Még az FBI sem kellett hozzá, hogy leleplezzék Donald Trump elnöki képességét arra, hogy meghallgassa az embereket és emberségesen válaszoljon. Elég volt egy jó szemű „lesipuskás” fotóriporter jelenléte, hogy kiderüljön: Trump a legegyszerűbb „puskaügyi” kérdéseket sem képes fejből feltenni, sőt a legszimplább, legemberibb reakcióra is képtelen egy papírcetli (minő véletlen, hogy a suliban „puskának” hívtuk) nélkül – ha az elvárt viselkedés szembe megy mindennel, ami az ő egyénisége.

Mint arról beszámoltunk (ld. A puska-tusa és a közbeszéd tisztessége), az amerikai elnök szerdán a Fehér Házban fogadta a floridai iskolai tömeggyilkosság áldozatainak szüleit és a túlélő diákok meg tanárok egy csoportját.

A kandalló előtt, középen ücsörgő elnök láthatóan tiszteletet és megrendülést mímelve, „bölcsen” hallgatta a megrendítő beszámolókat, panaszokat és kérelmeket, sőt meg is ígérte, hogy most majd „nagyon erősek” lesznek az intézkedésekben, sőt azt is felvetette, hogy „az arra alkalmas vagy kiképzett tanárokat fel kell fegyverezni”.

Az Associated Press hírügynökség szemfüles fotósa (Carolyn Kaster) azonban megfigyelte és tökéletesen olvashatóan lefotózta a Trump kezében szorongatott emlékeztető cédulát (a „45″ számmal hímzett elnöki mandzsetták között), amely leleplezi Donald Trump valódi énjét. Még arra is szüksége van, hogy olyan egyszerű, kézenfekvő kérdésekből előre felkészítsék, valamint még a szükséges reakciót is előre rögzítsék, mint a következők (részletek az „elnöki puskából”):

„1. Mit szeretnél legjobban, hogy megtudjak arról, amit átéltél?
2. Milyen segítséget nyújthatunk mi ahhoz, hogy nagyobb biztonségban érezd magad?
[…]
5. Értelek.”

Értjük, elnök „úr”.

Trump és alelnöke Mike Pence jobbról a negyedik) a túlélők egy csoportojával a Fehér Házban, 2018. február 21. (Fotó: AP)

Trump és alelnöke Mike Pence jobbról a negyedik) a túlélők egy csoportojával a Fehér Házban, 2018. február 21. (Fotó: AP)