Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt elnöke csütörtökön Zimonyban a párt végrehajtó bizottságának és a belgrádi szervezetének tagjaival tartott megbeszélést, amelynek témája többek között Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatása, illetve az előrehozott választások lehetősége volt.

Nebojša Stefanović, a Szerb Haladó Párt elnökségének tagja a Prva Tv-nek megerősítette, hogy meghozni a döntést az előrehozott választásokról egyáltalán nem egyszerű és gyors döntés, mert ugyan nagyon is alkalmas lenne az időpont a párt szempontjából, de ennél szélesebb érdekeket kell figyelembe venni.

— Mi mindig készen állunk a választások megtartására, de azt kell figyelembe venni, hogy azok jót tesznek-e Szerbiának, mondta Stefanović, majd hozzátette, hogy az SZHP-ben most arról tárgyalnak, mik Szerbia érdekei, és amikor erről döntés születik, akkor állnak ki a közvélemény elé.

Az SZHP alelnöke azt is elárulta, hogy a találkozón Vučić ismertette terveit az idei évre, és kiemelte, hogy a párt nem önelégült, hanem egy olyan szervezet, amely küzd mindegy egyes ember jólétéért az országban.