A házasság hete
Szerbiában az utóbbi három évben (éves statisztikai összegzés egyelőre csak 2018–2020-ra érhető el) a válással végződött házasságkötések aránya 28–39 százalék között mozog. A legmagasabb érték a járvány okozta kijárási és egyéb korlátozások idejére, 2019-re esik. A vajdasági kimutatások ennél is aggasztóbbak: 32–41 százalék között vannak. Talán biztató, hogy 2019-hez képes csökkenő tendenciával olyannyira, hogy 2021 novemberéig országosan 25 százalék, Vajdaságban 30 százalékot mutatnak.
Egy vakvágányra terelődött világ
Nem tudom, jól gondolom-e, de az a tény, hogy Magyarország jelenlegi vezetése nem mindenben tapsikol a „Nagy Testvér” döntéseinek, úgy vélem kihatott a bizottsági döntésre. Egy díj hitelt érdemlő odaítélésének esetében csak a végeredmény számíthat, nem az, hogy a tudományos kutatás résztvevője, netán, éppen egy olyan nemzethez tartozik, melynek politikusai „kilógnak a sorból”.
Tavaszi kikelet helyett a választási frász
„Az emberek addig hűségesek, amíg az előnyösebb” – mondja Julian Assange újságíró, a WikiLeaks főszerkesztője a róla szóló filmben. Elgondolkodhatunk a politikai hűségről. Választási időszakban vagyunk. Mint általában. Ne várják tőlem, hogy ilyenkor a tavaszi...
Eleven kísértetek
Arról beszélt nekem, hogy őszintén sajnálja a magyar áldozatokat, de a dögtemetőnél emelt emlékművet nem ők kapták, hanem a magyar fasiszták. Ez csak egy példa, ám világosan jelzi, hogy mennyire tehetetlen lehet a politika a társadalomban tenyésző s ott gyökeret vert különféle álláspontokkal szemben. Vajon érdemes-e erőltetni egy újabb lépést, amíg az ellenzők egy kritikus része ennyire nem érti a másik oldalt?
A mi kutyánk kölyke?
A vajdasági magyar nyelvű oktatás érdekes adaléka lehet még, hogy a többségi nemzet tanulói nem nagyon kapnak intőt, buknak, hat tantárgyból általános iskolában meg végképp nem. Hogy okosabbak lennének? Nem hinném. Hogy a tanáraik más pedagógiai felkészítésben részesültek? Korántsem. De tudják, mit jelent a mi kutyánk kölyke mondás.
Folytatni kell a nyugdíjreformot!
A nyugdíjasok számának csökkenésével párhuzamosan a nyugdíjak aránya is csökkent az átlagkeresethez viszonyítva. 2012 elején az átlagnyugdíj az átlagkereset mintegy 60 százalékának felelt meg, de a bérek növekedésével az év végére ez az arány mintegy 57 százalékra csökkent. Tavaly októberben az átlagnyugdíj az átlagkereset 45,54 százalékát érte el, de az év végére, tekintettel arra, hogy a decemberi fizetések valamivel magasabbak voltak (69.136 dinár), a nyugdíjak pedig nem változtak, a legidősebbek jövedelme már csak 42,48 százaléka az átlagkeresetnek.
Halmozott ünneplés
Éljen a vakáció! Lehetőleg minél gyakrabban és minél tovább. A tanév elején, közepén és végén, meg bármikor, de ha egy mód van rá, lehetőleg állami és/vagy vallási ünneppel, továbbá a megelőző és követő hétvégével egybekötve. Így lehet kétnapos ünnepből kilencnapos vakációt gyártani. És még mondja valaki, hogy nem vagyunk kreatív nemzet!
A választási kampány sportszabályai
És akkor most megint, még egyszer tisztázzuk le: demokratikus országokban parlamenti választásokat azért tartanak, hogy a polgárok eldönthessék, kire szeretnék bízni az állam vezetését a következő négy évben. Demokratikus országokban a parlamenti választásokon joga van részt venni minden bejegyzett pártnak, ha teljesíti a jogszabályi elvárásokat. És demokratikus országokban teljesen legitim, törvényes dolog, ha időnként a polgárok nem az éppen uralkodó pártot szavazzák ismét hatalomba.
Valaki jól jár
Arról azonban nem szól a fáma, hogy a több mint ötmilliárd dollárból mennyi jutott a termelőknek. Közismert tény ugyanis, hogy a kivitelen és a behozatalon igen szépen lehet keresni. Az is nyílt titok, hogy nem a gyárak, illetve a szövetkezetek szállítják a határon túlra az árut, hanem léteznek felvásárlók, közvetítők, nagykereskedők, kiviteli cégek…
Aki zsigerből elutasítja a fekete/fehér kínálta kettőséget „Amikor indokolt volt, akkor Pásztor Istvánt meg Lovas Ildikót is bíráltam, viszont amikor meg valami jót találtak ki, azt is megírtam”
Szögi Csaba: Fél kettőkor ülünk az online operatíván, kezdünk a Tiszavidékkel, és megkérdezem, hogy ebben a pillanatban tényleg ez a legfontosabb problémánk, vagy csak próbáljuk terelni a szót a Tanyaszínház-botrányról.









