A mezőgazdasági termelők idén is négyezer dinár állami támogatást kapnak hektáronként, viszont egy hektár földterület után 1200 dinár vízlecsapolási illetéket kell fizetni.

A gazdák április 30-ig adhatják be az évente egyszer igényelhető támogatás iránti igényüket. A kérelemnek tartalmaznia kell az igénylő adatait, valamint azt, hogy az igénylő vállalkozó, vagy jogi személy. Fel kell tüntetni a vetésszerkezetbe kerülő növényi kultúrákat, azok területét, valamint a gazdaság földterületét is.

A Vajdaság Vizei Közvállalat közlése szerint a következő hetekben kézbesítik majd a vízlecsapolási illeték tavalyi évre, illetve 2018 első negyedévére vonatkozó végzéseket.

A közvállalat szerint a lecsapolási költségei évente mintegy 3 milliárd 650 millió dinárra rúgnak, és ennek csak egyharmadát fedezi az illetékből befolyt pénz.