Vasárnap sorompó került a Donje Međurovo-i vasúti kereszteződésbe, ahol december 21-én egy balesetben egy vonat félbevágott egy autóbuszt.

Amint arról a Szabad Magyar Szó is beszámolt, a balesetben eddig hat személy vesztette életét, harmincnál is többen megsérültek, néhányuk állapota még most is kritikus.

Hatra nőtt a vonatbaleset halálos áldozatainak a száma

Az orvosok minden erőfeszítése ellenére szombaton éjszaka a niši klinikai központban elhunyt a 78 éves Donje Međurovo-i G.S., aki azon az autóbuszon utazott, amelyik december 21-én egy vonattal ütközött össze. Az idős asszonyt medencesérülésekkel, combcsonttöréssel szállították kórházba és a tüdeje is súlyosan roncsolódott.

A 021.rs hírportál tájékoztatása szerint a kereszteződést a lehető legkorszerűbb sorompóval és berendezésekkel látták el.

A forgalmat félsorompó állítja meg, a gépjárművezetőket pedig fény- és hangjelzés is figyelmezteti a közeledő vonatra, de a vasúti átkelőre térfigyelő kamerákat is kihelyeztek, melyek reflektorok segítségével éjszaka is működnek.

A sorompót várhatóan az újévi ünnepek után azonnal üzembe helyezik.

December 23-án a polgárok tüntettek, amiért ez a vasúti átkelő már évek óta nem biztonságos, ezt követően döntött a vasúti vállalat, hogy sorompóval látja el a kereszteződést.

A nyitókép illusztráció, forrás: karlovackilist.co.rs