A Hágai Nemzetközi Törvényszék talán legfontosabb ítélethirdetését Bosznia-Hercegovinában is élénk figyelem kísérte. Volt, aki otthon követte a hágai történéseket, mások csoportokba gyűlve kísérték figyelemmel az eseményeket nyilvános helyen. A srebrenicai népirtás (mert már mondhatjuk, hogy népirtás volt, ami ott történt) áldozatainak hozzátartozói szeretteik földi maradványai közelében, a Potočari Emlékközpontban gyűltek össze meghallgatni az ítéletet.

Az emberek már szerdán reggel fél kilenc körül gyülekezni kezdtek az Emlékközpontban: a helyiek mellett szép számban voltak jelen külföldi tévéstábok is, hogy élőben hallgassák meg együtt a Ratko Mladić ügyében hozott ítéletet. A Hágai Nemzetközi Törvényszéken zajló történéseket az Emlékközpont egyik objektumában kivetítőkön lehetett követni. A közönség soraiban jelen voltak az érdeklődők és az érintettek is, olyanok, akik a srebrenicai népirtásban vesztették el szeretteiket.

http://https://www.youtube.com/watch?v=J3o1ja9XfMg&feature=youtu.be

A bírói tanács indoklását a hallgatóság meglehetősen nyugodtan fogadta, s az igencsak elnyúlt szünetet is higgadtan vette tudomásul. Az ítélethirdetés pillanatában, amikor az elnöklő kimondta, hogy a vádlott nem bűnös a több boszniai községben történt népirtás vádjában, elégedetlen hangok hallatszottak, de amint hallották, hogy a többi tíz vádpontban elmarasztalták az egykori tábornokot, megnyugodtak, majd tapsviharban törtek ki. Düh csak akkor volt tapasztalható, amikor Mladić kiabálni kezdett a tárgyalóteremben: szidalmazták a vádlottat, kezüket rázták a monitorok felé.

A Szabad Magyar Szó tudósítója egy idős hölgy mellett ült, aki a férjét vesztette el a srebrenicai népirtásban. Amikor meghallotta az ítéletet, kezét a szívére szorítva mondta, hogy számára ez hihetetlen megkönnyebbülést jelent, ez után az ítélet után könnyebben folytatja az életét.

Mladen Grujičić, Srebrenica első szerb polgármestere, aki néhány hónapja áll a városka élén, tudósítónknak azt mondta: a Hágai Nemzetközi Törvényszék „szerbellenes, hiszen ítéletei alapján csak a szerb fél hibáztatható a háborús történésekért”. „Nem történt itt semmiféle igazságtétel; erre az ítéletre számítani lehetett, de nem azért, mert Ratko Mladić bűnei bizonyítást nyertek a tárgyalás folyamán, hanem azért, mert az ítéletet is előre megírták már” – mondta Grujičić.

Marinko Sekulić, a srebrenicai rádió főszerkesztője, vegyes házasságban él, felesége bosnyák, ő maga szerb. Mindketten vesztettek el hozzátartozókat a háború idején. Sekulić meglátása szerint a mód, ahogyan a Hágai Nemzetközi Törvényszék működött, nem volt alkalmas arra, hogy elősegítse a megbékélést a térségben: „A nürnbergi perben a bírák a II. világháborút követően két év alatt jutottak el az ítélethirdetésekig. A Hágai Nemzetközi Törvényszéknek 22 évre volt szüksége az utolsó ítélet kihirdetésére. Az eltelt években a tárgyalások, ítélethozatalok csak újra meg újra feltépték a régi sebeket, lezárásról, megoldásról szó sem lehetett” – mondta.

Néhány napig még téma lesz az ítélet, aztán megy minden tovább, mondja a főszerkesztő, mutatva a kihalt és leépült városra, ahonnan a fiatalok elmennek, perspektíva sem a szerbek,  sem bosnyákok számára nincs.