A szabadkai felső bíróságon szerdán folytatódott az a per, amelyet Ranka Kašiković, a Gerontológiai Központ dolgozója indított az intézmény igazgatónője ellen, munkahelyi zaklatás miatt.

Amint arról korábban írtunk, Kašiković elmondása szerint felettese azután kezdte zaklatni, hogy tavalyelőtt novemberben nem volt hajlandó részt venni a Szerb Haladó Párt (SNS) belgrádi nagygyűlésén.

Pártalapon zaklatták a szabadkai Gerontológiai Központ jogászát

A szerdai tárgyaláson, ami az ügyben sorrendben már a negyedik volt, a bíróság úgy döntött, hogy nem foglalkozik az esetleges munkahelyi zaklatás motívumaival, azaz nem foglalkozik az eset politikai jellegű körülményeivel.

Ranka Kašiković perében nincs helye a politikának, mondta az ügyben eljáró bírónő, és hozzátette, ezért nem fogja figyelembe venni a tanúk vallomásait, amelyek arra vonatkoznak, hogy a Gerontológiai Központ dolgozóira politikai jellegű nyomást gyakoroltak.

Ez azt követően hangzott el, hogy a felperes tanúja megerősítette azokat az állításokat, hogy Brankica Tešanović igazgatónő egy munkatársnője közvetítésével arra utasította a dolgozókat, hogy vegyenek részt az SNS belgrádi nagygyűlésén 2021 novemberében.

Tehát a jelek szerint a bíróság nem hajlandó foglalkozni a munkahelyi zaklatás hátterével, csak az „ügy tárgyával”, azaz, hogy történt-e mobbing, vagy sem.

Elfogultság miatt a bíró kizárását kérték a Gerontológiai Központ elleni perben

A tárgyalást követően az alperes, Brankica Tešanović igazgatónő és ügyvédje nem volt hajlandó a sajtónak nyilatkozni, mint mondták, megvárják, hogy jogerős ítélet szülessen.

A tárgyaláson az Istinomer oknyomozó portál munkatársai is figyelemmel kísérték, habár először nem akarták őket beengedni arra hivatkozva, hogy nem kaptak meghívót – holott az eljárás nyitott a nyilvánosság számára.

A következő tárgyalásra decemberben kerül sor, amikor Nenad Ivanišević tartományi gazdasági titkárt, a Gerontológiai Központ korábbi igazgatóját hallgatják ki tanúként.

Ranka Kašiković (Fotó: Dora Toth)