A tengerbe zuhant hétfőn Indonéziában egy belföldön közlekedő utasszállító repülőgép 189 emberrel a fedélzetén – közölte az indonéz katasztrófavédelem vezetője, írja az Index.hu. A hatóságok tájékoztatása szerint 178 felnőtt, két gyerek és egy csecsemő utazott a személyzet mellett.

A gép az indonéz fővárosból, Jakartából tartott Banka sziget legnagyobb városába, Pangkal Pingangra. A tervezett út a BBC szerint mindössze egy óra lett volna.

A légitársaság szóvivője elmondta: mindössze 13 perccel a felszállás után elvesztették a kapcsolatot a Boeing 737 MAX 8 típusú géppel, a pilóta nemsokkal a felszállás után engedélyt kért, hogy visszatérhessen a repülőtérre.

A BBC szerint a Boeing 737-800 új modell, mindössze 2016 óta használják, a lezuhant jármű pedig idén augusztusban érkezett a fapados Lion Air légitársasághoz. A Lion Air Indonézia legnagyobb magán utasszállító-társasága, a Guardian az AFP-re hivatkozva azt írja, hogy biztonsági szempontból az elmúlt években több probléma is volt a céggel.

Egy hajó legénysége jelezte, hogy látják a gép egyes roncsait a tengerben. A mentők a helyszínre értek, de egyelőre még nem találták meg a gép roncsait, csak a felszínen úszó kisebb darabokat, és az utasok néhány személyes tárgyát – írta az MTI. A brit közszolgálati média szerint egyelőre nem tisztázott, hogy vannak-e túlélők.

Az indonéziai katasztrófavédelem vezetője Twitterre feltett fotókat, amelyeken a gépről származó személyes tárgyak és törmelékek láthatóak. Olyan felvételek is előkerültek, amelyeken útlevelek, személyigazolványok és mobiltelefonok úsznak a víz felszínén.

A gép lezuhanásának helyszínén a Jáva-tenger 30-40 méter mély, ami nehezíti a repülőgép megtalálását.

A Pangkal Pingang repülőtéren az egyik gépen utazó nő rokona azt nyilatkozta, hogy reménykednek még, hogy az utasok életben vannak, viszont a hatóságoktól egyelőre semmilyen információt nem kapnak.

Amíg a repülőgép lezuhanásának körülményei nem tisztázódnak, az ausztrál kormány nem tanácsolja az ausztrál állampolgároknak, hogy ezzel a társasággal utazzanak.

Nyitókép: Antarafoto-Reuters