A magyar népzenei színtér legismertebb vajdasági származású előadóművésze Török Tilla, aki – egyéb zenekarok mellett – testvéreivel, Flórával és Ádámmal is alkot egy formációt. Noha ritkán szerepelnek szűkebb pátriájukban, idén júliusban megkapták szülővárosuk, Ada Pro Urbe díját.

Három amerikai koncertsorozat és négy kazahsztáni meghívás után múlt héten a Bugacon megtartott Kurultaj zárónapjának vendégei voltak, ott találkozott velük a Szabad Magyar Szó egyik budapesti munkatársa. Az is érdekelt bennünket, hogy miért nem élvezheti zenéjüket gyakrabban a vajdasági közönség, de elbeszélgettünk hangszereikről, zenekaraikról és a testvérei együttműködés különleges vonatkozásairól is.

Az interjú a Családi Kör jövő heti, augusztus 23-i számában jelenik majd meg.

 

Török Ádám, Tilla és Flóra – háttérben zenekaruk többi tagjával – a 2018-as Kurultaj záró hangversenyének színpadán (Fotó: Szappanos Veronika)

Török Ádám, Tilla és Flóra – háttérben zenekaruk többi tagjával – a 2018-as Kurultaj záró hangversenyének színpadán (Fotó: Szappanos Veronika)