Kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen a „Stop Soros” törvénycsomag miatt, illetve bírósági szakaszba lépett a menekültügyi szabályozás miatt korábban megindított jogsértési eljárás – jelentette az MTI az Európai Bizottságra hivatkozva.

Margarítisz Szkínász bizottsági szóvivő – az MTI egyszer az ő, másszor Mina Andreeva szájába adta a következő mondatokat – szerint egy hivatalos felszólító levelet küldtek a magyar kormánynak, és ezzel megindul az eljárás a júniusban elfogadott törvénycsomag és az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosítás ügyében, amelyet több szempontból is aggályosnak találtak a testület szakértői – írja az Index.

Az Európai Unió legfelsőbb ellenőrző és végrehajtó testületének értékelése szerint a jogszabálycsomag több EU-előírásba ütközik, ezért első lépésként felszólító levélben kér választ az aggodalmaira a magyar kormánytól. Az Európai Bizottság már az elfogadását követő napokban monitorozni kezdte a jogszabályt; Christian Wigand bizottsági szóvivő leszögezte:

Nem fordíthatunk hátat azoknak az értékeknek és elveknek, amelyekre Európa épült.

A brüsszeli testület ezzel párhuzamosan az Európai Bírósághoz fordult a magyar menekültügyi szabályozás ügyében, a harmadik szakaszba léptetve ezzel a 2015 végén kezdeményezett eljárást.

Mina Andreeva bizottsági szóvivő a bizottság indoklását ismertetve, azt mondta,  egyrészt

  • a menekültügyi kérelmekhez nyújtott segítség kriminalizálása és az egyéb korlátozó intézkedések csorbítják a menedékkérők jogát, hogy kommunikálhassanak az érintett nemzeti, nemzetközi és civil szervezetekkel, ami sérti a vonatkozó uniós irányelveket.
  • E törvény továbbá indokolatlanul korlátozza az uniós polgárok szabad mozgáshoz való jogát, és nem veszi kellőképp figyelembe az eljárási garanciákat, az érintettek jogait.
  • A menedékkérelmek elfogadhatatlanságára vonatkozó újabb indok bevezetése sérti a menekültügyi eljárásokról szóló uniós irányelvet, az EU alapjogi chartájával összeegyeztethetetlen módon korlátozza a menedékjogot.

A magyar hatóságoknak két hónap áll rendelkezésükre, hogy válaszoljanak a fenti kifogásokra. Ha nem érkezik válasz, vagy nem tekinthető kielégítőnek, akkor az Európai Bizottság dönthet úgy, hogy a jogsértési eljárás következő lépéseként úgynevezett indokolással ellátott véleményt küld Budapestnek. Ezt követően szükség esetén az Európai Bíróság elé vihetik az ügyet.

A tájékoztatás szerint Brüsszel figyelembe vette a Velencei Bizottság értékelését is. Az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete a törvénycsomag bizonyos rendelkezéseinek visszavonására szólított fel, rámutatva, hogy azok súlyosan akadályozzák a törvényesen működő civil szervezetek tevékenységét.

Az MTI a kormány indoklását ismertetve, azt írja, az újabb alaptörvény-módosítás célja, hogy megvédje Magyarország nemzeti szuverenitását és megtiltsa idegen népesség betelepítését az országba, a „Stop Soros” törvénycsomag pedig büntethetővé teszi az illegális bevándorlás elősegítését és szervezését.

A bizottság szerint a magyar szabályok bizonyos pontjai nincsenek összhangban a közösségi joggal, a hatóságok pedig máig nem orvosolták a problémákat. A testület egyebek mellett kifogásolja, hogy Magyarországon kizárólag a tranzitzónákon belül lehet menedékkérelmet benyújtani, s ezekben csak korlátozott számú személy számára és túlságosan hosszú várakozási idő után teszik lehetővé a hozzáférést a menekültügyi eljáráshoz. Emellett a nem megfelelő szabályozás miatt fennáll annak kockázata, hogy a bevándorlókat megfelelő biztosítékok nélkül küldik vissza, megszegve a visszaküldés tilalmának elvét.