Ismét képviselői kérdéssel fordult Boris Zec zentai ellenzéki képviselő, a Zenta a zentaiaké! frakció tagja Czeglédi Rudolf polgármesterhez, a közérdekű információk nyilvánosságára vonatkozó törvényre hivatkozva. Érdeklődésének tárgya ezúttal egy önkormányzati tulajdonban levő üzlethelyiség bérbe adásának körülményei és részletei voltak.

A július 12-i dátummal ellátott írásos polgármesteri válaszból kiderül, hogy a Fő tér 1. szám alatti üzlethelyiséget (volt Syrah borház) a VB WINE-CAPITAL kft. nevű zentai cég vette bérbe még évekkel ezelőtt, 2018. június 30-val bezárólag azonban 704 ezer dináros adósságot halmozott fel az önkormányzat felé. Az előzmények részletezéséből kiderül az is, hogy a Racer Pizzeria (a polgármesteri válasz szerint „a VB WINE-CAPITAL akkori neve”) is tartozott már az önkormányzatnak, ennek egy részét, 402 ezer dinárt azonban leírtak egy bíróságon kívüli megegyezés során 2014-ben. Kitér még a válasz egy bizonyos kovácsolt vasból készült kerítésre is, amelyet maga a bérlő épített be az üzlethelyiségbe, azzal, hogy cserébe a bérleti díjnak csak a felét fizeti, a május 7-én elvégzett helyszínelés során azonban az önkormányzat munkatársai megállapították és jegyzőkönyvbe vették, hogy a kerítés eltűnt, ezért azt javasolták az üzlethelyiségek bérbeadásában illetékes bizottságnak, hogy a helyiséget ne is vegyék át, amíg a kerítés nem kerül vissza. A bizottság egy héttel később úgy döntött, hogy az említett okok miatt javasolja az illetékeseknek a hatósági eljárás megindítását, július 2-án pedig az önkormányzat írásos figyelmeztetést küldött a bérlőnek, amelyben felszólítja, hogy 8 napon belül állítsa vissza az üzlethelyiségben a szerződésbe foglalt állapotokat.

Miután az adósság megfizettetésével kapcsolatban megfogalmazott és a bérlőnek elküldött több polgármesteri felszólító levél eredménytelennek bizonyult, Czeglédi Rudolf végül július 2-án meghozott döntésével utasította a községi jogvédőt, hogy kezdeményezze a bírósági eljárást.  Ugyanakkor a bérlőnek kiállított számlák utáni áfát az önkormányzat, törvényes kötelezettségeinek megfelelően, már kifizette.

Boris Zec szerint ez az egész történet csak egy újabb bizonyítéka annak, hogy Zenta polgármestere magatehetetlen, a község pénzeit pedig nem kezeli megfelelő módon:

Nem elég a polgármesteri tanácsadókra elköltött évi 6 millió dinár, most kiderült a pénztékozlás egy újabb formája is. Egyszerűen nem lehet nem felfigyelni a polgármesteri válasznak arra a részére, amelyből kiderül, hogy az önkormányzat már eleve leírta a bérlő adósságának egy részét, több mint 400 ezer dinárt. Úgy látszik, Zentán jó üzlet az önkormányzati tulajdonban levő üzlethelyiségeket bérbe venni, csak éppen jóban kell lenni a VMSZ-szel, vagy annak a holdudvarához kell tartozni. Ebben az esetben ugyanis százezreket lehet leírni az adósságból, ahelyett, hogy bírósági per lenne a dologból. Ráadásul, mint az a történet folytatásából kiderül, a bérlő ettől csak vérszemet kapott, és további, még annál is nagyobb adósságot halmozott fel.

A képviselő szerint ezt a gyanút csak tovább táplálják a dátumok, azaz az egyes események időzítése is.

Június 28-án tettem fel a kérdést a polgármesternek. A válaszból kiderül, hogy a polgármester július 2-án kezdeményezte a bírósági eljárást. A két esemény között csak 4 nap telt el. Felvetődik a költői, ámde jogos kérdés: mi van, ha esetleg nem kérdezek rá? Akkor további évek múltak volna el anélkül, hogy bíróságra adták volna az ügyet? És egyáltalán, miért vártak éveket ezzel a lépéssel? Több százezres, ha mindent összeadunk, közel milliós nagyságrendű a kár, és mivel kft.-ről van szó, kicsi az esélye annak, hogy ezt a pénzt végül sikerül behajtani.  Azt gondolom, hogy képviselőként kötelességem felhívni a figyelmet az ilyen visszásságokra, a zentai közvéleménynek pedig joga van tudnia a tétlenség okozta erkölcsi és anyagi károkról – nyilatkozta Boris Zec a Szabad Magyar Szónak.