A pártállam a legkiszolgáltatottabb rétegeket és a szociális védelmi központokat is a saját céljaira használja fel Szerbiában – erre a következtetésre jutott a Kutatási, Átláthatósági és Elszámoltathatósági Központ (CRTA) legújabb kutatása.

Sajnos oda jutottunk, hogy az egyszeri támogatásokat olyanoknak osztogatjuk, akik egyáltalán nem felelnek meg a követelményeknek, de erre utasít bennünket a polgármester. Korábban ez úgy volt, hogy eljött hozzánk az illető egy írásos kérvénnyel, és nem ismerhettük fel, hogy van hátszele, ugyanúgy vizsgáltuk ki az ügyét, mint bárki másét. Ma már ez annyira gátlástalan lett, hogy előfordult olyan, hogy a polgár azzal jött be, hogy a pártból küldték

– nyilatkozta a CRTA munkatársának egy szociális munkás.

A CRTA 27 interjút végzett a szociális védelmi központok alkalmazottaival. A beszélgetésekből az derült ki, hogy ezek az intézmények teljesen az állam és az önkormányzatok irányítása alatt állnak, és a politikai pártok rendelkeznek a központ szolgáltatásait igénybe vevők minden adatával, amiket az alkalmazottaktól vagy az igazgatótól szereznek meg.

Szerbiában megközelítőleg félmillió ember él abszolút szegénységben, és az ő sebezhetőségükkel élnek vissza a pártok: tűzrevalóért és élelmiszercsomagért cserébe azt kérik tőlük, hogy szavazzanak rájuk, a szavazásra vigyenek magukkal még 2-3 embert, esetleg vegyenek részt tüntetésen. A névtelen nyilatkozók szerint a pártok ilyen jellegű törvénytelen nyomásgyakorlása egyre inkább elfogadottabbá válik Szerbiában.

A politikai nyomás a legkifejezettebb az intézmény csúcsán, azaz az igazgatóknál és a hierarchia alján lévő besztottaknál. A pártalapú foglalkoztatás a legjobb eszköze a párthálózat kialakításának, valamint a munkavállalók és az erőforrások feletti ellenőrzésnek

– szögezte le az egyik alany.