A Szerbiai Belügyminisztérium tagjai együttműködve az illetékes ügyészséggel, az elmúlt két napban az Aurora akció során, amelynek a célja a bűnözés visszaszorítása volt, kétszázhetvenhét személyt tartóztattak le, mintegy harminc kilogramm kábítószert és nagyobb mennyiségű fegyvert foglaltak le.

A belügyminisztérium által kiadott közlemény szerint a rendőrség huszonöt kilogramm marihuánát, 254 gramm heroint, 720 gramm kokaint, 4,1 kilogramm amfetamint, 580 darab Extasy-tablettát foglalt le, valamint nagyobb mennyiségű, mintegy 70 kilogramm térfogatnövelő szert talált.

Az akció során 13,5 kilogramm robbanószert találtak, egy kiló lőport, hatvannyolc puskát, amelyek közül három automata, negyvenhat pisztolyt, öt revolvert, valamint 5694 darab, különböző kaliberű golyót.

A rendőrség az illetékes ügyészsége meghagyása, rendes eljárásban kétszázhetvenhét személy ellen tett bűnvádi feljelentést.

A közleményből kiderül az is, hogy az Aurora akció során 234 120 dinárt, 13 875 eurót foglalt le a rendőrség, és húsz lopott autót találtak meg.