A világranglista 106. helyén álló Györe László 6:4, 6:2-re nyert az olasz Raul Brancaccio ellen a Rómában hétfőn kezdődött 64 ezer euró összdíjazású challenger torna első fordulójában.

A zentai teniszező az első játszma elején kétszer is elveszítette az adogatójátékát, így az ismeretlen, szabadkártyás ellenfele 4:0-s előnyre tett szert. A tetemes hátrány egyáltalán nem zavarta meg Györét, aki sorozatban nyolc (!) játékot nyert, így az első szett 6:4 arányban lett az övé, s a második játszma elején is 2:0-s előnyre tett szert. A folytatásban Györe még kétszer nyerte el az olasz teniszező adogatójátékát, így magabiztosan 82 pernyi játék után 6:4, 6:2 arányban győzött, s bejutott a legjobb tizenhat közé.

A második helyen kiemelt Györe ellenfele a nyolcaddöntőben a bosnyák Tomislav Brkić (255. a világranglistán) lesz, aki az első fordulóban 6:1, 4:6, 6:0-ra győzte le a cseh Zdenek Kolart.

Györe az előző héten megismételte pályafutása eddigi legjobb teljesítményét, ugyanis bejutott az isztambuli, 250-es ATP-torna elődöntőjébe. Egy évvel korábban, Budapesten szintén a legjobb négy között volt. Az isztambuli eredményének köszönhetően a zentai teniszező négy helyet javított világranglistás helyezésén, így a 110. pozícióról a 106. helyre lépett előre.