Hat aranyérem, öt ezüst és négy bronz akadt a magyarok lapátjára hétvégén Belgrádban az Európa-bajnokságon. Kajak-kenu EB-nek adott otthont a szerbiai főváros. A magyarok az éremtáblázat élén állnak.

Három aranyérem, öt magyar EB érem csak az 500-as távon jött össze. Kozák Danuta kajak egyesben, a Balla-Takács kenu párosban nyert, a harmadik aranyat a Mozgi-Somorácz kajak páros 500-as versenyében szerezték meg a magyarok.

Az első döntős napon, szombaton egy győzelmet aratott Hüttner Csaba szövetségi kapitány válogatottja, az 500 méteres női kajaknégyes – Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky Erika és Bodonyi Dóra. A két K-1 1000 méteres számban egyformán ezüstérmet szereztek a magyarok Kopasz Bálint és Takács Tamara révén, a Pupp Noémi, Csipes Tamara kajakos duó pedig harmadik lett ezen a távon.

A legrövidebb távon, 200 méteren egy-egy arany és ezüst, valamint két bronzérem volt a mérleg. Az első hely az utolsó döntőben, női C-2-ben született az 500-on is győztes Balla, Takács Kincső duónak köszönhetően. Kozák két arany után ezen a távon ezüstérmes lett egyesben, Balla pedig – ugyancsak egyesben – egy bronzzal gazdagodott. Harmadik lett a címvédőként vízre szállt Balaska Márk, Birkás Balázs kajakos duó is.

A záró 5000 méteres versenyekben a kajakos Takács Tamara nyert, a kenus Lakatos Zsanett pedig a második helyen ért célba.

A paraversenyzők közül az KL3-as kategóriában ezüstöt nyert Suba Róbert.

(Szabad Magyar Szó/MTI)

Nyitóképünkön: A győztes Takács Tamara (b), a második helyezett, francia Sarah Troel (k) és a bronzérmes belga Hermien Peters a női kajak egyesek 5000 méteres döntőjének eredményhirdetésén a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon 2018. június 10-én. (Fotó: Kovács Tamás, MTI)