A török rendőrség őrizetbe vette csütörtökre virradóra az Iszlám Állam terrorszervezet 12 feltételezett tagját Isztambulban – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Az MTI által idézett beszámoló szerint a terror-elhárítási részleg egy razzia keretében 15 különböző helyszínen tartott rajtaütést a metropolisz európai és ázsiai oldalán. A házkutatások során az Iszlám Államhoz köthető számos irat és számítógépes információ kézre került.

A Demirören török hírügynökség úgy tudja, hogy a gyanúsítottak az újoncok toborzásáért, valamint az anyagi támogatás logisztikájáért feleltek. Az Ihlas török hírügynökség értesülése alapján a feltételezett Iszlám Állam-tagok korábban többször jártak a terrorszervezet iraki és szíriai konfliktusövezeteiben.

A hírügynökségek az érintettek kilétéről további részleteket nem közöltek.

2015-ben és 2016-ban az Iszlám Állam dzsihadistái számos, sok halálos áldozatot követelő fegyveres támadást és robbantást hajtottak végre Törökországban. A legutóbbi merényletet 2016 szilveszterének éjjelén követte el az egyik milicistájuk, aki egy zsúfolt isztambuli mulatóban 39 embert lőtt agyon. Az ügyben indult per hat fővádlottját novemberben súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetésekre ítélték.