Augusztus 10–12. között kerül megrendezésre Bugacon a magyarság fő törzsi gyűlése, a hun és türk tudatú népek legnagyobb találkozója.

2008-ban volt először Magyarországon a Kurultaj, így most tizedik születésnapját is ünnepli az immár hagyományossá vált összejövetel. A kárpát-medencei magyarság küldöttei és a turáni rokon nemzetek képviselői különböző versenyeken, kulturális programokon, előadásokon és kiállításokon mutatkoznak be a háromnapos rendezvényen.

A több mint száz hagyományőrző szervezet részvételével megvalósuló Kurultaj programjait szinte lehetetlen felsorolni, az íjászversenyektől kezdve a lovasbemutatókon át a tudományos előadásokig egymást érik az érdekességek. Folyamatosan jelen lesznek a kézművesek, tematikus kiállítások és a jurta falu. Minden éjszaka táncház várja a vendégeket.

A színpadon idén is láthatjuk, hallhatjuk Török Tillát és Testvéreit Délvidék képviseletében.

Török Tilla (k) és tetsvérei, Flóra (b), Ádám (j)

Török Tilla (k) és tetsvérei: Flóra (b) és Ádám (j)

A rendezvényre a belépés ingyenes, ha valaki jurtával érkezik és úgy kíván megszállni, annak ingyenes a szállás is. Aki „sima” sátorral szeretne letáborozni, annak is mindössze 4000 Ft-ot kell fizetnie.

A Kurultajt idén is Kövér László, az Országgyűlés elnöke nyitja meg.

A Kurultaj elnevezés az altaji nyelvekből ered, ahol törzsi gyűlést jelent.

Részletes program és infó:

http://kurultaj.hu/2018/07/2018-evi-kurultaj-reszletes-program/