A sajátja mellett további 150 ember „beismerését” adta át Saša Janković a Szabad Polgárok Mozgalmának elnöke a Belügyminisztérium iktatójában, akik azt vallották, ők szervezték a diktatúra ellenes tüntetéssorozatot. Janković ezzel azokat a fiatalokat szándékozik megmenteni, akiket a rendőrség beidézett, mint a tüntetések szervezőit.

Kijelentette, ez csak az első csoportja a vallomásoknak, amelyeket azért adnak át, hogy ezzel elejét vegyék további fiatalok beidézésének. Eddig négy egyetemi hallgató: Pavle Terzić, Gavrilo Vučetić, Tijana Hegić és Vladimir Perić ellen tett a rendőrség bűnvádi feljelentést. Szerinte nem volt még olyan hatalom Szerbiában, amely ennyire megvetette és átverte volna saját népét és amely ennyire tartott volna a polgároktól, különösen a fiatal, iskolázott emberektől. Az illetékesek nem tudják elvégezni a munkájukat, ezért ezt megtették helyettük ők, tette hozzá. Amennyiben ennek alapján börtönbe kell menni, akkor börtönbe mennek, mondta.

Janković vallomásában megadta címét, személyi igazolványa számát és kijelentette, Soros Györggyel és Ramush Haradinajjal közösen szervezte a megmozdulásokat egyik párt titkos lehallgató helyiségében.

Nebojša Stefanović az egyetemi hallgatók feljelentése alkalmával azt mondta, arra gyanakszik, hogy a tüntetéseket politikusok szervezték, akik magukra hagyták a fiatalokat.

Amíg az újságírók Jankovićra vártak a belügy épülete előtt, a rendőrök többször is figyelmeztették őket, hogy ne filmezzék az objektumot, ellenkező esetben büntetésre számíthatnak.