Háború a közelben
A háború kitörését követően számos hazai középiskolában vezető téma lett az ukrajnai helyzet. Sok diáknak kialakult álláspontja van a kérdésben, és többnyire Oroszország oldalán állnak.
Az orosz propaganda veleje
A műsorvezetőnek az arca sem rezdült, nyugodtan olvasott tovább, a vezérlőben ülő kolléga azonban résen volt, azonnal képet váltott. De a kárt csak kisebbíteni lehetett, jóvátenni már nem: oroszok millióihoz jutott el az üzenet öt másodperc alatt. Öt másodpercig volt olvasható a Pervij Kanalon az igazság arról, amit Oroszországban csak „különleges katonai műveletnek” szabad nevezni, s amit a világ nagyobbik fele egyszerűen ukrajnai háborúnak nevez.
Vataščin Péter: A választások mezején tévölögve
Hogy a most regnáló Fideszbe és Szerb Haladó Pártba, illetve szatelitszervezeteikbe rugdosunk végső elkeseredésünkben, az nem egy meglepő dolog. Ez magától értetődik, hiszen az erőforrásokba, kulturális mintákba és értékrendszerekbe és a politikai rendszer hiányosságaiba ördögi ügyességgel injekciózták bele hatalmi vegyületeiket – olyannyira hatásosan, hogy aligha fog véget érni e kísérletezésük április elején. Ám illúziónk ne legyen. Példának okáért a Magyar Szocialista Párt, illetve a Demokrata Párt is jócskán adta tanújelét egynek s másnak dicstelen összeomlásuk előtt.
Burány Katalin: Jóval többen vagyunk
Európa nemrég arra eszmélt, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, és ez már nincs is olyan messze sem Közép-Európától, sem a Balkántól, hogy ne érintene minden hétköznapi embert valamilyen módon, ne lenne legalább véleménye. A háború pszichológiája annál erősebben érvényesül, minél közelebb zajlik a fegyveres konfliktus. A társadalmi traumáknak éppen az a jellegzetességük, hogy nehezen hisszük el, hogy megtörténhetnek, és nem készülünk fel rájuk.
Szülőnek lenni
Ha első nekifutásra jóleső érzésként éltük is meg, hogy végre huzamosabb időt együtt lehet a család, hamar kiderült, hogy ez „természetellenes” állapot.
„Minden, amit létrehoztunk, szétfoszlott” Dr. Várady Tibor az Újvidéki Egyetem Jogi Kara magyar oktatásának létrehozásáról, a virágkorról, megszűnésről
A jogászoknak mindig komoly szerepe volt a vajdasági magyar közéletben, és vannak dolgok, amelyeknél leginkább a jogi érvelés segít. Az első alapvető dolog a jogi érvelésben, hogy az érveket a döntéshozó felé kell irányítani és formálni, nem az ügyfél felé. Mindenkire szükség van magyar közösségünkben: orvosokra, kereskedőkre, újságírókra, tisztviselőkre, másokra is. Jogászokra is szükség lenne, nagyon fontosnak tartanám, hogy ez megoldódjon.
Senki milliói
Egyelőre nem tudni, miért, de alig egy hónappal az általános választások megtartása és mindössze néhány nappal az államelnökre való szavazás kiírása előtt mindjárt két pénzügyi csontváz dőlt ki a szekrényből. A korrupcióval foglalkozó nemzetközi oknyomozó újságíró...
Mengyán Pletikosić Ildikó: A gyermekeink és a kampány
Arra is volt példa, hogy a művelődési egyesület iskolaidőben kéri ki a diákokat, hogy azok fellépjenek kampányrendezvényen. És ilyen esetben sem láttam a szülők reakcióját. Ki szeret szembemenni a saját közösségével? Inkább nyel egyet (vagy inkább többet) és megy tovább. Sajnos túl sokat nyelünk és nagyon káros következményei vannak.
Megkésett nőnapi jegyzet
A mindenre éberen figyelő állam „felismerte”: a pedagógusok megajándékozása a szerbiai korrupció egyik „melegágya” lehet, úgyhogy egy percig sem tétlenkedett: jogszabályba foglalta, hogy ajándékot elfogadni elvileg tilos, az intézmények kötelesek külön szabályokkal rendezni a kérdést.
Radics Viktória: Dávid és Góliát
Nem választhatjuk azt a megoldást, hogy ignoráljuk, ami a nem is oly távoli Ukrajnában történik. Embertársaink élete forog kockán, vagy hunyt ki. Az empátia a második természetünk, ha humánus emberek vagyunk. Muszáj gondolnunk azokra a családokra, akik elvesztették az otthonukat, akárha az életüket. A születés véletlenje folytán bármelyikünk lakhatna egy kijevi épület ötödik emeletén, mely most lángokban áll.








