Mégsem indul el a vasúti személyforgalom Szeged és Szabadka között a jövő héten – értesült a Magyar Vasút. A szaklap felidézi, a vonal személyforgalom előtti megnyitását Szijjártó Péter jelentette be. A külügyminiszter egy augusztus 20-i Facebook-posztjában írta azt: „következő nemzeti ünnepünkön, október 23-án megindul a személyforgalom az új Szeged-Szabadka-vasútvonalon”.

A miniszter október elején is megerősítette ezt, amikor Belgrádban tárgyalt. Az akkori hírekben arról volt szó, hogy október 23-án vagy 24-én indul el a személyszállítás a 136-os vasútvonalon és Szerbiában fekvő folytatásán. A vonalon tervek szerint a kezdetekben napi két vonatpár járna, a tervezett menetidő 75 perc.

A Magyar Vasút most azt írja: „a vonal szerb oldalán már befejezték a rekonstrukciót és villamosítást, Röszke és Szeged között azonban még folyamatban van a fejlesztés” (igaz, a tehervonatok viszont már tavaly augusztus óta itt közlekednek Szerbia és Magyarország között, mivel a Kelebia–Budapest vonalon zajló építkezés miatt arra nem mehetnek). A vasúti szaklap megkérdezte a halasztásról a MÁV-ot, de a vasúttársaság egyelőre nem reagált.

Indul a vonat, vagy sem?

Mindeközben a subotica.com arról tájékoztat, hogy a várt határidő szerint, tehát október 23-án újraindul a vasúti forgalom Szabadka és Szeged között. A vonatjegy ára 3,20 euró dinár ellenértéke lesz, az út 80 percig tart majd, érintve Palicsot, Hajdújárást, Királyhalmát, Horgost és Röszkét. Ráadásul az induláshoz még új, ideiglenes állomást is kialakítanak majd, hiszen a szabadkai vasútállomás a munkálatok miatt zárva tart. Arról, hogy mikor indulnak a vonatok, mi is írtunk:

Kiderítettük, mikor indul az első vonat Szegedre

Mivel ez alapján nem tudni, hogy lesz-e indulás jövő héten, lapunk felkereste a MÁV-ot (Magyar Állami Vasutak), amint választ kapunk, közölni fogjuk azt.

Emlékeztetőül a Szeged-Röszke vasútvonal átépítése 2021 őszén indult. A 13 kilométeres beruházás célja az, hogy az eddigi 60 km/óra helyett ezután 80-120 kilométer/órával járhassanak majd ezen a szakaszon a személyvonatok. A beruházás indításakor a MÁV még úgy tervezett, hogy „a vajdasági település és Szeged között várhatóan 30-40 perces lenne a menetidő a 44 kilométeres vonalon.” A kivitelező a V-Híd Zrt. nevű Mészáros Lőrinc-cég, amely a munkára néhány hete kapott plusz 5,4 milliárdot az addigi 45 milliárd mellé, így a munkálatok kilométerenkénti költsége 3,877 milliárd forint. Míg magánszemélyek vonattal legutóbb 2015-ben utazhattak Szabadkáról Szegedre, a vasútvonal felújítási munkálatait hivatalosan 2021 októberében kezdték.