Mindenhol jó, de legjobb itthon!
Engem a pénz nem érdekel, itt is megélünk, és az a fontos, hogy együtt a család. Németországból hiányzik a legjobb barátnőm. Itt is jól fogadtak az iskolatársak, könnyen beilleszkedtem, vannak barátaim. Sokan azért hagyják el az országot, mert máshol jobbak a fizetések, viszont ott sem biztos, hogy az első munkahely beválik. Fizeted az albérletet, fizeted az autót, ami szintén legtöbbször nem a tiéd… Idehaza lehet saját házunk, autónk, s ha látni szeretnénk a családtagjainkat, a barátainkat, akár kerékpárral is meglátogathatjuk őket. Mi rájöttünk, hogy nem mindig a pénz számít, mert az emberi kapcsolatokat nem lehet pénzben mérni.
Az óbecsei fiatal házaspár, Ződi Gábor és Eszter több éves külföldi tartózkodás után úgy döntött, hogy itthon keresi a boldogulást.
Megnőttek az elvárások a nőkkel szemben Fiatal vajdasági édesanyák vallanak a karrier és a család közötti egyensúlyról, valamint a nők társadalmi helyzetéről
„A nők helyzete nagyon megváltozott, hisz régen az a felállás volt, hogy a nők maradtak otthon a gyerkőccel a férfiak dolgoztak. Mostanra ez a felállás nincs, mert főleg az elszabadult árak miatt nem elég az, amit az apuka keres, így az anyukának is dolgoznia kell a gyerek és a háztartás mellett, ami mondjuk ki, nem egy könnyű mutatvány. Ettől függetlenül szerintem nem kell választani az anyaság és a karrier között. A gyerek mellett is tud egy nő sikeres lenni, csak a megfelelő munkát kell megtalálni, amit szeret és élvezi is”.
Alacsonyabb bérekkel lassabb ütemben lehet előre haladni. „A mostani párok azért vállalnak egyre később gyereket, mert először meg akarják teremteni az otthont – gondolok itt a közös házra vagy lakásra, a stabil jövedelemre, a kocsira. A jelenlegi fizetésekből nem lehet gyorsan haladni ezekkel, legfeljebb ha kölcsönt vesznek fel. Én 28 évesen lettem anya – őszintén szólva régebben úgy gondoltan, hogy már 25 évesen 2 gyerekem lesz, de nem így alakult. Most egy kisfiam van és mindenképp szeretnék neki testvért. Nekem is van egy nővérem és mindig számíthatunk egymásra”.
Egy nő, egy anya a család összetartó eleme. Egy nő szerepe a társadalmi elvárások szempontjából az idők folyamán több változáson ment keresztül. Ma már lehet sikeres karrierjük amellett, hogy édesanyák és feleségek, ám a szerepek között meg kell találni a harmóniát. Fiatal anyukákat, Fullajtár Bernadettát, Nagy Beátát, Csonka Renátát és Nagy Orsolyát kérdeztem erről a témáról, akik között van háziasszony, vállalkozó és munkavállaló is egyaránt.
Vajdaságiak munkalehetősége: ápolás külföldön
Mielőtt megtettem ezt a nagy lépést, dolgoztam napszámosként, gyárban, hentesüzletben, majd megszereztem az ápolói vizsgát, valamint az alapfokú német nyelvtudást, de szinte nyelvtudás nélkül vágtam bele ebbe a munkába. Németországban kezdtem, és nagyon nehéz volt. Ma már B2-es szinten beszélem a németet, nagyon sokat tanultam Három hetet dolgozom külföldön, majd három hetet vagyok itthon a férjemmel és a 19 éves lányommal, valmint a 12 éves fiammal. Egyébként lehet választani, hogy kéthetes, háromhetes vagy négyhetes munkaidőt szeretne az ápoló.
Egy magyarcsernyei és egy óbecsei asszony mesélte el a tapasztalatait a külföldi betegápolással kapcsolatban.
Mit ad fel és mit nyer az, aki külföldön dolgozik?
Bár nekünk a magyarság fogyása a legfájóbb, a számadatok tanúsága szerint a szerb ajkúakat ugyanúgy érinti a negatív népszaporulat és az elvándorlás, mint a magyarokat. Kiürülnek lassan a magyar falvak, de még az olyan városok is, mint Szabadka vagy Zenta. Szinte mindenki ismer olyan személyt vagy éppen a családjában van olyan, aki külföldön dolgozik.
De mit is ad fel az, aki külföldön dolgozik? Gyakran gondolhatják egyesek úgy, hogy aki kiment Ausztriába, Németországba vagy éppen Angliába dolgozni, azoknak jó, hiszen egy működő országban élnek, ahol erős a szociális védőháló és a fizetések is sokkal jobbak. Sokak szerint az is jó megoldás, ha valamelyik családtag itthon van és külföldről támogatják. Politikai berkekben még az is elhangzott, hogy a vajdasági magyar kalandvágyból megy ki.
Három családot kérdeztem meg arról, hogy ők hogyan élik meg a külföldi munkavállalást, milyen áldozatokkal járt ez, és milyen kihívásokkal kell számolnia annak, akinek a szülei külföldön vannak vagy éppen a gyerekei dolgoznak kint.
Kávé vagy ebéd? Hogyan élnek az egyetemisták Vajdaságban?
Az itteni élet havonta 1800 dinárba került az első évben, a második évtől már 2800 dinárt kell fizetni. A vizsgák ára is megemelkedett, az állami költségen tanulóknak eddig 200 dinár volt, most 300. Egy ebéd a menzán 120 dinárba kerül, de nekem megéri, mert manapság egy szendvics is többe kerül, és az mégsem főtt étel. Kávézókba se járunk gyakran, mert meg kell gondolni, hogyan osszuk be a pénzünket, hiszen minden megdrágult. Szerintem Újvidéken nem éri meg lakásban élni, az nagyon sokba kerül egy egyetemistának. Sokat gondolok arra, hogy jó lenne dolgozni, de az órarendem miatt nem igazán tudom ezt megszervezni. Ami a bulikat illeti, inkább itthon, a környező falvakban élünk a lehetőséggel, esetleg azokon veszünk részt, amit a Vajdasági Magyar Diákszövetség szervez. Egy újvidéki szórakozóhelyen mélyen bele kell nyúlni a zsebbe…
Két szentmihályi fiatal lány, Gulyás Viktória és Gulyás Orsolya mesélt az egyetemista életről, a lehetőségekről és a mindennapokról.
Választás előtt a szülők és a diákok
A kampány eszközei igen változatosak: nyilvános megjelenések során, főképp a közösségi oldalakon eluralkodnak a gyakran túlzó, a saját vélt vagy valós teljesítményeket felnagyító, esetenként a jó ízlés és a tárgyilagosság határait felrúgó bejegyzések, információk. Ezek mögé jól beazonosítható politikai struktúrák sorakoznak fel nem titkoltan pártfogó szándékkal. Suba alatt, kisvárosi „mendemondák” szintjén ugyanakkor nem ritkán durva lejárató kampányt folytatnak a „konkurens” iskolák ellen, ahonnan a diákok elcsábítását remélik. E lejáratás olykor az ott dolgozók személyét sem kíméli, különösen az elsősöket fogadó tanítónőket.
Valóban boldog új évet!
Hamarosan azonban sor került a „családi cívódásokra”, neves és kevésbé neves vagy névtelen emberek, írók, értelmiségiek, polgárok kiközösítésére, megfenyítésére. A VMSZ nagy hatalomra, sok pénzre tett szert, a kormányzás pedig a párthű funkcionáriusok kezében összpontosult. Már nem a „nagy családi kör” – mi mind, vajdaságiak –, hanem „a kis család” érdekei és szándékai kerültek előtérbe. Pásztor István, Pásztor Bálint és Lovas Ildikó egy kis családot és érdekközösséget alkotnak, és megkaparintottak minden olyan eszközt, amellyel a Vajdaság sorsát kormányozni, irányítani, a polgárokat befolyásolni lehet.
Párbeszéd az aranyhídon
Több évtizeddel ezelőtt, amikor az akkori Jugoszlávia és a szintén akkori Magyar Népköztársaság között javultak a kapcsolatok, meglendült a kereskedelmi árucsere-forgalom, az ottani szerbekről és az itteni magyarokról a politikusok kijelentették, hogy ezek a...
Bagoly mondja…
Persze, a barikádok két oldaláról nem valódi golyók, hanem mérgezett nyilaknak is tekinthető sértegetések záporoztak az ellenségre. Olyan hangnemben ócsárolták egymást, hogy az élő adást figyelemmel kísérők inkább érezhették magukat valamelyik balkáni bicskahajigatóban, semmint az egyébként nem kis pátosszal Tisztelt Háznak nevezett épület nagytermében.
„Tolvajok, töketlenek, betegek…” – harsogták a népet képviselők. Őket hallgatva az emberben akaratlanul is felmerül a kérdés, hogyha ők képezik az ország lakosságának a krémjét, vagyis a politikai, emberi és erkölcsi felső kétszázat, vajon milyenek az alattvalók? Ennél is rosszabbak, kulturálatlanabbak, primitívebbek? Azt hiszem ezt a megállapítást igen sokan kikérnék maguknak. Joggal. Ezzel szemben azonban él a szólásmondás, hogy minden népnek olyan vezére(i) van(nak), amilyen(eke)t megérdemel.
Télvíz idején meleg fürdő
Az itthoni mesék meg arról szóltak, hogy hányszor forrt föl a víz térségünk népautójában, a Fityóban, amíg leértek vele a „mi” tengerünkre, ahol a szállodákban ugyan „a pénzes németek” szálltak meg akkoriban is, de „úgysem akartunk oda menni, mi a szabadságot szeretjük”: jó nekünk a kemping. A „rendes anyák” meg úgyis imádnak főzni – el nem mulasztanák a családról való efféle gondoskodást nyaralás alkalmával sem. Hatalmas élelmiszerraktárral pöfögtek hát az autók Bosznia-Hercegovina hegyein át, lefelé a tengerre. Már akinek volt autója, mert a hetvenes években még igen keveseknek volt, miként síelni is csak a lakosság (az akkori elvtársak és elvtárnők) egy szűk rétege járt. Na, igen, volt vállalati és iskolai üdültetés. A szülők egy része ezzel el is intézte az ügyet: a jó bizonyítványért cserébe két-három évente elmehettünk a tengerre vagy a hegyekbe.