Kellett egy biztos kapaszkodó, hogy visszataláljak önmagamhoz

A noszai domb tetején – amit a helyiek Högynek hívnak – található a világ legöregebb kadarkaültetvénye, amit 1880-ban az Óvári család telepített. A sík, „palacsinta”-földön a nagyjából 125-130 méteres tengerszint feletti magasság már „högy”-nek számít. Az ültetvényt most Maurer Oszkár hajdújárási borász műveli.

Az ezekről a tőkről származó szőlőből olyan finom bor készül, amely a közelmúltban bekerült a világ legjobb éttermébe. Maurer Oszkárral ennek kapcsán beszélgettünk a Högy tetején.

Mitől különleges ez az ültetvény?

– Ez egy löszös domb, ahol egy kis lepelhomok van. Az emberek tévesen mondják az itt termett borokra, hogy homoki borok. A felszínen valóban homok látható, de a szőlő gyökere nem homokban van, ugyanis a 20-30, esetleg 40-50 centi vastagságú homok alatt a talaj már lösz, vagy ahogyan a helyiek hívják, sárgaföld. Ez magas mésztartalmú – majdnem 20 százalékos – agyagos lösz. A szőlő gyökere ebben él. Ezeknek az öreg tőkéknek akár 20-30 méter mélységbe is leér a gyökérzetük.

Mely országokban kaphatóak a Maurer-borok?

– Összesen tizenegy országban, elsősorban nyugat-európai országokban. Nemrég Londonban volt egy sikeres borkóstoló turnénk, tavaly Skandináviában, idén pedig május ötödikén Koppenhágában tartunk egy borkóstolót és egy stockholmi is napirendre került. A londoni nagyon jól sikerült, egy Michelin-csillagos Fera nevű étterem – mely szintén a világ élvonalába tartozik – a szerémségi Furmintunkat vette fel a borlapjára. A boraink a világban legalább tíz olyan étteremben megtalálhatók, melyek 1-3 Michelin-csillaggal rendelkeznek. Csak Stockholmban tizenhárom étteremben kaphatók a boraink, és egy malmöiben is.

Hogyan kezdődött ez a több generáción átívelő családi vállalkozás?

– Dédapám Kecskeméten fejezte a kertészeti főiskolát 1916-ban, szőlész-borász végzettségű volt. Salzburgból, Ausztriából költöztek Bácskába valamikor a 18. században vagy a 19. század elején. Bácsfeketehegy mellett, Szeghegyen élt a család az ottani német közösség tagjaként, majd fölkerült a Dél-Alföldre, hiszen a századfordulón itt nagyon fellendült a szőlészet. A huszadik század elejétől, de már a tizenkilencedik században is robbanásszerűen beindultak a szőlőtelepítések. Ezt főleg a filoxéra, az Amerikából bejött szőlőgyökértetű segítette elő, hiszen itt a lepelhomok miatt a filoxéra nem tudott kár okozni. Ezért nagyon kellettek a szakemberek, emiatt itt vert gyökeret a család. A nagyapám és a bátyja is Palicson végeztek a vincellér iskolában, de anyai ágon a nagyszüleim is szőlőt műveltek itt, Királyhalmon. Feleségem oldaláról szintén, az ő dédapjáról azt tartották Hajdújáráson, hogy a faluban ő tud a legszebben metszeni. Én szőlészetet és gyümölcsészetet tanultam, a nagyobbik lányom pedig jelenleg Szabadkán tanul szőlészetet és borászatot.

A szocializmus alatt eltűntek a szőlőültetvények. Miért döntött úgy, hogy folytatja a családi hagyományt?

– 1991-ben vonultam be a hadseregbe, pont abban az őrületben, és csak 93-ban tértem haza. Megjárva a frontokat olyan lelkiállapotban kerültem haza, hogy azon dilemmáztam, hogy visszamenjek-e, mert nehezen tudtam ezzel a békével mit kezdeni. De a szívem a béke felé húzott, és felül is tudtam kerekedni azokon az érzelmeken, amelyek már majdnem állandósultak bennem. Egy olyan munkába akartam belefogni, ami biztos kapaszkodó, hogy visszataláljak önmagamhoz. De önmagamhoz a közösségen keresztül tudtam visszatalálni, és szerintem ez volt a legjobb döntés. Ami én vagyok, az a közösségünknek egy megnyilvánulása valaki személyében. A közösségi értékek, a hagyományok kulturális értéket képviselnek, és ennek a mi vidékünkön nagyon fontos eleme volt a szőlőművelés és a bortermelés. Ez egyszerre népművészet, szakma, foglalkozás és kultúra is, hiszen a szőlő és a bor, a borkultúra majdhogynem szakrális magasságokig tör, hiszen a bor mégiscsak Krisztus vére.

Amikor belekezdett a vállalkozásba, mennyi maradt a régi családi birtokból?

– Nem sokkal, csak egy pici kövidinka-ültetvénnyel tudtunk indulni Hajdújáráson. Szinte a nulláról kellett kezdeni a dolgokat. Nagyon sok családnak volt az a sorsa, ami a miénknek is, hogy 1945-ben elkobozták tőlük a tulajdont. Nagyapám nem akart integrálódni ebbe a rendszerbe. Ő tipikusan antikommunista volt, és végzett borász szakemberként megalázónak érezte volna, hogy elmenjen kapálni, ehelyett inkább szinte a csavargást választotta. Sok időnek kellett eltelni, mire a magántermelők újból bejegyzett vállalkozásként működhettek és legálisan értékesíthették a boraikat. Most, ha valaki felismeri, melyek azok az értékek, amelyeket őseinktől örököltünk, mi az, ami itt működött évszázadokon keresztül, és ha abban lát lehetőséget, vagy ki tudja aknázni, akkor azzal biztonságos jövőt tud teremteni a családja számára.

Hol találhatóak az ültetvényei?

– Őseink nem Szerémségben  szőlészkedtek, ámbár ott is volt Maurer nevű borász annak idején. Nem tudom, hogy rokonságban lehetett-e a karlócai bortermelő a mi családunkkal, de ennek nincs is jelentősége. Én a cserkészcsapatot vezettem a szórványvidéken, így kerültem kapcsolatba Szerémséggel. Aztán megirigyeltem azokat a jó termőhelyeket, és miután utánaolvastam a szerémi borvidék múltjának, látva azt, hogy a Hunyadiak és Mátyás király tulajdonában voltak a jó dűlők, valamint a magyar főnemesség is rendelkezett ott területekkel, és látva azt, hogy mily világhírű borokat adtak a szerémségi Tarcal-hegyi dűlők, úgy gondoltam, hogy a mi magyar szőlő- és borkultúránkat ott újjá kell éleszteni, ráépíteni ezekre a történelmi alapokra. Visszatelepítettük az ősi szőlőfajtákat a legjobb szerémségi dűlőkbe, főleg Karlóca város határába. Évszázados szünet után újból van szerémi zöld szőlőfajta. Visszatelepítettük a kadarkát, a mézesfehéret, a bakatort. Ezek a fajták jelen vannak a karlócai kutatóintézet fajtagyűjteményében néhány tőke erejéig, mint valaha hajdan ott őshonos szőlőfajták. Most már azért ezek a borok kereskedelmi forgalomban is kaphatók. Itt, Hajdújáráson, a noszai dombon és a környéken nem volt filoxéra a lepelhomok miatt, és itt megmaradtak a régen Szerémségből felhozott ősi szőlőfajták, így azokat innen telepítettük vissza. Fontosnak tartom elmondani, hogy Sagmeister Ernő kitartásának és munkájának köszönhetően jutott vissza ősi földjére a furmint fajta.

Idén alapították meg a Külhoni Magyar Borászok Egyesületét, melynek ön az elnöke. Mik a szervezet legfőbb céljai?

– Egy régi álmunk valósult meg. Régóta barátságban, együttműködésen állunk felvidéki, erdélyi, kárpátaljai, lendva-vidéki és még sorolhatnám, vagyis a határon túl tevékenykedő borász kollégákkal. Ez a barátság szakmai együttműködéssé nőtte ki magát. Időszerű volt, hogy ennek adjunk egy szervezeti keretet, és az együttesen meghatározott közösségi célok mentén elinduljon egy együtt gondolkodás, egy cselekvés, hogy azokon a borvidékeken, amelyeken szinte életjelet sem mutattak, de hajdan híresek voltak, azokon is elinduljon a szőlészet és borászat. Hangsúlyozzuk és fontosnak tartjuk, hogy a történelmi alapokra épüljenek vissza a borvidékek.

Megalakulásukkor aláírtak egy együttműködési megállapodást a magyar kormánnyal.

– A Schams Ferenc Kárpát-medencei szőlészeti és borászati rekonstrukciós munkatervet szakmailag jóváhagyta a földművelésügyi minisztérium. Ezt Gál Péter helyettes államtitkár néhány szükséges szakmai elemmel egészítette ki, és most a kormány jóváhagyására vár. Bízunk benne, hogy rövid időn belül meglesznek a szükséges anyagi források a magyar kormány részéről, amelyeknek köszönhetően a külhoni magyar borászok minden egyes régióban elkezdhetik olyan irányba is a munkát, hogy egy pici hátszéllel, egy picit a hangsúlyt az őshonos fajtáinkra fektetve és a minőségi bort megcélozva nagyobb sikert tudjanak elérni.

A Maurer Borászatot a Prosperitati Alapítvány is támogatásban részesítette.

– Igen. Ez kétségkívül az elmúlt tíz év délvidéki és magyarországi politikai együttműködésének a legnagyobb eredménye volt, nem lebecsülve a kulturális, oktatási és minden más területen elért eredményt sem. A kultúra és az oktatás megadja a keretet, hogy a magyarságunkban meg tudjunk maradni, a Prosperitati és egyéb más támogatásokon keresztül pedig arra teremtődik meg a lehetőség és az alap, hogy ne csak magyarságunkban tudjunk megmaradni, hanem itthon tudjunk maradni, magyarként az őseink földjén. Mi ennek köszönhetően tudtunk támrendszert vásárolni a szőlőkbe, valamint traktort, ezekkel nagyban növeltük a hatékonyságunkat.

Mennyire lokálpatrióta?

– Tizennégy évet éltünk Magyarországon. Nem háborús menekültként, hanem nekem a rendszerrel, a diktatúrával volt konfliktusom, ezért költöztünk át. Lányaink ott születtek, ott indultak iskolába, de 2010-ben hazahoztam a családomat, és itthon folytattuk a tevékenységünket. Tizennégy magyar családnak nyújtunk megélhetési lehetőséget. Miközben mindenki menekül innen, én az odaát született gyerekeimmel hazatértem, és próbálok kitartani a szülőföld és annak értékei mellett, és ebben jól érzem magam. Számomra a közösség fontos. Szerémségben felújítottuk a magyar művelődési házat, mindig is finanszíroztam a cserkészcsapatot. Éves szinten nagyjából ötezer euró értékben támogatunk közösségi célokat. De az ember élete akkor nyer igazán értelmet, ha az önmagán túlmutató dolgokért is képes áldozatokat hozni, ehhez viszont közösségben kell gondolkodni. A közösségért tenni az egyik legszebb dolog, ezen az úton pedig tovább fogunk haladni. Egy új projektbe akarok belefogni: a házunk melletti telken, Hajdújáráson a vasútállomással szemben egy Mária-kápolnát szeretnék építeni az Árpád-házi szentek üvegvitrázsával, ami kifejezetten egy engesztelő kápolna lesz. Ez összefügg Mindszenty bíboros útmutatásaival, ugyanis az engesztelő mozgalomban nem egy személy gyónja meg a saját bűneit, hanem a közösségben élő ember a közösségért imádkozik, és a közösség bűneivel is képes szembenézni. Ezért van szükség az engesztelő kápolnákra.

A világ legjobb éttermében is kapható a Mauer-kadarka

Maurer Oszkár 2015-ös Kadarka 1880 névre keresztelt bora bekerült a világ legjobb éttermébe, a koppenhágai Nomába. Hogyan történt ez?

– A magyarországi forgalmazónk hívta fel dániai kereskedőpartnerének a figyelmét – ahová ők magyar borokat adnak el –, hogy ilyen különlegesség is van a választékukban. Erre rácsodálkoztak, megkóstolták, és ezt a bort felkínálta a dániai kereskedő a Noma étteremnek, amelyet eddig háromszor választottak meg a világ legjobb éttermének. Nem azért került fel az étterem borlapjára, mert ez a világ legöregebb kadarkaültetvényének a termése – hiszen ez ott még nehezen kommunikálható, még a kadarka fajtája is ismeretlen az emberek számára – , hanem a bor minősége tette erre alkalmassá.

Nyitóképünkön Maurer Oszkár a világ legöregebb kadarkaültetvényén, a noszai domb tetején

Az interjú a Családi Kör hetilapban jelent meg.