Tiltakozás a diktatúra ellen – ezzel a megjelöléssel folytatódtak kedden a demonstrációk Szerbia több városában is Aleksandar Vučić vasárnapi győzelme miatt az elnökválasztáson. A megmozdulás Belgrádban négy órán át tartott.
A tüntetések javarészt a Facebookon szerveződtek, s a legtöbb esetben nem is ismert, hogy kik voltak a szervezők. Hivatalosan a rendezvényeken sem szólalt fel senki egyik szervezet nevében sem.
Belgrádban a tüntetés a képviselőház épülete előtt kezdődött délután hat órakor, és tízig tartott. Az összegyűltek„Av, av, av!” (Vau, vau, vau!), „Lopovi, lopovi!” (Tolvajok, tolvajok!) és „Vučiću pederu!” (Vučić, te buzi!), „Vučiću – Vuline!”, „Nećemo sendviče!” (Nem kérünk szendvicset) felkiáltásokat skandáltak. A megmozduláson jelen voltak a korábbi tüntetésekről ismert dobosok is. A demonstrálók alkalmi feliratokkal ellátott matricákat ragasztottak magukra: „Puko si” (Megbuktál) és „Protiv nenormalnog” (Az amoralitás ellen) szöveggel. A transzparenseken az állt: „Dole laži” (Le a hazugságokkal!), „Lopove, pokrao si izbore” (Tolvaj vagy, elcsaltad a választást!), „đAVo” (Ördög) és „U ćošak” (A sarokba!).
Szabadkán nagyjából ezren gyűltek össze, erről a megmozdulásról a Szabad Magyar Szó élőben tudósított Facebook-oldalán. Az élő adás felvételét megtekinthetik korábbi anyagunkban:
Élő közvetítésünk a szabadkai tüntetésről (FRISSÍTVE)
A tüntetés véget ért. Élő közvetítésünk felvételeit az alábbiakban érhetik el olvasóink. *** A Szabad Magyar Szó Facebook-oldalán élő közvetítést követhetnek olvasóink a szabadkai tüntetésről. A közvetítést itt érhetik el: Korábbi események: Közvetítésünk első részét pedig itt nézhetik vissza:
Vranjéban a Staniša Stošić téren nagyjából ötvenen gyűltek össze, főként fiatalok. Dél-Szerbiában Leskovacon és Vlasotincében tartottak tüntetéseket a diktatúra ellen.
Saša Janković, az elnökválasztás második helyen végzett jelöltje, valamint Boško Obradović, Luka Maksimović (Ljubiša Preletačević Beli) és a Demokrata Párt is közleményt adott ki, amelyben támogatásáról biztosította a tüntetéseket, és mindenkit arra szólított, hogy őrizze meg a higgadtságát, és kérte, hogy a demonstrációk maradjanak békések.
Aleksandar Vučić miniszterelnök úgy kommentálta az eseményeket, hogy Szerbiában mindenkinek joga van ahhoz, hogy demonstráljon, aki elégedetlen a választási eredményekkel, mindaddig, amíg a tiltakozó megmozdulások békések maradnak.
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége a kedden kiadott közleményében úgy értékelte, hogy a vasárnapi elnökválasztáson megszerzett szavazatokkal a hatalmi koalíciónak – amelynek része a Vajdasági Magyar Szövetség is – egy év alatt a Vajdaságban megszerzett negyvenhatezer voksot sikerült huszonötezer alá vinni. „A közös magyar jelölt elmaradása, a végtelen nyomulás egy népszerűtlen szerb jelölttel, a folyamatos zsarolások, nyomásgyakorlások, az otthoni és munkahelyi zaklatások, a szavazóhelyre való fuvarozás, telefonálgatások azt idézték elő, hogy a délvidéki magyarok nagy hányada otthon maradt” – írta közleményében a párt.
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének állásfoglalását ismertető korábbi cikkünket itt találhatják meg olvasóink:
„A vég kezdetét jelenti Vučić győzelme”
„Kívülről nézve, azt lehetne mondani, hogy Aleksandar Vučić sima győzelmet aratott. Hogy ez nem így van, azt ő is tudja, mert elég savanyúra sikeredett a győzelmi mosolya” – írta a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége. A párt úgy fogalmaz, hogy Szerbia többpárti történetében egy elnökválasztáson sem volt még ilyen alacsony a részvételi arány, mint most, mindössze ötvennégy százalékos.
A párt mindezek felett hangsúlyozta még azt is, hogy tagságának tapasztalatai szerint a VMDK és a Magyar Mozgalom által támogatott jelölt, Saša Janković több magyar szavazatot tudhat magáénak, mint egy évvel ezelőtt a két szervezet összefogása – írta keddi közleményében a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége.
Az elnökválasztás harmadik helyezettje, Luka Maksimović, alias Ljubiša Preletačević Beli kijelentette, hogy attól tart, hogy „valaki” kihasználja majd a szerbiai képviselőház előtt tiltakozó fiatalokat a saját, személyes érdekei érdekében. „Senkinek sem tilthatom meg, hogy részt vegyen a demonstráción, mindenkinek ki kell fejeznie a véleményét, de attól tartok, hogy valaki ki akarja használni a fiatalokat a saját, és a pártja érdekében” – írta Beli a Facebook-profilján.
Olvassa el a témával foglalkozó másik cikkünket is:
Szabadka is megmozdult, több mint ezren tüntettek
Belgrád, Niš, Újvidék és több más szerbiai város példáját követve Szabadkán is megszervezték kedden este a diktatúra ellen meghirdetett tüntetést, amelyen legalább 1500, többségében huszonéves, fiatal jelent meg. Ők voltak a rendezvény hangadói, mozgatórugói, energiájukkal, kiállásukkal olyannyira megmozgatták az embereket, hogy a tömeg az este folyamán a többszörösére nőtt.