Egy szabadkai általános iskolában megtartott szülőértekezletén szembesültek először a jelenlevők azzal, hogy januártól nem szállítja az önkormányzat és a Magyar Nemzeti Tanács által működtetett iskolabusz gyermekeiket azon a városi vonalon, amelyen a tanulók nap mint nap utaztak. A szülőket sokként érte a hír és értetlenül, tanácstalanul álltak a dolog előtt, hiszen senki nem adott kielégítő választ felmerülő kérdéseikre – írja a Magyar Szó honlapja.

Egy édesapa azt is közölte a lappal, hogy amennyiben megszüntetik a kisbajmoki iskolabusz-járatot, akkor elköltözik a családjával külföldre, mivel az Ivan Goran Kovačić Általános Iskolával szemben található buszmegálló nem biztonságos, a járda keskeny, a gyerekek kicsik, s az édesapa nem szeretné, ha közvetlenül az úttest mellett várakoznának a hazafelé induló járatra.

A napilap a Magyar Nemzeti Tanácstól kapott információk alapján azt írta, hogy a tanács keresi a megoldást, mindenekelőtt a városi önkormányzattal való egyeztetés alapján, ugyanis eddig

az iskolabusz kísérőit az MNT finanszírozta, Szabadka Város önkormányzata pedig a szállítási költségeket fedezte.

Most az önkormányzat úgy ítélte meg, nem tud pénzt elkülöníteni erre a célra. A Magyar Nemzeti Tanács olyan megoldásra törekszik, amely a gyerekek és a szülők javát szolgálja majd. A második félév január 15-én kezdődik, addig van ideje a tanácsnak, hogy megtalálja a megoldást a problémára.

Az első évben csak Szabadka város területén közlekedtek az iskolabuszok, majd pedig évről évre bővült a program, és a 2016/2017-es tanévben már 11 község – Szabadka, Topolya, Zenta, Verbász, Kúla, Újvidék, Inđija, Nagybecskerek, Nagykikinda, Törökbecse, Pancsova – területén csaknem 300 tanulót szállítottak. Az iskolabuszprogram lényege, hogy azon önkormányzatok területén juttassák el a tanulókat otthonuktól az iskoláig és vissza, ahol már csak egy-két iskolában folyik magyar nyelvű oktatás. Nagyobb városok esetében, azok területén szedi össze és viszi el az iskolabusz a tanulókat az adott oktatási intézménybe. Ahol nincs magyar nyelvű oktatás, ott a legközelebbi városig, faluig, ahol magyarul tanulhatnak.