Áll a magyar pusztában egymás mellett két bolt, és mindkettőnek ötször akkora a forgalma, mint egy Aldinak, olvasható a g7.hu portálon, amely azt is kiemeli: mialatt az olvasó elolvassa ennek a cikknek az első pár sorát, és eltelik egyetlen perc, a két említett üzlet közül az egyik magyar szupermarketben majdnem 28 ezer forintért adnak el élelmiszert és napi fogyasztási cikkeket. Valószínűleg ez Magyarország legnagyobb bevételű boltja, mert a nyitva tartás perceihez számolt átlagos 28 ezer forintot még a kiskereskedelem jelenlegi legjobban szervezett szereplői, a diszkontláncok sem tudják hozni.

A legfrissebb adatok szerint például az Aldinál az egy üzletre jutó éves árbevétel tavaly 1,29 milliárd forint volt. Ez a kérdéses bolt azonban kenterbe veri, 7,1 milliárdos 2017-es forgalmával. De ennél is van furcsább: az ország valószínűleg második legnagyobb forgalmú üzlete éppen ennek az elsőnek a közvetlen szomszédságában van. A második szupermarket tavaly 6,9 milliárd forintért adott el árut. És mindkettő a magyar pusztában áll, szántóföldek között.

A megfejtés az elhelyezkedésben van, a két egymás melletti szupermarket Tompa külterületén, a szerb határ közvetlen közelében található. Mindkettő a szerb vásárlókra lett kitalálva, akik az áfát vissza tudják igényelni a vásárlásaik után.

A portál emlékeztet, hogy a két csúcsra járatott bolt 13 kilométerre fekszik Szabadka központjától, a vajdasági város környezetében pedig összesen 150 ezren laknak.

A két cég szépen testvériesen megosztozik az összességében évi 14-16 milliárd forintos szerb határmenti kiskereskedelmi piacon, nyitvatartásuk is megegyezik, és a honlapjuk is annyira egyforma, hogy még a betűtípust sem állíttatták át a fejlesztésükkor. Ráadásul mindkét honlapot ugyanaz a zombori szerb férfi jegyezte be és adminisztrálja.