Amikor december 20-án az 1801/2016-os magyar kormányhatározatból kiderült, hogy az Orbán-kormány 3 milliárd forinttal (10 millió euró) támogatja a Délvidéki Sport Akadémiát, több magyarországi újság is szerette volna megtudni, pontosan melyik klub kapja ezt a pénzt. Próbálkozásaik sikertelenül jártak, ugyanis az interneten egy árva szót sem találni a Délvidéki Sport Akadémiáról. Ezen azonban nem kell csodálkozni, mivel ilyen nevű akadémia még nincs Vajdaságban. De mindenki nyugodjon meg, mert: lesz! A 3 milliárd forintot a III. ligában szereplő topolyai TSC kapja, amelynek az elnöke Zsemberi János, a helyi Sat-trakt vállalat igazgatója, nem mellékesen a topolyai városi tanács tagja is. Nem kell 130-as IQ hozzá, hogy valaki kitalálja: Zsemberi természetesen a Vajdasági Magyar Szövetség tagja. A magyarországi beruházásról Zsemberi János a topolyai képviselő testület idei utolsó ülésén beszélt, ahol többek között elmondta, hogy:

A magyar kormány sportfejlesztési stratégiájával összhangban, valamint a topolyai TSC labdarúgóinak kiemelkedő teljesítményét figyelembe véve Magyarország 2 és 3 millió euró közötti értékben támogatja egy labdarúgó-akadémia létrehozását Topolyán. A projekt keretében megvásárolnának egy több hektáros községi tulajdonban lévő telket, ahol négy labdarúgópályát alakítanának ki, s egy stadion kiépítése a távlati tervek között szerepel.

Zsemberi szerint a tény, hogy a magyarországi döntéshozók éppen Topolya mellett döntöttek, elsősorban az egyesületben folyó magas színvonalú munkának és az ott tapasztalható professzionális hozzáállásnak köszönhető. Meglátása szerint Topolya ezzel egy regionális jelleggel bíró sportközponttá válik majd. Mindez egyben a két ország, Szerbia és Magyarország labdarúgó-szövetségei kiváló együttműködésének is köszönhető.

Kérdés van? Kettő lenne: hogy lesz a 10 millió eurós támogatásból 2-3 millió? Mi történik a pénzzel útközben? Kíváncsian várjuk a következő napok történéseit, bejelentéseit, amikor bizonyára a magyarországi politikusok és a VMSZ képviselői is elkezdik magyarázni, nekik milyen információik vannak a 7-8 millió euró eltűnésével kapcsolatban…