A Nova srpska politička misao (NSPM) legfrissebb, március végi felmérése alapján nagy a valószínűsége annak, hogy az elnökválasztásnak lesz második fordulója – közölte Đorđe Vukadinović a kutatás egyik vezetője. Hozzátette, nehéz megbízható válaszokat kapni elsősorban azért, mert sokan a megfélemlítés miatt nem hajlandóak őszinte választ adni. Ennek ellenére is, a legutóbbi felmérésük eredményei alapján a teljes médiadominanciát élvező és az állami erőforrásokra támaszkodó Aleksandar Vučić népszerűsége 44,7 százalék, őt követik szinte holtversenyben Vuk Jeremić és Saša Janković 9 százalék körüli eredménnyel, Ljubiša Preletačević – Beli itt 6,4 százalékon áll, Vojislav Šešeljre 5,7 százalék szavazna, a többiek pedig öt százalék alatt állnak.
Vukadinović szerint senkit se tévesszen meg a látszat, a választások korántsem lefutott történet, ugyanis a megkérdezettek majdnem egyötöde, 18,5 százalék még nem döntötte el vagy nem hajlandó elárulni, hogy kire fog szavazni. Ha ezeket a szavazatokat arányosan osztanánk el, akkor Vučić 55 százalékot szerezne, de nyilván nem a haladó szavazók azok, akik titkolóznak. A felmérés akkor készült, amikor Beli körül forrt a levegő, ennek köszönhető magas népszerűsége, ugyanis megmozgatta a fiatalokat.
A NSPM szerint Vučić győzelmét az ingathatja meg, ha sikerül néhány százezer új szavazót megszólítani és elérni, hogy szavazzanak. Beli megjelenése egy ilyen tényező volt, mint ahogy a Nataša Jeremić körüli viharnak is volt ilyen befolyásoló ereje.