrállomás között található gyalogátkelőnél. Ezen a helyen szerdán már volt egy megmozdulás, a polgárok folyamatosan sétálnak a zebrán, ezzel akadályozzák a forgalmat. Dr. Cservenák...
Ezzel a szakmával akár munkatapasztalat nélkül is havi négyezer eurót kereshet
A nemzetközi munkaerőpiacon egyre nagyobb a kereslet a szerbiai munkaerő iránt. Dániában például padlógyaluló-lakkozó szakembereket keresnek, 4000 eurós havi fizetésért, a szomszédos Montenegróban pedig 2000 eurós kezdő fizetéssel várják a szerbiai gépészmérnököket,...
Csütörtöktől kaphatók a jegyek az idei Desiré Fesztiválra
November 17-én kezdődik a 15. Desiré nemzetközi és regionális színházi fesztivál Szabadkán. A rendezvénnyel kapcsolatos tudnivalókat Urbán András fesztiváligazgató ismertette szerdán a Kosztolányi Dezső Színházban. Az idei fesztivál a Hit me baby final time (Üss meg...
Mégsem indul el a személyforgalom Szeged és Szabadka között a jövő héten? Bár a szerbek elkészültek, a magyar oldalon még nem állnak készen
Mégsem indul el a vasúti személyforgalom Szeged és Szabadka között a jövő héten – értesült a Magyar Vasút. A szaklap felidézi, a vonal személyforgalom előtti megnyitását Szijjártó Péter jelentette be. A külügyminiszter egy augusztus 20-i Facebook-posztjában írta azt:...
Szerbia, mint szabadelvű, független és sikeres ország
Szerbia rekordszámú, 18 együttműködési megállapodást írt alá Kínával, olyan dokumentumokat, amelyek stratégia együttműködést irányoznak elő - jelentette ki Aleksandar Vučić szerdán Pekingben. Szerbia államfője kiemelte, hogy Kínában történelmi jelentőségű eredményeket...
A belgrádi főpolgármester is rasszista kijelentést tett
Ma 26 éve annak, hogy Belgrád központjában neonácik halálra vertek egy 13 éves roma fiút, Dušan Jovanovićet. Filip Hasković a szerbiai Opre Roma Srbija képviseletében arról beszélt az N1 tévé műsorában, hogy ez a gyilkosság mély nyomokat hagyott mind a roma, mind a...
Húsz évnél többet nem kaphat a mladenováci lövöldöző
A smederevói felsőbb ügyészség a mai napon vádat emelt U. B. ellen azzal a gyanúval, hogy május 4-én Malo Orašje és Dubona falvakban kilenc embert megölt és további 12 embert megsebesített. Ezért jelenleg súlyos körülményű emberöléssel vádolják, amiért 20 év...
”Elviszem Szerbiát az Eb-re, ehhez nem fér kétség”
Dragan Stojković Piksi, a szerb labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nagyon elégedett volt a Montenegró felett aratott győzelem után, ami jelentősen közelebb hozta a válogatottat ahhoz, hogy jó eredményt érjen el az Európa-bajnokságon. Nagyon örülök ennek a...
Csütörtökön Szindróma lesz Óbecsén
Október 18-a és 21-e között tizenegyedik alkalommal szervezik meg a BE:FEMON Monodráma Fesztivált az óbecsei Városi Színházban. Az idei fesztiválra 24 nevezés érkezett Szerbiából, Horvátországból és Bosznia-Hercegovinából, a szervezőbizottság döntése alapján ezek...
A gyámhatóság elvitte Martinát
Szerda reggel a Topolya Község Szociális központja elvitte a négyéves Martinát az Ozorák családtól. Az Ozorák család minden igyekezete ellenére, hogy a négyéves kislány továbbra is náluk maradjon, a szociális védelmi központ Erikának, a nevelőanyának október...
Lesz-e „Szerbia az erőszak ellen” nevű lista a választásokon?
Az utóbbi két napban végzett kutatások alapján a Szabadság és Igazságosság Pártja olyan határozatot hozott, hogy egy "Szerbia az erőszak ellen" nevű választási lista lenne a legjobb megoldás az ellenzék számára a decemberi választásokon – közölte a párt. „A Szabadság...
A szegénységgel is „kereskednek” a pártok
A pártállam a legkiszolgáltatottabb rétegeket és a szociális védelmi központokat is a saját céljaira használja fel Szerbiában – erre a következtetésre jutott a Kutatási, Átláthatósági és Elszámoltathatósági Központ (CRTA) legújabb kutatása. Sajnos oda jutottunk, hogy...
”A legnagyobb kihívást a háború és a drága pénz jelenti”
Aleksandar Vučić szerb elnök azt mondta, hogy a világgazdaság számára a háborúk jelentik a legnagyobb kihívást, ezt követi a drága pénz. Amikor drága a pénz és háború van, magasak a kamatok, probléma van a forgótőkével az iparban, az építőiparban és mindenhol. Ezért...




























